Én hálás vagyok Istennek a szülőföldi gyülekezetért Krefeldben, amely kezdettől fogva osztja velem a megbízatást és mindazokért akik hozzá tartozóknak érzik magukat. Az isteni utasításhoz igazodva, nem alapítottam egyetlen egy helybéli gyülekezetet sem, semelyik városban legyen az bárhol a világon. Az én feladatom abban áll, Isten valamennyi gyermekeinek, akik a legkülönbözőbb gyülekezetekbe szét vannak szóródva, az Igét hirdetni. Ismert tény az is, hogy minden vallásfelekezet saját énekeskönyveket adott ki, jellemezve így az ő konfessziójukat. Én tudok énekelni minden énekeskönyvből, személyesen azonban nem adhatok ki énekeskönyveket. Amint Branham testvér világosan és érthetően mondotta vala, az utolsó ébredésből nem származik egy további új szervezett hitfeleket, vagy irányzat, hanem a menyasszony gyülekezet jön elő belőle.

A Pál apostol elhivatottságáról háromszor kapunk tájékoztatást az Apostolok Cselekedetei könyvében különböző összefüggésekben. Ő nagyon fontosnak tartotta, az ő isteni küldetését újra és újra kihangsúlyozni, mert egyedüli igazoló okmánya, a szolgálatra való megbízatása volt, és valamennyi leveleiben annak mutatkozik be, ami tulajdonképpen volt is: Jézus Krisztusnak egy apostola, tehát az Ő közvetlen küldötte. Ez tartalmilag magába foglalja a feladó létezését, aki megbíz valakit, a különös üzenetet tudniillik a feladó hírét közhírré tenni. Ezzel összefüggésben, Jézus Krisztus rabszolgájának jellemzi magát: „Én Pál Jézus Krisztusnak rabszolgája, elhivatottság által apostol gyanánt különválasztva, Isten evangéliumának hírdetésére…“ (Róma 1,1). Ezzel pedig nem önmagát, hanem az ő szolgálati megbízatását egészen felül állította. Az ő rendeltetése abban állt, Isten teljes törvényhatározatát, közhírré tenni (Ap.Csel. 20,27). Szolga és tanú gyanánt, feladata abban állt, az ő fejtegetéseivel az emberek szemeit megnyissa (Ap.Csel.26,16-18). Ő kinyilatkoztatást kapott Istennek a Jézus Krisztusban való titokzatosságáról; Krisztus és a gyülekezet, és minden további titokzatosságokról, beleértve az igazi hívők halandó testük átváltoztatását is és a Jézus Krisztus megjelenésével kapcsolatos elragadtatásunkat is (1.Kor.15,1; 1Thess. 4 s.m.). Az ő rendkívüli hivatása, kapcsolatban állt a különös tanszerű szolgálattal a Jézus Krisztus gyülekezetéért.

Ő egy szeplőtlen szüzet akart Krisztus elé vezetni, aggálya volt azonban, hogy a gyülekezetet éppúgy el lehet szédíteni, mint Évát annak idején (2Kor. 11,2-3). Mégis belekapaszkodott abba a hitbe, hogy az ÚR az Öveiről gondot visel, „…hogy majd megdicsőülve állítja önmaga elébe az eklézsiát, hogy azon ne legyen szenny, folt, ránc, vagy valami efféle hiba, jobban mondva úgy, hogy szent legyen és kifogástalan“ (Efézus 5,27). A Titushoz írt levelében betekintést ad az apostol az őszívében, az ő elhivatottságának és küldetésének igazi céljára, amely Isten kiválasztottainak hitre-vezetésében és az igazság felismerésében állt. „Én Pál, Istennek egy rabszolgája és Jézus Krisztusnak egy apostola, az Isten kiválasztottainak hitéért és az istenfélelemmel megegyező igazság felismeréséért. Ez a felismerés az örök élet reménységén alapul, melyet az örök korok előtt megígért a Szavahihető Isten — aki Igéjét az igehirdetésben az ő saját időpontjában láthatóan kijelentette éspedig abban az igehirdetésben, mellyel a mi megmentő Istenünknek rendelkezése engem bízott meg…“ (Titusz 1, 1-3). Ez az aláírás:„Isten megbízásából munkálkodva“ érvényes még ma is.

