Ám ez az áldott „paradicsomi“ állapot közérthető, hogy nem tetszett az ördögnek egyáltalán. Mint Jób esetében, meg lett engedve neki, egy páratlan szétrombolást előokozzon. Ám éppúgy mint akkor, Isten most is kettős módon, vissza fog szolgáltatnimindent (Jób 42,10-11; Jak. 5,7-11), erről sziklaszilárdan meg vagyunk győződve. Az Írásban található - előttünk ismert példákból feltűnik, hogy a sátán dühöngése mindig az Ige hordozói ellen irányultak. Pontosan az Ige szó-szoros értelmében: „Verd le a pásztort és elszélednek a juhok“. (Zak.13,7) és „mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?“ (Máté 23,34-39). A sátán, eme sötét világ uralkodója gyanánt, nem tudja elviselni az isteni befolyást. Az ellenség kezdettől fogva egy gyilkos, egy hazug egy szétromboló. Kaintól kezdve megpróbálja az ő magva által az isteni magot megsemmisíteni. Romboló munkáját elkezdi a házasságban élőkkel, a családban, majd tovább folytatja a gyülekezetben és Isten művével. De hiszen az egész alkotás sóhajtozik a bűneset óta (Róma 8,19-22), úgyhogy Isten végül-is mindent újjá kell teremtsen (Jel.21,5).

Ha pedig az ellenségnek nem sikerül a hús-testben a gyilkolást végrehajtani, úgy megteszi azáltal, hogy valaki tekintélyét rosszindulatúan károsítja, rágalmazás által és azáltal, hogy a testvérek egész agyafúrt vádlója- és ellensége gyanánt, fellép azzal, hogy „meg van írva…“ visszaélésszerűen, mint a mi URUNK esetében is (Máté 4,1-11). Olyan Igehelyeket alkalmaz, amelyeknek maga adja meg a magyarázatát. Egy tőle ihletett nyilatkozat, mint egy mérges injekció, halálos hatást gyakorolhat. „Nyitott sír a gégéjük, nyelvük csalárdságot szól, viperaméreg van ajkuk mögött… kiket a sátán megront“ így áll a Róma 3,13-18. Jakab apostol írja, hogy a nyelvet senki sem képes megfékezni. Ha a pokol tüze lángra gyújtja, halált okozó mérget fecskendez szét (3.fej.1-12). Megtesz mindent azzal a szántszándékkal, hogy annak szavahihetőségét szétrombolja, aki az Isten Igéjét szólja és hordozza, ellenségeskedést állítson fel és rontson. És mindig egy és ugyanaz történik: Mindazokat akik tekintetüket egy emberre szegezték, zavarba hozza az ellenség úgyannyira, hogy megzavarodnak és megbotránkoznak, amit később „alibi“ ürügy gyanánt átértelmeznek. Amikor az ÚR Jézus a Golgota felé vezetőútján, átmenve a Getsemáné kertjén, így szólt: „Ezen az éjszakán mindannyian megbotlotok bennem és tőrbe estek — megzavarodtok.“ (Máté 26,30). Ám mindazok akik az Igehirdetés és az Istentől igazolt szolgálat nyomán személyes összeköttetéshez és személyes kapcsolatba kerültek az ő Megváltójukkal, visszatalálnak egy szétszóródás után is és eligazodnak, átlátják a sátán fondorlatait és nem vesznek részt az ő romboló munkájában.

Isten emberei esetében megismétlődik az, ami a paradicsomban lezajlott. A sátán az ő befolyása alá vette Évát, az pedig az ő Ádámát, akihez az ÚR -Isten személyesen szólt. Az ellenség mestere a hogy-annak. Mindig is azzal kezdi, amit Isten mondott és az azt követő érveivel, felsorakoztatásával, pontosan az ellenkezőjére fordítja a dolgokat. Evégett intéződött a szemrehányás Ádámnak: „Mert hallgattál az asszonyod hangjára…“ (1Móz.3,17). A még nem házasokkal megtörténhet az, ami Józseffel is, hogy felkéri őket egy nő— Sőt ez még „Potifár asszony“ is lehet az ő királynői tekintélyével és befolyásával—; „Cselekedj velem kívánságom szerint (Hálj velem)“, odáig hogy lehúzza róla a kiskabátját, következetesen kezében tartja az állítólagos bizonyítékot is és máris elterjesztheti a hazugságot:„De hiszen meg akart erőszakolni!“ (1.M´óz.39), s minden további magától összevág a csalóka képbe.

