1948 óta, Izráel állam megalapozásának évétől fogva a jelenkorban, többé vagy kevésbé hallunk Izráelről a mindennapi hirekben. Előzőleg létezett a rettenetes holocauszt, amely hat millió életet kiírtott, ezek között 1,5 millió gyermekekét. Hogy egy ilyen megsemmisítő bűncselekmény egy faji csoport ellen nem fog feltűnés nélkül a történelemben alámerülni, ez érthető. Az egész világon, több mint ötvenezer tudományos közhírré tételben foglalkoztak ezzel a tematikával. Sőt egyes szerzők megkockáztatták, a Róma egyházát és különösen XII. Piusz „hadi-pápát“ számadásra vonni. Rolf Hochhuth, Dr. Karlheinz Deschner, Dániel Jonah Goldhagen és John Cornwell, egynéhányan megnevezve közülük, fellebbentették kissé a bíbor fátyolt és ezzel a legveszélyessebb válalkozást válalták magukra, amit ember reszkírozhat a földön. Mert a Róma egyház számára magától értődő, hogy a földön ő Isten egyetlen jogszerű intézménye és azt igényeli, hogy maga Krisztus a megalapozója. Minthogy pedig az egyházonkívül nincs üdvösség — mert csak aki anyjának mondhatja az egyházat, annak lehet csak Isten az apja! — és mert az egyház Péterre, az apostoli fejedelemre, van építve, musza´j az egész világnak odatartozni; ez az egyház követelménye. Hasonlatosan magától értődőnek veszi az egyház egy apostoli szukcesszió tan szerint és különösen az 1870–ben kiadot csalatkozhatatlansági dogma óta, hogy a pápa Isten helytartója a földön, mint Vicarius Filii Die, aki kormányzásban Krisztust helyettesíti a földön.

A Róma egyházába becsúsztak nyomós, soha nem jóvátehető hibák. Maga Jézus Krisztus mondja: „Az Én birodalmom nem erről a földről való.“ És ismételten mondja: „Erre a kősziklára akarom az Én gyülekezetemet építeni.“ Nem: „Péterre akarom az én gyülekezetemet építeni.,“ hanem a Jézus Krisztusról való kinyilatkoztatásra, amely örökérvényűen az Üdvösség Szikl´ája, erre lett az Ő gyülekezete megalapozva.

Az egyház elkerülhetetlenül végzetes fejlődése egy hazugsággal kezdődött el az ún. „Kostantinikus adománnyal“, amelyre alapozza az ő nagyvilági vagyon-igényét. A Róma egyházza valóban éppen olyan kevéssé lett Krisztustól megalapozva mint valamennyi más egyház, akik Őreá hivatkoznak. Vallásfelekezetként a római egyház csak a 4. évszázad óta létezik. A Pál apostol idejében, csak egy kis házi gyülekezet létezett úgy Rómában mint más városokban is. Két évig maradt az apostol ott és összejöveteleket tartott az ő saját bérelt szállásán. (Ap.Csel. 28:30-31).

Sem a biblia sem a történetirodalom nem számol be arról, hogy Péter vállalkozott volna megtenni egy útat Rómába. De hiszen ez egy szenzáció lett volna, amelyről határozottan megtudtunk volna valamit. Csak egy Simon Mágusról van beszámolva, aki varázsló gyanánt még a római szenátus előtt is fellépett. Az egész katolikus egyháztörténelem felhalmozódott legendáriumokon alapszik.

A valóság az, hogy csak a nicseai zsinat után lett bevezetve a római egyház létrejövetele. Addig létezett mintegy 130 különböző felekezeti irányzat a kereszténységen belül. 54–től 312/313–ig általánosan üldözve lettek a keresztények a római császár uralma alatt. Néróval kezdődött el a keresztények üldözése és Diokléczián a legnagyobb embertelenséggel folytatta, Vele aztán be is fejeződött. A zsidóknak eddig a bizonyos időpontig külön szabályzatuk volt a Római birodalomban; nem kellett pl. rész vegyenek az idegen isteneknek tartott ünnepségeken. A 324–es év folyamán kikiáltatta magát Konstantin császár „Krisztus helytartójának“, úgymond az „állam urának“ és az „egyház urának“, következőleg „Pontifex Maximus“–nak. Ugyanazon év folyamán kiadta parancsba, Konstántinopelt, nem pedig Rómát, birodalmi fővárosként kiépíteni. Konstantin, a többszörös gyilkos, összehívta 325–ben a nicseai zsinatot, hogy valamennyi keresztény irányzatokat egyesítsen. Majd csak 440–ben emelte fel I. Leo pápa Rómát is szellemi hatalmi metropolisnak és csak 756–ban lett az egyház-állam középpontjává.