William Branham egy hasonlatos elhivatottságról tanúskodhatott,ő visszautalhatott Istennek egy közvetlen utasítására, amelyet 1946 május 7. kapott. Ő volt a Malakiás 4,5 alapján megígért próféta, akinek fel kellet lépnie Istennek nagy és félelmetes napja előtt, a Keresztelő János próféta mintaképe szerint a Malakiás 3,1 alapján. Az ő szolgálatán keresztül lenne minden visszahelyezve az ő eredeti állapotába, Isten gyermekeinek szívét pedig ráfordítja az apostoli atyák hitére, újra az első keresztén, a Keresztelő János próféta mintaképe szerint a Malakiás 3,1 alapján. Az ő szolgálatán keresztül lenne minden visszahelyezve az ő eredeti állapotába, Isten gyermekeinek szívét pedig ráfordítja az apostoli atyák hitére, újra az első keresztények szívéhez (Malakiás 4,5- 6; Máté 17,11 s.m.). Ő volt az, akinek az ÚR leleplezte, hogy miben is állt tulajdonképpen a bűneset, és mint Pál apostolnak néki is fel lett tárva az együttes megváltási terv. El lehet mondani az igazságnak megfelelően, hogy Isten a mi nemzedékünkben leleplezte az Ige minden titkait, elkezdve a Mózes első könyvétől a bibliának utolsó könyvének utolsó fejezetéig; az elveszett igazságokat mind tudtul adta. Most újra elmondhatjuk, hogy Istennek minden egyes szavából élünk és az elrejtett mannából táplálkozunk. Az elején Pál apostol vetette az alapot és most a kegyelem idővégén Branham ugyanazt tette. Pál Istentől beállított apostol és tanító volt és ő maga, Isten munkatársának vázolja magát (1Kor. 3,9-11; 2Kor. 6,1), mint aki Krisztus helyett jár követségben (2Kor. 5,16-21). Ugyanez elmondható Branham testvérre vonatkozóan is, aki ugyanúgy tanított és ugyanazokat cselekedte. Az 1.Kor. 4-ben emlékezteti Pál apostol a hívőket mint „Isten sokrétű titkainak sáfárait.“ A néki tudtul adott és leleplezett tanítás és praxis, az újtestamentumi gyülekezetre vonatkozóan, még ma is egyedüli érvényes mintakép Isten előtt. És csak ami ezzel pontosan — a legkisebb eltérés nélkül — összeegyezik, csak annak lehet eredetét Istenre visszavezetni és ez az Ige szerinti hit. Hogy nekem is ilyen elhivatottságban lett részem, nem tagadhatom semmiképpen le. Ellenkezőleg: Ezzel ugyanolyan felelősséget hordozok magamban, mint Istennek valamennyi emberei én előttem.

Én hálás vagyok Istennek a szülőföldi gyülekezetért Krefeldben, amely kezdettől fogva osztja velem a megbízatást és mindazokért akik hozzá tartozóknak érzik magukat. Az isteni utasításhoz igazodva, nem alapítottam egyetlen egy helybéli gyülekezetet sem, semelyik városban legyen az bárhol a világon. Az én feladatom abban áll, Isten valamennyi gyermekeinek, akik a legkülönbözőbb gyülekezetekbe szét vannak szóródva, az Igét hirdetni. Ismert tény az is, hogy minden vallásfelekezet saját énekeskönyveket adott ki, jellemezve így az ő konfessziójukat. Én tudok énekelni minden énekeskönyvből, személyesen azonban nem adhatok ki énekeskönyveket. Amint Branham testvér világosan és érthetően mondotta vala, az utolsó ébredésből nem származik egy további új szervezett hitfeleket, vagy irányzat, hanem a menyasszony gyülekezet jön elő belőle.

A Pál apostol elhivatottságáról háromszor kapunk tájékoztatást az Apostolok Cselekedetei könyvében különböző összefüggésekben. Ő nagyon fontosnak tartotta, az ő isteni küldetését újra és újra kihangsúlyozni, mert egyedüli igazoló okmánya, a szolgálatra való megbízatása volt, és valamennyi leveleiben annak mutatkozik be, ami tulajdonképpen volt is: Jézus Krisztusnak egy apostola, tehát az Ő közvetlen küldötte. Ez tartalmilag magába foglalja a feladó létezését, aki megbíz valakit, a különös üzenetet tudniillik a feladó hírét közhírré tenni. Ezzel összefüggésben, Jézus Krisztus rabszolgájának jellemzi magát: „Én Pál Jézus Krisztusnak rabszolgája, elhivatottság által apostol gyanánt különválasztva, Isten evangéliumának hírdetésére…“ (Róma 1,1). Ezzel pedig nem önmagát, hanem az ő szolgálati megbízatását egészen felül állította. Az ő rendeltetése abban állt, Isten teljes törvényhatározatát, közhírré tenni (Ap.Csel. 20,27). Szolga és tanú gyanánt, feladata abban állt, az ő fejtegetéseivel az emberek szemeit megnyissa (Ap.Csel.26,16-18). Ő kinyilatkoztatást kapott Istennek a Jézus Krisztusban való titokzatosságáról; Krisztus és a gyülekezet, és minden további titokzatosságokról, beleértve az igazi hívők halandó testük átváltoztatását is és a Jézus Krisztus megjelenésével kapcsolatos elragadtatásunkat is (1.Kor.15,1; 1Thess. 4 s.m.). Az ő rendkívüli hivatása, kapcsolatban állt a különös tanszerű szolgálattal a Jézus Krisztus gyülekezetéért.