Már kezdettől fogva úgy volt, hogy Isten az Ő szolgái természetes életének lefolyásában, megengedett olyan dolgokat is, amelyeket nem tudunk felfogni (hova tenni). Mózes feleségül vett egy Kusitai asszonyt és mikor az ő nőtestvére, a prófétanő Miriám, azt vélve magában hogy igaza van és bíráskodhat, ill. kifogással illette az ügyet, azonnal poklossággal lett megbüntetve. Az ÚRIsten a kinyilatkoztatás sátora elé rendelte őt és Áront, hogy igazságot szolgáltasson (4.Móz.12). Az 5.Mózes 34,10 –ben a következőkről vagyunk értesítve: „És nem támadott többé Izráelben olyan próféta mint Mózes, akit ismert volna az ÚR színről – színre…“ Sámson, a fohászatra adott felelet, egy megígért, anyja méhétől Istennek szentelt férfiú, útnak indult Gázába a filiszteusokhoz és bement egy parázna asszonyhoz. És ezt azután cselekedte, miután az ÚRszelleme már munkálkodni kezdett benne (Bírák 13,16). Dávid nem elég, hogy paráznává lett, azután még gyilkos is lett, azáltal hogy elvette az Uriás feleségét és gondoskodott arról, hogy Uriás elessen a harcba (2.Sám.11). Ez visszatetszést keltetett az ÚR előtt. Ennek ellenére olvassuk a Zsoltárokat és ennek ellenére Dávid fia Jézus Krisztus. Nem kényszerítette senki a visszalépésre, nem lett kizárva sem az énekelők közül, sem a prédikálás nem lett eltiltva tőle. Vonatkozással az Ige hordozóira, maga az ÚR is csak egy rövid magyarázatot ad: „hogy mindnyájan istenek és a Magasságosnak fiai vagytok; mindamellett meghaltok, mint a közemberek…“ (Zsolt.82,6-7) és még ez is:„És ha az Írás már isteneknek mondotta azon embereket, akikhez az Isten Szava szólott — és az Írás fel nem bontható…“ (Ján.10,35). Isten szolgái nincsenek kitéve a gyülekezet bírálati és ítéleti céltáblájának, hanem egyedül Isten megítélésének vannak alávetve. Evégett a komoly figyelmeztetés: „Ki vagy te, hogy másnak a szolgáján ítélkezel? A saját URA állítja talpra vagy ítéli el; mégpedig talpra fog állni, mert elég erős az ő URA, ti. hatalma van rá, tántoríthatatlanul megtartani őt.“ (Róma 14,4).

Ők is olyan emberek mint mindenki más — földi edények, ám isteni tartalommal (2.Kor.4,7). Ez az isteni tartalom pedig kezdettől fogva mostanig az Ige szubsztancia gyanánt bennük, hogy rajtuk keresztül mi mindnyájan az isteni természet részeseivé lehessünk. Valahányszor felléptek isten igazi szolgái, mindannyiszor meghasonlottak a szellemek: az emberek vagy elfogadták a szolgálatot vagy visszautasították azt. „Mert Isten a Krisztus jó illatává tett bennünket mind a megmenekülők, mind az elveszendők között, az utóbbiaknak olyan illattá, mely halálból halált támaszt, az előbbieknek pedig olyan illattá, mely életből életre kelt“ (2.Kor.2,15-16). Maga a mi URUNK -ról is meg van írva, hogy egyeseknek megszenteltetésül rendeltetett és botránkozás sziklájává lőn másoknak (Ézsaiás 8,14-15). Péter apostol ír a kiválasztott, értékes szegletkőről és azokról, akik bizalmukat Ő reá vetik, hogy nem fognak megszégyenülni. Aztán tovább folytatja és beszél az építőkről, akik az ő engedetlenségük nyomán ezt a követ elvetették, de amely szegletkővé lett. (1.Péter 2,1-8). „Egyeseknek elesésére, másoknak felemelésére lett meghatározva és az ellentmondás jeléül“ (Luk.2,34). Az álszent írástudók és farizeusok, lépten - nyomon gyötörték a mi URUNK -at, és az Ő születésére célozgatva becsmérlően ezt mondták: „Nem születtünk mi paráznaságból!“ (Ján.8,41). Ők tudatában kellett volna legyenek afelől, hogy a Megváltó nem egy asszonytól hanem egy szűzön keresztül kell megszülessen (Ézsaiás 7,14; Luk.1,27). Mindig a tiszta, vegyítetlen Ige, jöhet csak számításba. Mert amilyen bizonyos az, hogy az eredetileg ihletett Igében élet rejlik, annyira bizonyos az is, hogy a hamis ihletettség ámítást és halált hoz maga után.