Ami a zsidóság üldözését illeti, úgy a keresztény korszakban ez hasonlatosan a negyedik évszázadra vezethető vissza. Az úgynevezett „egyház-atyák“ a pogányságból származnak és mindnyájan gyűlőlői voltak a zsidóságnak, amint a történetírás egyértelműen előadja. A zsidókat elátkozták először Krisztus- azutánpedig Isten-gyilkosoknak is. Sőt a zsidóság elleni gyűlölködésük olyan messzire vitte őket, hogy egyenesen kijelentették: „Aki megöl egy zsidót, engesztelődést szerez Krisztus haláláért“ és: „mivelhogy a zsidók megölték a Messiást, elrabolták a nemzetektől a Szabadítót és az üdvösséget.“ Valóban a véksőkig űzték és az Ótestamentumot beosztották az elvetett zsidóknak; másfelől az Újtestamentumot is totálisan félreértették, kitekerték és átértelmezték. A zsidók elleni tiltakozásuk jeléül, az egy igaz Istennek, aki az egész Ótestamentumban több mint hatezerszer Elohim-Jáhweh–nak van megnevezve, elébe helyeznek egy három-alaku és három személyekből összetevődő istenséget. De sem az Ótestamentum, sem az Újtestamentum nem ismer egy úgynevezett „szentháromságot“. A trinitarizmus koholói voltak azok akik kitalálták a zsidók elleni gyűlöletet is a kereszténységen belül, amely aztán a Róma egyházában magától értődő lett minden ő borzalmas következményeivel együtt.

A zsidó író Dániel Goldhágen, aki a legújabb időben szóba hozza magát az új könyvével „A katolikus egyház és a holocauszt“, azt feltételezi Jézus és az Apostolokról, hogy zsidó-gyűlölők voltak. Ez egy szörnyű és tökéletesen félreértett állítás. De hiszen Jézus csak a megrögzött farizeusoknak mondotta akkor szemtől szembe, milyen szelleműek és felfedte leszármazásuk eredetét. Ezzel semmiképpen nem vélte az egész népet sem az ő utódaikat. Ha Keresztelő János vagy maga az ÚR Jézus pl. az Egyesült Államokban vagy akármelyik más országban léptek volna fel, úgy az ottani „farizeusoknak“ is ugyanezt mondták volna mint ama szellemi félrevezetőknek. Milyen kár, hogy valaki zsidó ember létére, egy ilyen véleményt nyilvánít! Nem Jézus és nem az apostolok voltak zsidó-gyűlölők, hanem az egyház-fejedelmek! Ők voltak azok, akik átértelmezték az Újtestamentumot és szántszándékosan a zsidókra alkalmazták azt. Az egyház magáévá tette az ő saját gondolatmenetét, megterhelve így magát a gyilkosság bűnével!

A Vatikán egy önálló állam egy más állam keretén belül, amely a világ minden országaiban és valamennyi nemzetközileg fontos Intézményekben nagykövetségi hivatalt tart fent. Goldhágen bevádolja XII. Piusz pápát, hogy hallgatott a Nácziktól elkövetett holocauszthoz. Ám teljesen figyelmen kívül hagyja, azt a tényt és valóságot, hogy Eugenio Pácselli, a későbbi XII. Piusz pápa, az első és a második világháború között, majdnem 13 éven át nuncius (a Vatikán diplomáciai képviselője) volt Németországban, úgyhogy az akkori Németország politikáját hatékonyan befo´lyásolta. 1923–ban nuncius volt Münchenben, a Hitler államcsínye elkövetésekor, hasonlatosan nuncius volt Berlinben, amikor Hitler 1933–ban hatalomra került. Úgy tűnik, hogy Goldhágen is, éppúgy mint a legtöbben akik a holocauszt–tal foglalkoznak, az előzményekről messziről sem tájékozódott elegendően.