Ő egy szeplőtlen szüzet akart Krisztus elé vezetni, aggálya volt azonban, hogy a gyülekezetet éppúgy el lehet szédíteni, mint Évát annak idején (2Kor. 11,2-3). Mégis belekapaszkodott abba a hitbe, hogy az ÚR az Öveiről gondot visel, „…hogy majd megdicsőülve állítja önmaga elébe az eklézsiát, hogy azon ne legyen szenny, folt, ránc, vagy valami efféle hiba, jobban mondva úgy, hogy szent legyen és kifogástalan“ (Efézus 5,27). A Titushoz írt levelében betekintést ad az apostol az őszívében, az ő elhivatottságának és küldetésének igazi céljára, amely Isten kiválasztottainak hitre-vezetésében és az igazság felismerésében állt. „Én Pál, Istennek egy rabszolgája és Jézus Krisztusnak egy apostola, az Isten kiválasztottainak hitéért és az istenfélelemmel megegyező igazság felismeréséért. Ez a felismerés az örök élet reménységén alapul, melyet az örök korok előtt megígért a Szavahihető Isten — aki Igéjét az igehirdetésben az ő saját időpontjában láthatóan kijelentette éspedig abban az igehirdetésben, mellyel a mi megmentő Istenünknek rendelkezése engem bízott meg…“ (Titusz 1, 1-3). Ez az aláírás:  „Isten megbízásából munkálkodva“ érvényes még ma is.

William Branham egy hasonlatos elhivatottságról tanúskodhatott,  ő visszautalhatott Istennek egy közvetlen utasítására, amelyet 1946 május 7. kapott. Ő volt a Malakiás 4,5 alapján megígért próféta, akinek fel kellet lépnie Istennek nagy és félelmetes napja előtt, a Keresztelő János próféta mintaképe szerint a Malakiás 3,1 alapján. Az ő szolgálatán keresztül lenne minden visszahelyezve az ő eredeti állapotába, Isten gyermekeinek szívét pedig ráfordítja az apostoli atyák hitére, újra az első keresztén, a Keresztelő János próféta mintaképe szerint a Malakiás 3,1 alapján. Az ő szolgálatán keresztül lenne minden visszahelyezve az ő eredeti állapotába, Isten gyermekeinek szívét pedig ráfordítja az apostoli atyák hitére, újra az első keresztények szívéhez (Malakiás 4,5- 6; Máté 17,11 s.m.). Ő volt az, akinek az ÚR leleplezte, hogy miben is állt tulajdonképpen a bűneset, és mint Pál apostolnak néki is fel lett tárva az együttes megváltási terv. El lehet mondani az igazságnak megfelelően, hogy Isten a mi nemzedékünkben leleplezte az Ige minden titkait, elkezdve a Mózes első könyvétől a bibliának utolsó könyvének utolsó fejezetéig; az elveszett igazságokat mind tudtul adta. Most újra elmondhatjuk, hogy Istennek minden egyes szavából élünk és az elrejtett mannából táplálkozunk. Az elején Pál apostol vetette az alapot és most a kegyelem idővégén Branham ugyanazt tette. Pál Istentől beállított apostol és tanító volt és ő maga, Isten munkatársának vázolja magát (1Kor. 3,9-11; 2Kor. 6,1), mint aki Krisztus helyett jár követségben (2Kor. 5,16-21). Ugyanez elmondható Branham testvérre vonatkozóan is, aki ugyanúgy tanított és ugyanazokat cselekedte. Az 1.Kor. 4-ben emlékezteti Pál apostol a hívőket mint „Isten sokrétű titkainak sáfárait.“ A néki tudtul adott és leleplezett tanítás és praxis, az újtestamentumi gyülekezetre vonatkozóan, még ma is egyedüli érvényes mintakép Isten előtt. És csak ami ezzel pontosan — a legkisebb eltérés nélkül — összeegyezik, csak annak lehet eredetét Istenre visszavezetni és ez az Ige szerinti hit. Hogy nekem is ilyen elhivatottságban lett részem, nem tagadhatom semmiképpen le. Ellenkezőleg: Ezzel ugyanolyan felelősséget hordozok magamban, mint Istennek valamennyi emberei én előttem.