A több mint 50 év eltelte alatt, 1949 –óta, amikor-is teljes üdvbizonyosságra jutottam, mindkettőt átéltem: a felépítést tökéletes isteni szeretetben és az ördögi gyűlölettől előokozott szétrombolást is. 1953 pünkösd napján, a Kaszeli hitkonferencián átéltem, amint több száz ember percek alatt megteltek Szent Szellemmel. A hallgatóság kelőközepéből, egyszerre csak mennyei – fenséges dicshimnusz csendült fel más nyelveken, amely mind nagyobb körökben kiterjeszkedett és mind hangosabb lett, úgyhogy mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, kellemes mennyei összhangban szóltak és énekeltek más nyelveken, amint a Szellem sugalmazta vala nékik, úgy mondták ki. A Krefeldi gyülekezetben sok éven át átélhettük, minemű áldás árad elő a szellemi adományok igazi gyakorlata nyomán, különösen a prófétálás adománya által. Ám azután sajnos azt is tapasztalnunk kellett, milyen szétromboló kihatása lehet, ugyanazon adományokkal való visszaéléséből. Még ha azon a véleményen is van valaki, hogy ezáltal Istennek szolgál, úgyszólván segíteni akar Istennek, mégis tapasztalatból meg lehet állapítani a következőket: Mindaz ami valóban Istentől származik, felépítésül szolgál és áldás kíséri. Ha pedig az adomány hordozója, önfejűségének szabad teret nyújt érvényesíteni akarván így önmagát, csalárd ihletettséggel, szétrombolással, kérlelhetetlenséggel és átokkal jár. „Az ő gyümölcseikről ismeritek majd fel őket“. Adományok és az adományok hordozói félrevezethetnek, ám a gyümölcsök mindig-is egy és ugyanazon fa életéről tanúskodnak. Senki nem szedhet fügét egy tövisbokorról, legyen az a természeti alkotásban vagy szellemi téren, minden a maga sajátossága szerint öröklődik tovább.

Amidőn egy adományokat – működtető női személy, az ő saját kinyilatkoztatásainak és elvárásainak hamisságát maga előtt felfedve látta, noha saját maga meg volt győződve ezek hitelessége felől, mindent latba vetett, annak a szolgálatnak szétrombolására, amelyet ama bizonyos időpontig teljesen együtt-hordozóan alátámasztott 20 szerfelett megáldott éveken át. Egyedül Istennek köszönhetjük, hogy ez a támadás sikertelen maradt; Isten maga volt az, aki védelmezően fölöttem és a gyülekezet fölött tartotta az Ő kezeit. Úgy történt, mint a Simon Péter esetében: „Simon, Simon, lám a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Én azonban könyörögtem érted, hogy ki ne apadjon a hited…“ (Luk.22,31-32).

Még meg sem kérdezhetjük, hogy miért is ad helyet a mi hűséges URUNK és Megváltónk az ellenség kérelmeinek, az Öveit megrostálni és hatalmat gyakorolni fölöttük. Ám a búza megrostálásakor csak a polyvát fújja el a szél — a csalfa tanítások- és ihletéseket—, a búza megmarad a szitában. Ugyanaz az ÚR , aki elárultatott és megfeszíttetett, harmadnapon győzedelmesen fel is támadott, és mi együtt Ő-vele. Számunkra lényegbevágóan egyszerűbb lenne, ha nem kellene felvegyük a harcot, a már az Isten Igéje nincs tulajdonképpen legyőzött ellenséges hatalmasságokkal (Efézus 6,10-20; Kol.2,13-15). Ám hitünk beigazolódását csak a próba bizonyítja. Harc nélkül nincs győzelem, és győzelem nélkül nincs korona. A mi URUNK ugyanazon fejezetben élte át a hűtlenséget is, annak a részéről, aki addig egy asztalnál ült vele, Sőt egy tálból is evett és ivott vele (Máté 26). Mint egy közönséges bűnöző lett letartóztatva, és ennélfogva csak annyit mondott: „Ám ez a ti órátok, és a sötétség hatalmának leleplezésének órája!“ (Luk.22,47-53). Semmi további magyarázat. A Máté 26,54 –ben megadja a feleletet: „…hogyan teljesülnének be az írások, amelyek szerint a történetnek így kell bekövetkeznie?“ Branham tv. beszélt az ő prédikációiban arról, hogy az ez időre vonatkozó Ige is által kell menjen a megfeszítésen. Ez nem történhetett meg elméletileg, hanem gyakorlatilag meg kellett történjen az Ige hordozóival. Evégett a hűtlenség és a kiszolgáltatás, és lám újra este lőn (Ján.13,21-30). Az üdvtörténet utolsó szakasza is betű szerint beteljesedik, pontosan úgy mint kezdetben, egész biblikusan.