A „hájl Hitler“ (üdv-Hitler) – tisztelgés, úgy tanúsítják a beavatottak, nem az ateistáktól ered, sem a kommunistáktól vagy a szocialistáktól — mert hiszen ezek ellenfelei voltak ama szörnyeteg embernek, akiket hamarosan börtönökben is záratott — hanem a római papságtól, akik mármost Hitlertől várták az üdvhozatalt az egyház részére, mert vész fenyegetést szimatolt az orosz Stalinizmus és Bolsevizmus részéről. 1929–ben elő lettek adva XI. Piusz pápának a „fatima-jóslatok“, amelyek elmélyítették az egyház aggályait a kommunistáktól eredő veszély felől. Ezekben Oroszország ismételten szóba van hozva. Vannak emberek, akik több mindenről jobban tájékozottak, mint a népszerű közlemények szerzői! Hogy pedig az Európa szkandináviai protestáns országain belül nem léteztek a zsidó-gettók, biztos nem véletlen. Ezekben az országokban már évszázadokon át tolerancia és igazi vallásszabadság honolt. Most pedig beállt a folytatása annak, amit a protestáns porosz uralkodók már évszázadokon át gyakoroltak azáltal, hogy a katólikus egyháztól üldözött zsidókat, a waldensieket, hugenottákat stb. nagy számban befogadták. A koncentrációs táborok (megsemmisítő internálótábor) a vegyes benépesültek országaiban lettek felállítva. Ámde a katolikusságtól megátalkodott Lengyelországban létezett a hat „halál-tábor“ a „végmegoldás“ kierőszakolására. Különösen Auschwitz/Olwieczim a legismertebb- és a leghirhedtebbekhez tartozott.

1948 óta, Izráel állam megalapozásának évétől fogva a jelenkorban, többé vagy kevésbé hallunk Izráelről a mindennapi hirekben. Előzőleg létezett a rettenetes holocauszt, amely hat millió életet kiírtott, ezek között 1,5 millió gyermekekét. Hogy egy ilyen megsemmisítő bűncselekmény egy faji csoport ellen nem fog feltűnés nélkül a történelemben alámerülni, ez érthető. Az egész világon, több mint ötvenezer tudományos közhírré tételben foglalkoztak ezzel a tematikával. Sőt egyes szerzők megkockáztatták, a Róma egyházát és különösen XII. Piusz „hadi-pápát“ számadásra vonni. Rolf Hochhuth, Dr. Karlheinz Deschner, Dániel Jonah Goldhagen és John Cornwell, egynéhányan megnevezve közülük, fellebbentették kissé a bíbor fátyolt és ezzel a legveszélyessebb válalkozást válalták magukra, amit ember reszkírozhat a földön. Mert a Róma egyház számára magától értődő, hogy a földön ő Isten egyetlen jogszerű intézménye és azt igényeli, hogy maga Krisztus a megalapozója. Minthogy pedig az egyházonkívül nincs üdvösség — mert csak aki anyjának mondhatja az egyházat, annak lehet csak Isten az apja! — és mert az egyház Péterre, az apostoli fejedelemre, van építve, musza´j az egész világnak odatartozni; ez az egyház követelménye. Hasonlatosan magától értődőnek veszi az egyház egy apostoli szukcesszió tan szerint és különösen az 1870–ben kiadot csalatkozhatatlansági dogma óta, hogy a pápa Isten helytartója a földön, mint Vicarius Filii Die, aki kormányzásban Krisztust helyettesíti a földön.

A Róma egyházába becsúsztak nyomós, soha nem jóvátehető hibák. Maga Jézus Krisztus mondja: „Az Én birodalmom nem erről a földről való.“ És ismételten mondja: „Erre a kősziklára akarom az Én gyülekezetemet építeni.“ Nem: „Péterre akarom az én gyülekezetemet építeni.,“ hanem a Jézus Krisztusról való kinyilatkoztatásra, amely örökérvényűen az Üdvösség Szikl´ája, erre lett az Ő gyülekezete megalapozva.

