chevron_left chevron_right
Ps 77
Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám. Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre? Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela. És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott. Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat. Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela. Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának. A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak. Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. [ (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. ]
chevron_left Prev Ps 77 Next chevron_right