Ennélfogva lejádtszódhatnak a következő esethez még több hasonlók: Rev. Harry Hampel, akivel 1958 –ban megismerkedtem a Dállászban tartott konferencián, USA – Texász államban, beszámolt az év elején a következő megtörtént esetről: Egy szellemi adományokkal megáldott testvérnő, aki tagja volt a New Mexicói gyülekezet énekkarának, szerelmes lett a prédikátorban. Ám ez nem hagyta magát rávenni semmire. Visszautasítása miatt, annyira megsértődött, hogy dühbe gurulva, szavahihetően meggyőzte a gyülekezet véneit afelől, hogy a prédikátorral együtt bűnben élt. Mindenkivel el tudta hitetni a dolgot, úgyhogy a prédikátor fel lett mentve az ő tisztségéből, a gyülekezet pedig felbomlott. A prédikátor azonban nem hagyott fenn a prédikálással és nem-sok időre rá létrejött egy új gyülekezet. Több mint húsz év eltelte után, ti. 1999-ben rákbetegségben halálos ágyán feküdt az említett női személy. A lelkiismeret-furdalás annyira gyötörte, hogy magához hívatta a gyülekezet véneit és beismerte előttük, hogy az említett időben annyira lealázva érezte magát, hogy dühből elterjesztette az említett hazugságot a prédikátorról. Most az volt a szíve kívánsága, hogy imádkozzanak megbocsátásáért, mert ígynem tud meghalni. De az nem jutott volna eszébe, hogy a prédikátort hívja (aki ellen tulajdonképpen vétkezett), hogy bocsánatot kérne tőle; aztán gyötrelmesen meghalt, és amennyire értékelni lehetett, bizonyára békesség nélkül Istennel.

Krisztus ítélőszéke előtt, hatályos lesz az amit Ő mondott: „…mert beszéded alapján leszel igazolva és beszéded alapján leszel elítélve is.“ (Máté 12,37). Ezt jól lesz megjegyeznünk magunknak egyszer s mindenkorra, hogy fékezzük le nyelvünket. Nem amit mások mondanak felőlünk, hanem amitmi mondunk mások felől, az mond ítéletet ellenünk. Ellenben ki tudja azt a kárt jóvá tenni, ami valamennyi félrevezetetteken esett, akik hittek a prédikátorról elterjesztett híreknek. A Zsid. 10. fejezetében, utalást találunk a szándékosan elkövetett bűnökre, amelyekért nincs többé megbocsájtás. Ugyancsak a Zsidókhoz írt levél 6. fejezetében áll az is, hogy az esőnem használ semmit azoknak, akik részesedtek a Szent Szellem ajándékaiban, termésük azonban tövis és bogáncs. Ez esetben az átélt élmények hasztalanul voltak, ezen nem változtat semmilyen vallásos érvek felsorolása sem semmit.

Az ellenség mindig talál olyan embereket magának, még ún. olyan hívőket is akik valamilyen adományok részesei lettek, akiket aztán befolyása alá vesz, akiknek fejük- és szájukban az Igét kiforgatja, különösen azoknál, akik előszeretettel ragaszkodnak a tőle bevezetett hagyományok- és felfogásokhoz. De hiszen Isten nem rombol szét. Krisztus építi az Ő gyülekezetét! Ám nem ritka esetben össze vannak cserélve a szerepek, úgyhogy Isten össze van tévesztve az ördöggel. Isten határozottan nem gyakorol önrombolást az Ő saját testével — az Ő gyülekezetével. Pál apostol beszámol, Isten birodalmának azon munkásairól „…kik dicsőségen és gyalázaton át, rossz híren ésjó híren keresztül, mintha tévelyítők volnánk pedig igazak vagyunk…“ (2.Kor.6,1-10) az ÚR -at szolgálták.

Isten prófétái-, apostolai- és szolgáinak természetfeletti befolyása, amit a sátán meg akar semmisíteni, nem önmaguktól származik. Hiszen mindannyiszor Isten volt az, aki a különös elhivatottság és szolgálata által, befolyást gyakorolt. Pál apostol még bilincsekben is tudatában volt annak, noha semmi rosszat nem követett el, hogy „bilincsekbe verve.“ (2.Tim.2,9) az Igét nem lehet bilincsekbe verni. Ugyanerről tanúskodhatunk mi is. A befolyás nem egy Isten emberéből indul ki, hanem Isten beszédében van, amelyet Ő tesz közhírré.