Az egyház elkerülhetetlenül végzetes fejlődése egy hazugsággal kezdődött el az ún. „Kostantinikus adománnyal“, amelyre alapozza az ő nagyvilági vagyon-igényét. A Róma egyházza valóban éppen olyan kevéssé lett Krisztustól megalapozva mint valamennyi más egyház, akik Őreá hivatkoznak. Vallásfelekezetként a római egyház csak a 4. évszázad óta létezik. A Pál apostol idejében, csak egy kis házi gyülekezet létezett úgy Rómában mint más városokban is. Két évig maradt az apostol ott és összejöveteleket tartott az ő saját bérelt szállásán. (Ap.Csel. 28:30-31).

Sem a biblia sem a történetirodalom nem számol be arról, hogy Péter vállalkozott volna megtenni egy útat Rómába. De hiszen ez egy szenzáció lett volna, amelyről határozottan megtudtunk volna valamit. Csak egy Simon Mágusról van beszámolva, aki varázsló gyanánt még a római szenátus előtt is fellépett. Az egész katolikus egyháztörténelem felhalmozódott legendáriumokon alapszik. 

A valóság az, hogy csak a nicseai zsinat után lett bevezetve a római egyház létrejövetele. Addig létezett mintegy 130 különböző felekezeti irányzat a kereszténységen belül. 54–től 312/313–ig általánosan üldözve lettek a keresztények a római császár uralma alatt. Néróval kezdődött el a keresztények üldözése és Diokléczián a legnagyobb embertelenséggel folytatta, Vele aztán be is fejeződött. A zsidóknak eddig a bizonyos időpontig külön szabályzatuk volt a Római birodalomban; nem kellett pl. rész vegyenek az idegen isteneknek tartott ünnepségeken. A 324–es év folyamán kikiáltatta magát Konstantin császár „Krisztus helytartójának“, úgymond az „állam urának“ és az „egyház urának“, következőleg „Pontifex Maximus“–nak. Ugyanazon év folyamán kiadta parancsba, Konstántinopelt, nem pedig Rómát, birodalmi fővárosként kiépíteni. Konstantin, a többszörös gyilkos, összehívta 325–ben a nicseai zsinatot, hogy valamennyi keresztény irányzatokat egyesítsen. Majd csak 440–ben emelte fel I. Leo pápa Rómát is szellemi hatalmi metropolisnak és csak 756–ban lett az egyház-állam középpontjává. 

Ami a zsidóság üldözését illeti, úgy a keresztény korszakban ez hasonlatosan a negyedik évszázadra vezethető vissza. Az úgynevezett „egyház-atyák“ a pogányságból származnak és mindnyájan gyűlőlői voltak a zsidóságnak, amint a történetírás egyértelműen előadja. A zsidókat elátkozták először Krisztus- azután  pedig Isten-gyilkosoknak is. Sőt a zsidóság elleni gyűlölködésük olyan messzire vitte őket, hogy egyenesen kijelentették: „Aki megöl egy zsidót, engesztelődést szerez Krisztus haláláért“ és: „mivelhogy a zsidók megölték a Messiást, elrabolták a nemzetektől a Szabadítót és az üdvösséget.“ Valóban a véksőkig űzték és az Ótestamentumot beosztották az elvetett zsidóknak; másfelől az Újtestamentumot is totálisan félreértették, kitekerték és átértelmezték. A zsidók elleni tiltakozásuk jeléül, az egy igaz Istennek, aki az egész Ótestamentumban több mint hatezerszer Elohim-Jáhweh–nak van megnevezve, elébe helyeznek egy három-alaku és három személyekből összetevődő istenséget. De sem az Ótestamentum, sem az Újtestamentum nem ismer egy úgynevezett „szentháromságot“. A trinitarizmus koholói voltak azok akik kitalálták a zsidók elleni gyűlöletet is a kereszténységen belül, amely aztán a Róma egyházában magától értődő lett minden ő borzalmas következményeivel együtt. 

