chevron_left chevron_right
Luke 20
És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók a vénekkel egybe, És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta? Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem: A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől? Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha [ezt] mondjuk: Mennyből; [azt] fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki? Ha pedig [ezt] mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta volt. Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét [vala.] És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket. És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szőlőt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú időre elutazék. És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el. És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el. És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték. Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik. De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség! És kivetvén őt a szőlőből, megölék. Mit cselekszik azért a szőlőnek ura azokkal? Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen [az]! Ő pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé? Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt. És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenök mondta e példázatot. Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának. Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod: Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem? Ő pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatának. Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt, Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye [annak] feleségét, és támasszon magot az ő testvérének. Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül; A másik vevé el azért annak feleségét, és az [is] magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt az asszony is. A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek [Istene:] mert mindenek élnek ő néki. Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád! És többé semmit sem mertek tőle kérdezni. Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia? Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felől, Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Dávid azért Urának mondja őt, mimódon fia tehát néki? És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak: Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első űlést, és a lakomákon a főhelyeket; Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
chevron_left Prev Luke 20 Next chevron_right