Úgy Mózes életében, az Ótestamentum legnagyobb prófétája életében, mint Dávid életében, Izráel különösen megáldott és felkent királya életében – mindkettőjüknél kitűnik egy negyven éves időszakasz, amely folyamán Isten akarata különösen kinyilvánult úgy az Ő szolgái - mint az Ő népe életében. Mindaz ami Isten üdvhatározata szerint történik, legyen az Izráellel vagy az Újtestamentumi gyülekezettel kapcsolatosan, Isten eleve meghatározott terve szerint történik és éppúgy eleve elrendelte mindazokat is, akik részt vesznek abban. És így mindig beteljesedik: „A kiválasztottak pedig elérték.“ (Róm. 11,7).

Már a világ megalapítása előtt, még a kezdet előtt, mielőtt elkezdődött volna az idő, kitűzte Isten az Ő megváltási tervét. De hiszen Ő már akkor tudta, hogy az Ő első, tőle alkotott fia Ádám, elfog az ő hústestében esni. Így el kellett határozza, hogy az Ő elsőszülött fia, megjelenjen hústesben, mint második Ádám, ahhoz hogy minket a bűnesettől és a haláltól megmentsen, ami az egész emberiségre kihatott. Ádám az Isten képmására lett alkotva (1.Mózes 1, 27; 1.Mózes 5, 1); Krisztus az Isten hasonmása volt (2.Kor. 4, 3-6; Zsid.1, 3).

Általánosan ismert a tényállás, hogy az elmúlt ötszáz év óta, a reformáció áttörése óta, hírdetve van az Evangélium. A különböző ébredési mozgalmak, amelyek azóta bekövetkeztek, valamennyiszer egy új kezdetnek számítottak és már a következő ébredési mozgalom előkészítésére szolgáltak. Száz évvel ezelőtt bekövetkezett újra egy új kezdet: a nagy pünkösdi ébredési mozgalom, amelyben Isten Szelleme hatalmas módon működött. Pontosan hatvan évvel ezelőtt, újra egy új kezdetet indítványozott Isten 1946 május 7-én a William Branham természetfölötti elhívatása által. Ezután az idők legnagyobb üdvösségre vezető ébredése következett gyógyulási kíséretekkel, amely különböző mozgalmakban tovább folytatódott az Isten emberének hazamenetele után is (1965 dec.24).

Mivel kegyelemből személyesen részem lett abban, amit Isten erre az időre megígért és a jelenben végez, meg szeretném világítani az isteni üdvtörténettel összekötő elmúlt negyven évet. Teljes köszönettel tekintünk vissza arra, amit a mi hű Urunk ebben az időszakban, amely az én élettörténetemet is belevonja, az Ő népe között tett. A később hozzájötteknek is joguk van megtudni, hogy milyen volt ez az új jellegű kezdet és milyen ennek csodálatos folytatása. Nekem tíz éven át személyes kapcsolatom volt Branham testvérrel és nagyon jól ismerem az Ő elhívatását és kiküldetését is. Ő egy Istentől küldött emberként ment be a történelembe és az általala hirdetett - Ígére megalapozott üdvüzenet - megelőzi a Jézus Krisztus második eljövetelét, pontosan úgy, amint ki lett neki 1933 június 11-én jelentve, még akkor is ha ez számos ellentmondásba ütközik. Ha én bizonyos átélésekre vonatkozom és a bekövetkezett eseményekre utalok, akkor ezt kimondottan azért teszem, hogy mindenki megtudja: Isten a jelen időben is igazolta és igazolja magát.

Először is abban a nagy kiváltságban lett részem, hogy részt vehettem Karlsruhe-ban az ő összejövetelein 1955 augusztus 13-tól egész 19-ig. Ez egy különös élmény volt számomra és az első naptól kezdve meg voltam győzödve arról, hogy senki sem teheti magától ezeket a műveket amelyek itt végbemennek, hacsak nem Isten van vele és Ő maga viszi véghez ezeket. A valóságban nyomban megtörtént, hogy a vakok visszanyerték szemük világát, a bénák lábra álltak és járni tudtak és a betegek meggyógyúltak stb. Kegyelemből részem lehetett abban, hogy szem- és fültanúként átéljem a bibliai napokat az apostolokéhoz hasonlóan. Minő áldásos idők! Én magam 1953 óta prédikáltam, de ezeken az összejöveteleken saját szemeimmel láthattam, hogyan igazolja magát Jézus Krisztus minden este, mint tegnap, ma és mindörökké ugyanaz és meg akartam tudni, hogy ez az ember mit hisz és tanít, mert hiszen láttam, hogy Isten vele van.