A zsidó író Dániel Goldhágen, aki a legújabb időben szóba hozza magát az új könyvével „A katolikus egyház és a holocauszt“, azt feltételezi Jézus és az Apostolokról, hogy zsidó-gyűlölők voltak. Ez egy szörnyű és tökéletesen félreértett állítás. De hiszen Jézus csak a megrögzött farizeusoknak mondotta akkor szemtől szembe, milyen szelleműek és felfedte leszármazásuk eredetét. Ezzel semmiképpen nem vélte az egész népet sem az ő utódaikat. Ha Keresztelő János vagy maga az ÚR Jézus pl. az Egyesült Államokban vagy akármelyik más országban léptek volna fel, úgy az ottani „farizeusoknak“ is ugyanezt mondták volna mint ama szellemi félrevezetőknek. Milyen kár, hogy valaki zsidó ember létére, egy ilyen véleményt nyilvánít! Nem Jézus és nem az apostolok voltak zsidó-gyűlölők, hanem az egyház-fejedelmek! Ők voltak azok, akik átértelmezték az Újtestamentumot és szántszándékosan a zsidókra alkalmazták azt. Az egyház magáévá tette az ő saját gondolatmenetét, megterhelve így magát a gyilkosság bűnével! 

A Vatikán egy önálló állam egy más állam keretén belül, amely a világ minden országaiban és valamennyi nemzetközileg fontos Intézményekben nagykövetségi hivatalt tart fent. Goldhágen bevádolja XII. Piusz pápát, hogy hallgatott a Nácziktól elkövetett holocauszthoz. Ám teljesen figyelmen kívül hagyja, azt a tényt és valóságot, hogy Eugenio Pácselli, a későbbi XII. Piusz pápa, az első és a második világháború között, majdnem 13 éven át nuncius (a Vatikán diplomáciai képviselője) volt Németországban, úgyhogy az akkori Németország politikáját hatékonyan befo´lyásolta. 1923–ban nuncius volt Münchenben, a Hitler államcsínye elkövetésekor, hasonlatosan nuncius volt Berlinben, amikor Hitler 1933–ban hatalomra került. Úgy tűnik, hogy Goldhágen is, éppúgy mint a legtöbben akik a holocauszt–tal foglalkoznak, az előzményekről messziről sem tájékozódott elegendően.

A „hájl Hitler“ (üdv-Hitler) – tisztelgés, úgy tanúsítják a beavatottak, nem az ateistáktól ered, sem a kommunistáktól vagy a szocialistáktól — mert hiszen ezek ellenfelei voltak ama szörnyeteg embernek, akiket hamarosan börtönökben is záratott — hanem a római papságtól, akik mármost Hitlertől várták az üdvhozatalt az egyház részére, mert vész fenyegetést szimatolt az orosz Stalinizmus és Bolsevizmus részéről. 1929–ben elő lettek adva XI. Piusz pápának a „fatima-jóslatok“, amelyek elmélyítették az egyház aggályait a kommunistáktól eredő veszély felől. Ezekben Oroszország ismételten szóba van hozva. Vannak emberek, akik több mindenről jobban tájékozottak, mint a népszerű közlemények szerzői! Hogy pedig az Európa szkandináviai protestáns országain belül nem léteztek a zsidó-gettók, biztos nem véletlen. Ezekben az országokban már évszázadokon át tolerancia és igazi vallásszabadság honolt. Most pedig beállt a folytatása annak, amit a protestáns porosz uralkodók már évszázadokon át gyakoroltak azáltal, hogy a katólikus egyháztól üldözött zsidókat, a waldensieket, hugenottákat stb. nagy számban befogadták. A koncentrációs táborok (megsemmisítő internálótábor) a vegyes benépesültek országaiban lettek felállítva. Ámde a katolikusságtól megátalkodott Lengyelországban létezett a hat „halál-tábor“ a „végmegoldás“ kierőszakolására. Különösen Auschwitz/Olwieczim a legismertebb- és a leghirhedtebbekhez tartozott.