Ám ez az áldott „paradicsomi“ állapot közérthető, hogy nem tetszett az ördögnek egyáltalán. Mint Jób esetében, meg lett engedve neki, egy páratlan szétrombolást előokozzon. Ám éppúgy mint akkor, Isten most is kettős módon, vissza fog szolgáltatni  mindent (Jób 42,10-11; Jak. 5,7-11), erről sziklaszilárdan meg vagyunk győződve. Az Írásban található - előttünk ismert példákból feltűnik, hogy a sátán dühöngése mindig az Ige hordozói ellen irányultak. Pontosan az Ige szó-szoros értelmében: „Verd le a pásztort és elszélednek a juhok“. (Zak.13,7) és „mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?“ (Máté 23,34-39). A sátán, eme sötét világ uralkodója gyanánt, nem tudja elviselni az isteni befolyást. Az ellenség kezdettől fogva egy gyilkos, egy hazug egy szétromboló. Kaintól kezdve megpróbálja az ő magva által az isteni magot megsemmisíteni. Romboló munkáját elkezdi a házasságban élőkkel, a családban, majd tovább folytatja a gyülekezetben és Isten művével. De hiszen az egész alkotás sóhajtozik a bűneset óta (Róma 8,19-22), úgyhogy Isten végül-is mindent újjá kell teremtsen (Jel.21,5).

Ha pedig az ellenségnek nem sikerül a hús-testben a gyilkolást végrehajtani, úgy megteszi azáltal, hogy valaki tekintélyét rosszindulatúan károsítja, rágalmazás által és azáltal, hogy a testvérek egész agyafúrt vádlója- és ellensége gyanánt, fellép azzal, hogy „meg van írva…“ visszaélésszerűen, mint a mi URUNK esetében is (Máté 4,1-11). Olyan Igehelyeket alkalmaz, amelyeknek maga adja meg a magyarázatát. Egy tőle ihletett nyilatkozat, mint egy mérges injekció, halálos hatást gyakorolhat. „Nyitott sír a gégéjük, nyelvük csalárdságot szól, viperaméreg van ajkuk mögött… kiket a sátán megront“ így áll a Róma 3,13-18. Jakab apostol írja, hogy a nyelvet senki sem képes megfékezni. Ha a pokol tüze lángra gyújtja, halált okozó mérget fecskendez szét (3.fej.1-12). Megtesz mindent azzal a szántszándékkal, hogy annak szavahihetőségét szétrombolja, aki az Isten Igéjét szólja és hordozza, ellenségeskedést állítson fel és rontson. És mindig egy és ugyanaz történik: Mindazokat akik tekintetüket egy emberre szegezték, zavarba hozza az ellenség úgyannyira, hogy megzavarodnak és megbotránkoznak, amit később „alibi“ ürügy gyanánt átértelmeznek. Amikor az ÚR Jézus a Golgota felé vezetőútján, átmenve a Getsemáné kertjén, így szólt: „Ezen az éjszakán mindannyian megbotlotok bennem és tőrbe estek — megzavarodtok.“ (Máté 26,30). Ám mindazok akik az Igehirdetés és az Istentől igazolt szolgálat nyomán személyes összeköttetéshez és személyes kapcsolatba kerültek az ő Megváltójukkal, visszatalálnak egy szétszóródás után is és eligazodnak, átlátják a sátán fondorlatait és nem vesznek részt az ő romboló munkájában.

Isten emberei esetében megismétlődik az, ami a paradicsomban lezajlott. A sátán az ő befolyása alá vette Évát, az pedig az ő Ádámát, akihez az ÚR -Isten személyesen szólt. Az ellenség mestere a hogy-annak. Mindig is azzal kezdi, amit Isten mondott és az azt követő érveivel, felsorakoztatásával, pontosan az ellenkezőjére fordítja a dolgokat. Evégett intéződött a szemrehányás Ádámnak: „Mert hallgattál az asszonyod hangjára…“ (1Móz.3,17). A még nem házasokkal megtörténhet az, ami Józseffel is, hogy felkéri őket egy nő— Sőt ez még „Potifár asszony“ is lehet az ő királynői tekintélyével és befolyásával—; „Cselekedj velem kívánságom szerint (Hálj velem)“, odáig hogy lehúzza róla a kiskabátját, következetesen kezében tartja az állítólagos bizonyítékot is és máris elterjesztheti a hazugságot:  „De hiszen meg akart erőszakolni!“ (1.M´óz.39), s minden további magától összevág a csalóka képbe.