Előttem ismert dolog volt, a különféle hit és tanításmód. Annál fontosabbá vált számomra megismerni most az „igazi Evangéliumot“ és az „igazi tanítást“, amit Isten szemem előtt ilyen hatalmasan igazolt. Ettől a vágytól űzve, részt vettem a nagy „Voice of Healing“–konferencián Dallas-ban, Texas, USA-ban, amely 1958 júni 6-tól egész 15-ig lett Gordon Lindnay-től kitűzve. A délelőtti és a délutáni összejöveteleken világismert evangélisták beszéltek, de az estéli összejöveteleken Branham testvér volt a főbeszélő. Így lehetőségem volt egy összehasonlításra, és ehhez elég volt már az első három nap, hogy világosságot nyerjek.

Mint ahogyan az Úr emberfiaként látomásokat látott afelől, aminek meg kell történnie – „ … a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya…“ (János 5, 19-20) - , így Branham testvér is látta látomás által azt, ami az illető személyt érintette, akiért ő imádkozott. Ha tehát az illető személyt egy látomásban meggyógyúlva látta, akkor minden habozás nélkül bátorsággal ki tudta mondani, attól eltérően milyen betegségben szenvedett, isteni teljhatalommal parancsolóan: „Gyógyúlj meg! Légy meggyógyulva a názáreti Jézus Krisztus nevében! A te hited meggyógyított téged.“ És ez megtörtént helyben! Ezen egyedi szolgálat által beteljesedett betű szerint az, ami a János 14, 12-ben áll írva: „A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekedtem.“ Milliók átélték a húsz év eltelte alatt 1946 és 1965 között. A tényeket és valóságot ugyan elútasíthatja valaki magától, ám letagadni nem lehet. Ami Branham testvért az összes többi evangélistáktól megkülönböztetett, az az ő szolgálatának isteni legitimációjában rejlett.

Egy estéli összejövetel előtt Dallas-ban, kerestem a Branham testvérrel való beszélgetést és azt mondtam neki a beszélgetés folyamán: „Branham testvér, felismerem, hogy te egy Istentől küldött ember vagy. Én látom a különbséget közötted és az összes többi evangélisták között. Szeretném megtudni, hogy mit hiszel és tanítasz.“ Egy „küldetésről“ halvány fogalmam sem volt még abban az időpontban. Válassza így hangzott: „Menj el Leo Mercier-hez: ő az, aki hangszallagra rögzíti a prédikációkat. Kérd meg őt, hogy adjon azokból valamennyit neked…“ A beszélgetés végén azt mondta: „Frank testvér, te vissza fogsz térni Németországba eme „küldetési-üzenettel.“ A következő nap odamentem Mercier testvérhez és kaptam öt hangszallag-prédikációt tőle. Ő azt mondta nekem: „Frank testvér, ha meghallgattad a prédikációkat és még többet is szeretnél ezekből, akkor tudassad velünk.“ Az én válaszom az volt: „Itt van a címem: küld el nekem az összes prédikációkat amelyeket Branham testvér tartani fog.“ Így elküldték nekem az összes prédikációkat 1958 óta, amelyeket Branham testvér az Egyesült Államokban tartott.

Az én elhívatásom 1962 ápr. 2-tól mindazoknak ismert, akik otthonosak a végidőre vonatkozó „üzenetben“. Éppenúgy az is, hogy ezt maga Branham testvér a BanksWoods és Fred Sothmann testvérek jelenlétében, akik mindketten még élnek, 1962 dec. 3-án igazolta és hogy Isten maga több mint negyven éven keresztül igaznak bizonyított.

