Az elmúlt 40 évet 1960 és 2000 között két szakaszba lehet osztani, miközben a hatvanas és hetvenes évek önmagukban egy különös felépítési és növekedési fázisra utalnak, úgy a helybéli gyülekezetet illetően mint a missziói munkát illetően is.

Első missziói utazásokra Európán kívül, már 1964 -ben vállalkoztam, amelyek a Közel-Keleti országokba és Indiába vezettek. 1966 -ban meghívtam Rev. Pearry Green -t Tuson USA -ból, aki szem- és fültanúként néhány városokban az NSZK -ból, valamint a szomszédos országokban, hatalmas tanúvallomásokat adott Branham testvérről és az ő szolgálatáról. Ettől fogvabeutaztam a Nyugat-Európai országokat, hirdetve a Jézus Krisztusról szóló fenséges Evangéliumot, tekintettel a végidőre. Nemsokára megkaptuk a nyomtatott prédikációkat is, amelyeket lefordítottunk és fűzött brossurába köznyilvánosságra hoztunk. 1968 és 1978 között a Luxemburgi rádió, minden vasárnap reggel kisugározta, az általam tartott húszperces Ige megtekintési előadásokat az európai ország-területekre. Igy elértem úgy az NDK lakosságát, valamint a németül beszélő néprétegeket a határos országokból is.

1968 -tól lehetőségem nyílt, még ha az akkori körülmények nagy mértékben veszélyesek is voltak, a Kelet-Európai országokba utazni, ahol különböző gyülekezetekben szólhattam az Igét. Moszkvában úgy irányította a mi hűséges URUNK a hetvenes években, hogy a Baptista Szövetségének elnöke, így szólt hozzám: „Frank testvér, mi átvesszük érted a felelősséget a hatóságokkal szemben és nyíltan prédikálhatsz bárhol, ahol csak az ÚR ajtót nyit neked országunkban.“ Ott ugyanis, akkormég szükséges volt egy rendőrségi engedélyt szerezni külföldi szónokoknak. Ha be akarnák számolni minden egyes részletről, minemű vezetésben és milyen csodálatos módon megóvott az ÚR valamennyi határátlépéseknél, valamint a keleti országok ott tartózkodása idején, valamennyi évek folyamán, a Kelet és Nyugat álláspontok éles szembekerülése idején az 1989 -es év fordulópontjáig, egy egész könyvet lehetne írni felőle! 1968 -ban, a Varsói szerződés csapatainak bevonulásakor Csehszlovákiába, betű szerint az orosz páncélkocsik közzé kerültem, akiket azelőtt megelőztem Prágában, a Lengyel határ felé vezető úton. Hányszor meg voltam rakva kazettákkal és irodalommal és ha csak egyszer is megtalálták volna nálam, egy lábammal már a börtönben lettem volna!. Akkor még minden egyes Kelet-Európai országban el volt tiltva a keresztényi irodalom terjesztése vagy bibliával beutazni. Végül-is Prágában és Berlin keleti részén már elfogató parancs -al kerestettek. Ám az ÚR keze minden helyzetben velem volt. Amikor Kelet-Berlinben egynéhány órára le lettem tartóztatva, mert egy film-vetítőgépet és Branham testvérről egy filmet találtak a csomagomba, a felügyeleti kamerák célja révén, egy primitív egyágyas magánzárkában is biztonságban éreztem magamat. A következő kihallgatás folyamán bátorságot kaptam az ÚR -tól őszintén tanúvallomást tenni. Megváltómat és elhivatásomat mint Pál apostol, magas és alacsony rangúak előtt, mindenütt és minden helyzetben tanúságot adtam és az ÚR mindig velem volt. Ilyen módon, a havonkénti missziói utazásokon keresztül, a rádió-közvetítésen keresztül, továbbvezette az ÚR az Ő művét, számtalan azon emberek száma akik világszerte áldásban részesültek, megváltattak és szabadulást nyertek és nem kevés azok száma sem akik testileg is meggyógyultak.

