chevron_left chevron_right
Job 41
Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel? Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é? Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel? Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul? Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é? Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt? Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét? Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed. Ímé, az ő reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt! Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe? Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém! Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét. Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be? Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!] Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel. Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy. Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok. Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái. A szájából szövétnekek jőnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki. Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből. Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő. Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik. Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog. Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő. Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak. Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz. Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát. A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta. Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását. Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett. Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megőszült. Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen. Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.
chevron_left Prev Job 41 Next chevron_right