Már kezdettől fogva úgy volt, hogy Isten az Ő szolgái természetes életének lefolyásában, megengedett olyan dolgokat is, amelyeket nem tudunk felfogni (hova tenni). Mózes feleségül vett egy Kusitai asszonyt és mikor az ő nőtestvére, a prófétanő Miriám, azt vélve magában hogy igaza van és bíráskodhat, ill. kifogással illette az ügyet, azonnal poklossággal lett megbüntetve. Az ÚR  Isten a kinyilatkoztatás sátora elé rendelte őt és Áront, hogy igazságot szolgáltasson (4.Móz.12). Az 5.Mózes 34,10 –ben a következőkről vagyunk értesítve: „És nem támadott többé Izráelben olyan próféta mint Mózes, akit ismert volna az ÚR színről – színre…“ Sámson, a fohászatra adott felelet, egy megígért, anyja méhétől Istennek szentelt férfiú, útnak indult Gázába a filiszteusokhoz és bement egy parázna asszonyhoz. És ezt azután cselekedte, miután az ÚR  szelleme már munkálkodni kezdett benne (Bírák 13,16). Dávid nem elég, hogy paráznává lett, azután még gyilkos is lett, azáltal hogy elvette az Uriás feleségét és gondoskodott arról, hogy Uriás elessen a harcba (2.Sám.11). Ez visszatetszést keltetett az ÚR előtt. Ennek ellenére olvassuk a Zsoltárokat és ennek ellenére Dávid fia Jézus Krisztus. Nem kényszerítette senki a visszalépésre, nem lett kizárva sem az énekelők közül, sem a prédikálás nem lett eltiltva tőle. Vonatkozással az Ige hordozóira, maga az ÚR is csak egy rövid magyarázatot ad: „hogy mindnyájan istenek és a Magasságosnak fiai vagytok; mindamellett meghaltok, mint a közemberek…“ (Zsolt.82,6-7) és még ez is:  „És ha az Írás már isteneknek mondotta azon embereket, akikhez az Isten Szava szólott — és az Írás fel nem bontható…“ (Ján.10,35). Isten szolgái nincsenek kitéve a gyülekezet bírálati és ítéleti céltáblájának, hanem egyedül Isten megítélésének vannak alávetve. Evégett a komoly figyelmeztetés: „Ki vagy te, hogy másnak a szolgáján ítélkezel? A saját URA állítja talpra vagy ítéli el; mégpedig talpra fog állni, mert elég erős az ő URA, ti. hatalma van rá, tántoríthatatlanul megtartani őt.“ (Róma 14,4).

Ők is olyan emberek mint mindenki más — földi edények, ám isteni tartalommal (2.Kor.4,7). Ez az isteni tartalom pedig kezdettől fogva mostanig az Ige szubsztancia gyanánt bennük, hogy rajtuk keresztül mi mindnyájan az isteni természet részeseivé lehessünk. Valahányszor felléptek isten igazi szolgái, mindannyiszor meghasonlottak a szellemek: az emberek vagy elfogadták a szolgálatot vagy visszautasították azt. „Mert Isten a Krisztus jó illatává tett bennünket mind a megmenekülők, mind az elveszendők között, az utóbbiaknak olyan illattá, mely halálból halált támaszt, az előbbieknek pedig olyan illattá, mely életből életre kelt“ (2.Kor.2,15-16). Maga a mi URUNK -ról is meg van írva, hogy egyeseknek megszenteltetésül rendeltetett és botránkozás sziklájává lőn másoknak (Ézsaiás 8,14-15). Péter apostol ír a kiválasztott, értékes szegletkőről és azokról, akik bizalmukat Ő reá vetik, hogy nem fognak megszégyenülni. Aztán tovább folytatja és beszél az építőkről, akik az ő engedetlenségük nyomán ezt a követ elvetették, de amely szegletkővé lett. (1.Péter 2,1-8). „Egyeseknek elesésére, másoknak felemelésére lett meghatározva és az ellentmondás jeléül“ (Luk.2,34). Az álszent írástudók és farizeusok, lépten - nyomon gyötörték a mi URUNK -at, és az Ő születésére célozgatva becsmérlően ezt mondták: „Nem születtünk mi paráznaságból!“ (Ján.8,41). Ők tudatában kellett volna legyenek afelől, hogy a Megváltó nem egy asszonytól hanem egy szűzön keresztül kell megszülessen (Ézsaiás 7,14; Luk.1,27). Mindig a tiszta, vegyítetlen Ige, jöhet csak számításba. Mert amilyen bizonyos az, hogy az eredetileg ihletett Igében élet rejlik, annyira bizonyos az is, hogy a hamis ihletettség ámítást és halált hoz maga után.