Ami személyemet illeti, úgy az 1968 -tól 1978 -ig terjedő évek, különös jelentőséggel bírnak, egy olyan időszak, amelyben majdnem zavartalan közösséget élveztem az én Istenemmel. Jó néhányszor hallhatóan utasítást kaptam az ÚR -tól az Igehelyek felől, amelyekből prédikáljak: „ÉN SZOLGÁM, ÁLLJ AZ ÉN NÉPEM ELÉ ÉS OLVASD AZ IGÉT…“ Éppen így több közvetlen utasításokat is kaptam, ami másokra, akik szorultságban voltak vonatkozott, vagy önmagamra vonatkozóan is. Vonatkoztatással egy testvérnőre a következő utasítást kaptam: „ÉN SZOLGÁM, MENJ EL ODA ÉS SZÓLD AZ IGÉT…“ A csoda helyben megtörtént! Egy másik alkalommal azt parancsolta az ÚR , egy súlyos beteg testvérre vonatkozóan: „ÉN SZOLGÁM, INDULJ ÚTNAK HOZZÁ, VEDD MAGADHOZ A VÉNEKET ÉS OLVASD FEL NEKI AZT AZ IGESZAKASZT, AMELYET ÉZSAIÁS PRÓFÉTA EZÉKIÁSHOZ INTÉZETT.“ Ebben az esetben is megerősítette az ÚR az Ő Szavát egy közvetlen csoda által.

1976 októberén ezt parancsolta az ÚR nekem: „ÉN SZOLGÁM, MONDJ LE AZ INDIÁBA TERVEZETT ÚTUZÁSODRÓL.“ Ez pedig kb. 48 órával azelőtt történt, mielőtt a repülő indult volna, a jegy ugyanis már a kezembe volt. Reggel 10 óra tájt és azután még egyszer fél tizenkettőkor nyomatékosan szólt az ÚR : „MONDD LE AZ INDIAI ÚTUZÁSODAT!“ Engedelmesen hallgattam, anélkül hogy tudjam, mi okból történt; az indiai testvéreknek táviratilag közöltem: „Trip to India cancelled! Letter follows!“ — „Indiába való utazásom meg lett szüntetve! Levél következik!“ Aztán amint a hírekből később megtudtam, pontosan az a repülőgép, amellyel nekem kellett volna repülni Bombayből - Madarászba, úgy mint nemrég a Concorde repülőgép Párizsban, közvetlen a felszállás után kigyulladt és a 96 utas közül senki nem maradt életben, hanem mindnyájan elégtek még a levegőben. Egy Német sajtószóvivő felhívta Kölnből a Misszió - Központot Krefeldben, hogy értesítést adjon a történtekről, ti. hogy az ő misszionáriusuk Ewald Frank ama 96 utassal együtt életét veszítette. A telefonhoz lettem szólítva és személyesen meg kellett őt győznöm afelől, hogy életben maradtam. Ő még biztosított afelől, hogy a nevem még rajta van az utasok névjegyzékén. Igen, hűséges az Isten!

Életmódom összehasonlítható volt a Jóbé -val, minden oldalról körülvéve, megoltalmazva és megtartva. Ám a próbáktól sem én sem a családom nem lett megkímélve. 1970 -ben ötödik gyerekünk, egy fáradságos műtét után halottan lett kivéve az anyaméhből, miután több napokon át, semmi életjelt nem adott. Szükség volt több vérátömlesztésre feleségem életben-maradására. A baba átmeneti állapota már feloszlásban volt, számunkra még azt sem engedték meg, hogy a gyereket megnézzük.

1980-ban egy Afrikai utazásom nyomán megbetegedtem malária tropikával (mocsárláz). Többször is hallottam amint az orvosprofesszor, aki bizonyára azt hitte eszméletlen állapotban vagyok, a vele együtt dolgozó orvoscsoportnak mondja: „Túl késő!“ A Krefeld városi kórház elhalálozási szobájába lettem szállítva és csak isteni csoda = beavatkozásának köszönhető, hogy még ma is életben vagyok. Ám éppen a halál küszöbén megajándékozott az ÚR a legcsodálatosabb átéléssel, azáltal hogy előre részesített az elragadtatás élményével: Testemből ki lettem véve és a fehérbe öltözött sokasággalegyütt, miközben mind fiatalok voltunk, méltóságteljesen fel lettem emeltetve. Láttam a szent várost és a dicsőséget. Amint azután testemben újra magamhoz tértem, annyira csalódott voltam, hogy keserves sírásban törtem ki. Mert hiszen a szolgálat még nem lett befejezve. A legsúlyosabb próbákon át megértettem, hogy földi életem nem képez kivételt, hanem ugyanolyan mind bárki másé is. Hiszen a megkülönböztetés csak szellemi szinten számít és a gyülekezettel kapcsolatos, az elhívatássál van összekötve.

Az elmúlt 40 évet 1960 és 2000 között két szakaszba lehet osztani, miközben a hatvanas és hetvenes évek önmagukban egy különös felépítési és növekedési fázisra utalnak, úgy a helybéli gyülekezetet illetően mint a missziói munkát illetően is.

Első missziói utazásokra Európán kívül, már 1964 -ben vállalkoztam, amelyek a Közel-Keleti országokba és Indiába vezettek. 1966 -ban meghívtam Rev. Pearry Green -t Tuson USA -ból, aki szem- és fültanúként néhány városokban az NSZK -ból, valamint a szomszédos országokban, hatalmas tanúvallomásokat adott Branham testvérről és az ő szolgálatáról. Ettől fogva  beutaztam a Nyugat-Európai országokat, hirdetve a Jézus Krisztusról szóló fenséges Evangéliumot, tekintettel a végidőre. Nemsokára megkaptuk a nyomtatott prédikációkat is, amelyeket lefordítottunk és fűzött brossurába köznyilvánosságra hoztunk. 1968 és 1978 között a Luxemburgi rádió, minden vasárnap reggel kisugározta, az általam tartott húszperces Ige megtekintési előadásokat az európai ország-területekre. Igy elértem úgy az NDK lakosságát, valamint a németül beszélő néprétegeket a határos országokból is.

1968 -tól lehetőségem nyílt, még ha az akkori körülmények nagy mértékben veszélyesek is voltak, a Kelet-Európai országokba utazni, ahol különböző gyülekezetekben szólhattam az Igét. Moszkvában úgy irányította a mi hűséges URUNK a hetvenes években, hogy a Baptista Szövetségének elnöke, így szólt hozzám: „Frank testvér, mi átvesszük érted a felelősséget a hatóságokkal szemben és nyíltan prédikálhatsz bárhol, ahol csak az ÚR ajtót nyit neked országunkban.“ Ott ugyanis, akkor  még szükséges volt egy rendőrségi engedélyt szerezni külföldi szónokoknak. Ha be akarnák számolni minden egyes részletről, minemű vezetésben és milyen csodálatos módon megóvott az ÚR valamennyi határátlépéseknél, valamint a keleti országok ott tartózkodása idején, valamennyi évek folyamán, a Kelet és Nyugat álláspontok éles szembekerülése idején az 1989 -es év fordulópontjáig, egy egész könyvet lehetne írni felőle! 1968 -ban, a Varsói szerződés csapatainak bevonulásakor Csehszlovákiába, betű szerint az orosz páncélkocsik közzé kerültem, akiket azelőtt megelőztem Prágában, a Lengyel határ felé vezető úton. Hányszor meg voltam rakva kazettákkal és irodalommal és ha csak egyszer is megtalálták volna nálam, egy lábammal már a börtönben lettem volna!. Akkor még minden egyes Kelet-Európai országban el volt tiltva a keresztényi irodalom terjesztése vagy bibliával beutazni. Végül-is Prágában és Berlin keleti részén már elfogató parancs -al kerestettek. Ám az ÚR keze minden helyzetben velem volt. Amikor Kelet-Berlinben egynéhány órára le lettem tartóztatva, mert egy film-vetítőgépet és Branham testvérről egy filmet találtak a csomagomba, a felügyeleti kamerák célja révén, egy primitív egyágyas magánzárkában is biztonságban éreztem magamat. A következő kihallgatás folyamán bátorságot kaptam az ÚR -tól őszintén tanúvallomást tenni. Megváltómat és elhivatásomat mint Pál apostol, magas és alacsony rangúak előtt, mindenütt és minden helyzetben tanúságot adtam és az ÚR mindig velem volt. Ilyen módon, a havonkénti missziói utazásokon keresztül, a rádió-közvetítésen keresztül, továbbvezette az ÚR az Ő művét, számtalan azon emberek száma akik világszerte áldásban részesültek, megváltattak és szabadulást nyertek és nem kevés azok száma sem akik testileg is meggyógyultak.