A több mint 50 év eltelte alatt, 1949 –óta, amikor-is teljes üdvbizonyosságra jutottam, mindkettőt átéltem: a felépítést tökéletes isteni szeretetben és az ördögi gyűlölettől előokozott szétrombolást is. 1953 pünkösd napján, a Kaszeli hitkonferencián átéltem, amint több száz ember percek alatt megteltek Szent Szellemmel. A hallgatóság kelőközepéből, egyszerre csak mennyei – fenséges dicshimnusz csendült fel más nyelveken, amely mind nagyobb körökben kiterjeszkedett és mind hangosabb lett, úgyhogy mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, kellemes mennyei összhangban szóltak és énekeltek más nyelveken, amint a Szellem sugalmazta vala nékik, úgy mondták ki. A Krefeldi gyülekezetben sok éven át átélhettük, minemű áldás árad elő a szellemi adományok igazi gyakorlata nyomán, különösen a prófétálás adománya által. Ám azután sajnos azt is tapasztalnunk kellett, milyen szétromboló kihatása lehet, ugyanazon adományokkal való visszaéléséből. Még ha azon a véleményen is van valaki, hogy ezáltal Istennek szolgál, úgyszólván segíteni akar Istennek, mégis tapasztalatból meg lehet állapítani a következőket: Mindaz ami valóban Istentől származik, felépítésül szolgál és áldás kíséri. Ha pedig az adomány hordozója, önfejűségének szabad teret nyújt érvényesíteni akarván így önmagát, csalárd ihletettséggel, szétrombolással, kérlelhetetlenséggel és átokkal jár. „Az ő gyümölcseikről ismeritek majd fel őket“. Adományok és az adományok hordozói félrevezethetnek, ám a gyümölcsök mindig-is egy és ugyanazon fa életéről tanúskodnak. Senki nem szedhet fügét egy tövisbokorról, legyen az a természeti alkotásban vagy szellemi téren, minden a maga sajátossága szerint öröklődik tovább.

Amidőn egy adományokat – működtető női személy, az ő saját kinyilatkoztatásainak és elvárásainak hamisságát maga előtt felfedve látta, noha saját maga meg volt győződve ezek hitelessége felől, mindent latba vetett, annak a szolgálatnak szétrombolására, amelyet ama bizonyos időpontig teljesen együtt-hordozóan alátámasztott 20 szerfelett megáldott éveken át. Egyedül Istennek köszönhetjük, hogy ez a támadás sikertelen maradt; Isten maga volt az, aki védelmezően fölöttem és a gyülekezet fölött tartotta az Ő kezeit. Úgy történt, mint a Simon Péter esetében: „Simon, Simon, lám a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Én azonban könyörögtem érted, hogy ki ne apadjon a hited…“ (Luk.22,31-32).

Még meg sem kérdezhetjük, hogy miért is ad helyet a mi hűséges URUNK és Megváltónk az ellenség kérelmeinek, az Öveit megrostálni és hatalmat gyakorolni fölöttük. Ám a búza megrostálásakor csak a polyvát fújja el a szél — a csalfa tanítások- és ihletéseket—, a búza megmarad a szitában. Ugyanaz az ÚR , aki elárultatott és megfeszíttetett, harmadnapon győzedelmesen fel is támadott, és mi együtt Ő-vele. Számunkra lényegbevágóan egyszerűbb lenne, ha nem kellene felvegyük a harcot, a már az Isten Igéje nincs tulajdonképpen legyőzött ellenséges hatalmasságokkal (Efézus 6,10-20; Kol.2,13-15). Ám hitünk beigazolódását csak a próba bizonyítja. Harc nélkül nincs győzelem, és győzelem nélkül nincs korona. A mi URUNK ugyanazon fejezetben élte át a hűtlenséget is, annak a részéről, aki addig egy asztalnál ült vele, Sőt egy tálból is evett és ivott vele (Máté 26). Mint egy közönséges bűnöző lett letartóztatva, és ennélfogva csak annyit mondott: „Ám ez a ti órátok, és a sötétség hatalmának leleplezésének órája!“ (Luk.22,47-53). Semmi további magyarázat. A Máté 26,54 –ben megadja a feleletet: „…hogyan teljesülnének be az írások, amelyek szerint a történetnek így kell bekövetkeznie?“ Branham tv. beszélt az ő prédikációiban arról, hogy az ez időre vonatkozó Ige is által kell menjen a megfeszítésen. Ez nem történhetett meg elméletileg, hanem gyakorlatilag meg kellett történjen az Ige hordozóival. Evégett a hűtlenség és a kiszolgáltatás, és lám újra este lőn (Ján.13,21-30). Az üdvtörténet utolsó szakasza is betű szerint beteljesedik, pontosan úgy mint kezdetben, egész biblikusan.