Ami személyemet illeti, úgy az 1968 -tól 1978 -ig terjedő évek, különös jelentőséggel bírnak, egy olyan időszak, amelyben majdnem zavartalan közösséget élveztem az én Istenemmel. Jó néhányszor hallhatóan utasítást kaptam az ÚR -tól az Igehelyek felől, amelyekből prédikáljak: „ÉN SZOLGÁM, ÁLLJ AZ ÉN NÉPEM ELÉ ÉS OLVASD AZ IGÉT…“ Éppen így több közvetlen utasításokat is kaptam, ami másokra, akik szorultságban voltak vonatkozott, vagy önmagamra vonatkozóan is. Vonatkoztatással egy testvérnőre a következő utasítást kaptam: „ÉN SZOLGÁM, MENJ EL ODA ÉS SZÓLD AZ IGÉT…“ A csoda helyben megtörtént! Egy másik alkalommal azt parancsolta az ÚR , egy súlyos beteg testvérre vonatkozóan: „ÉN SZOLGÁM, INDULJ ÚTNAK HOZZÁ, VEDD MAGADHOZ A VÉNEKET ÉS OLVASD FEL NEKI AZT AZ IGESZAKASZT, AMELYET ÉZSAIÁS PRÓFÉTA EZÉKIÁSHOZ INTÉZETT.“ Ebben az esetben is megerősítette az ÚR az Ő Szavát egy közvetlen csoda által.

1976 októberén ezt parancsolta az ÚR nekem: „ÉN SZOLGÁM, MONDJ LE AZ INDIÁBA TERVEZETT ÚTUZÁSODRÓL.“ Ez pedig kb. 48 órával azelőtt történt, mielőtt a repülő indult volna, a jegy ugyanis már a kezembe volt. Reggel 10 óra tájt és azután még egyszer fél tizenkettőkor nyomatékosan szólt az ÚR : „MONDD LE AZ INDIAI ÚTUZÁSODAT!“ Engedelmesen hallgattam, anélkül hogy tudjam, mi okból történt; az indiai testvéreknek táviratilag közöltem: „Trip to India cancelled! Letter follows!“ — „Indiába való utazásom meg lett szüntetve! Levél következik!“ Aztán amint a hírekből később megtudtam, pontosan az a repülőgép, amellyel nekem kellett volna repülni Bombayből - Madarászba, úgy mint nemrég a Concorde repülőgép Párizsban, közvetlen a felszállás után kigyulladt és a 96 utas közül senki nem maradt életben, hanem mindnyájan elégtek még a levegőben. Egy Német sajtószóvivő felhívta Kölnből a Misszió - Központot Krefeldben, hogy értesítést adjon a történtekről, ti. hogy az ő misszionáriusuk Ewald Frank ama 96 utassal együtt életét veszítette. A telefonhoz lettem szólítva és személyesen meg kellett őt győznöm afelől, hogy életben maradtam. Ő még biztosított afelől, hogy a nevem még rajta van az utasok névjegyzékén. Igen, hűséges az Isten!

Életmódom összehasonlítható volt a Jóbé -val, minden oldalról körülvéve, megoltalmazva és megtartva. Ám a próbáktól sem én sem a családom nem lett megkímélve. 1970 -ben ötödik gyerekünk, egy fáradságos műtét után halottan lett kivéve az anyaméhből, miután több napokon át, semmi életjelt nem adott. Szükség volt több vérátömlesztésre feleségem életben-maradására. A baba átmeneti állapota már feloszlásban volt, számunkra még azt sem engedték meg, hogy a gyereket megnézzük.

1980-ban egy Afrikai utazásom nyomán megbetegedtem malária tropikával (mocsárláz). Többször is hallottam amint az orvosprofesszor, aki bizonyára azt hitte eszméletlen állapotban vagyok, a vele együtt dolgozó orvoscsoportnak mondja: „Túl késő!“ A Krefeld városi kórház elhalálozási szobájába lettem szállítva és csak isteni csoda = beavatkozásának köszönhető, hogy még ma is életben vagyok. Ám éppen a halál küszöbén megajándékozott az ÚR a legcsodálatosabb átéléssel, azáltal hogy előre részesített az elragadtatás élményével: Testemből ki lettem véve és a fehérbe öltözött sokasággal  együtt, miközben mind fiatalok voltunk, méltóságteljesen fel lettem emeltetve. Láttam a szent várost és a dicsőséget. Amint azután testemben újra magamhoz tértem, annyira csalódott voltam, hogy keserves sírásban törtem ki. Mert hiszen a szolgálat még nem lett befejezve. A legsúlyosabb   próbákon át megértettem, hogy földi életem nem képez kivételt, hanem ugyanolyan mind bárki másé is. Hiszen a megkülönböztetés csak szellemi szinten számít és a gyülekezettel kapcsolatos, az elhívatássál van összekötve.