Ennélfogva lejádtszódhatnak a következő esethez még több hasonlók: Rev. Harry Hampel, akivel 1958 –ban megismerkedtem a Dállászban tartott konferencián, USA – Texász államban, beszámolt az év elején a következő megtörtént esetről: Egy szellemi adományokkal megáldott testvérnő, aki tagja volt a New Mexicói gyülekezet énekkarának, szerelmes lett a prédikátorban. Ám ez nem hagyta magát rávenni semmire. Visszautasítása miatt, annyira megsértődött, hogy dühbe gurulva, szavahihetően meggyőzte a gyülekezet véneit afelől, hogy a prédikátorral együtt bűnben élt. Mindenkivel el tudta hitetni a dolgot, úgyhogy a prédikátor fel lett mentve az ő tisztségéből, a gyülekezet pedig felbomlott. A prédikátor azonban nem hagyott fenn a prédikálással és nem-sok időre rá létrejött egy új gyülekezet. Több mint húsz év eltelte után, ti. 1999-ben rákbetegségben halálos ágyán feküdt az említett női személy. A lelkiismeret-furdalás annyira gyötörte, hogy magához hívatta a gyülekezet véneit és beismerte előttük, hogy az említett időben annyira lealázva érezte magát, hogy dühből elterjesztette az említett hazugságot a prédikátorról. Most az volt a szíve kívánsága, hogy imádkozzanak megbocsátásáért, mert így  nem tud meghalni. De az nem jutott volna eszébe, hogy a prédikátort hívja (aki ellen tulajdonképpen vétkezett), hogy bocsánatot kérne tőle; aztán gyötrelmesen meghalt, és amennyire értékelni lehetett, bizonyára békesség nélkül Istennel.

Krisztus ítélőszéke előtt, hatályos lesz az amit Ő mondott: „…mert beszéded alapján leszel igazolva és beszéded alapján leszel elítélve is.“ (Máté 12,37). Ezt jól lesz megjegyeznünk magunknak egyszer s mindenkorra, hogy fékezzük le nyelvünket. Nem amit mások mondanak felőlünk, hanem amit  mi mondunk mások felől, az mond ítéletet ellenünk. Ellenben ki tudja azt a kárt jóvá tenni, ami valamennyi félrevezetetteken esett, akik hittek a prédikátorról elterjesztett híreknek. A Zsid. 10. fejezetében, utalást találunk a szándékosan elkövetett bűnökre, amelyekért nincs többé megbocsájtás. Ugyancsak a Zsidókhoz írt levél 6. fejezetében áll az is, hogy az esőnem használ semmit azoknak, akik részesedtek a Szent Szellem ajándékaiban, termésük azonban tövis és bogáncs. Ez esetben az átélt élmények hasztalanul voltak, ezen nem változtat semmilyen vallásos érvek felsorolása sem semmit.

Az ellenség mindig talál olyan embereket magának, még ún. olyan hívőket is akik valamilyen adományok részesei lettek, akiket aztán befolyása alá vesz, akiknek fejük- és szájukban az Igét kiforgatja, különösen azoknál, akik előszeretettel ragaszkodnak a tőle bevezetett hagyományok- és felfogásokhoz. De hiszen Isten nem rombol szét. Krisztus építi az Ő gyülekezetét! Ám nem ritka esetben össze vannak cserélve a szerepek, úgyhogy Isten össze van tévesztve az ördöggel. Isten határozottan nem gyakorol önrombolást az Ő saját testével — az Ő gyülekezetével. Pál apostol beszámol, Isten birodalmának azon munkásairól „…kik dicsőségen és gyalázaton át, rossz híren és  jó híren keresztül, mintha tévelyítők volnánk pedig igazak vagyunk…“ (2.Kor.6,1-10) az ÚR -at szolgálták.

Isten prófétái-, apostolai- és szolgáinak természetfeletti befolyása, amit a sátán meg akar semmisíteni, nem önmaguktól származik. Hiszen mindannyiszor Isten volt az, aki a különös elhivatottság és szolgálata által, befolyást gyakorolt. Pál apostol még bilincsekben is tudatában volt annak, noha semmi rosszat nem követett el, hogy „bilincsekbe verve.“ (2.Tim.2,9) az Igét nem lehet bilincsekbe verni. Ugyanerről tanúskodhatunk mi is. A befolyás nem egy Isten emberéből indul ki, hanem Isten beszédében van, amelyet Ő tesz közhírré.