A beszélgetés végén azt mondta Branham testvér: „Frank testvér, az eledel amit el kell tárolnod, az ezidőre kijelentett és kinyilatkoztatott Íge… De várj még a kiosztással, amíg megkapod az egészet…“ Meg kell vallanom: a válaszokból, amelyeket eddig kaptam tőle, ez volt az érthetetlen rész számomra. Én számoltam azzal, hogy az én munkába állásom ideje eljött. A tényállás, hogy nekem még várnom kell, nagyon elkeserített. Csak később világosodott fel előttem, hogy a várás csak a szolgálat második részére vonatkozott, ugyanis az eledel kiosztására, amit Branham testvérnek még ell kellett tárolnia, de nem az első részre: városból városba menni Isten Ígéjének hirdetésével.

A beszélgetés folytatódott. Egyszerre nagyon csendes lett Branham testvér és átmenet nélkül ezt mondta: „Frank testvér, a Pál Jeruzsálembe való utazása ne okozzon neked többé gondot: ez Isten akaratában volt“. Évek óta foglalkoztatott és érthetetlen volt számomra, Pál jeruzsálemi templomba menetele: egy fogadalmat letenni, a törvény szerint a tisztulási szertartást kifizetni, úgy önmagáért mint az őt kísérőkért stb. (lásd Ap.Csel. 21. részét). Mivel ez egyenesen ellentétben állt azzal, amit ő átélt és prédikált. Valamikor sok évvel ezelőtt azt mondtam magamban: „Pál, ha találkozom veled a mennyben, kikérdezlek efelől.“ Természetes, hogy az említett beszélgetés folyamán, egyáltalán nem is gondoltam erre. Ám Isten, aki mindent tud, felfedte ezt az Ő prófétájának. E beszélgetés során még arról is beszélt Branham testvér, hogy David DuPlessis testvérrel együtt el szeretne még Németországba is jönni, ha Isten is úgy akarja, ami sajnos nem vált többé valóra.

Ami Németországot érinti, már régóta foglalkoztatott az a kérdés, ha netalán Németországot valamilyen átok terheli, a harmadik Birodalomban megölt 6 millió zsidók miatt, mint ahogy ez a háború után a keresztényi és szabadkeresztényi körökben ismételten felvetődött. Én feltettem neki ezt a kérdést amire ő spontán azt válaszolta: „Nem, Németországot nem terheli átok. Isten csak azokat fogja felelőségre vonni és elítélni, akik ama szörnyű tetteknek megtevői és végrehajtói voltak.“ Azonkívül meg akartam Branham testvértől tudni, ha én is imádkozhatok a betegekért. A válasz újra nagyon közvetlen volt: „Frank testvér, téged Isten rendelt el az Ő szolgálatára, és valamennyien akik az Evangélium hirdetésére lettek elrendelve, arra is el lettek rendelve, hogy a betegekért imádkozzanak. Ez ugyanannak a misszióparancsnak egy része.“

Ezután megkérdezett Branham testvér, ha szeretnék-e helyette Los Angelesben a teljes Evangélium kereskedőihez beszélni. Ő el volt foglalva a család Tucsonba való átköltözésével, ami január elejére volt várható, és emiatt nem tudott egyúttal Los Angelesbe is lenni. Ő telefonált Demos Shakariannal és tudósította őt, úgy hogy én voltam december 10-én a „Clifftonó s Cafetaria“ –ban a főszónok. Branham testvér beszámolt nekem Henry Martinról is Edmontonból, aki éppúgy mint mi Németországban, egy kis csoporttal, akikhez németnyelvűek is tartoztak, hangszallag-prédikációkat hallgatnak. Így tovább utaztam Los Angelesből Kanadába és meg lettem hívva Martin testvér által a német nyelvű testvérek házába. Ebből kifolyólag alakúlt ki később a lehetőség, a mi röpíratainkat angol nyelven közhírré tenni és az egész világba szétküldeni.

Úgy Mózes életében, az Ótestamentum legnagyobb prófétája életében, mint Dávid életében, Izráel különösen megáldott és felkent királya életében – mindkettőjüknél kitűnik egy negyven éves időszakasz, amely folyamán Isten akarata különösen kinyilvánult úgy az Ő szolgái - mint az Ő népe életében. Mindaz ami Isten üdvhatározata szerint történik, legyen az Izráellel vagy az Újtestamentumi gyülekezettel kapcsolatosan, Isten eleve meghatározott terve szerint történik és éppúgy eleve elrendelte mindazokat is, akik részt vesznek abban. És így mindig beteljesedik: „A kiválasztottak pedig elérték.“ (Róm. 11,7).

Már a világ megalapítása előtt, még a kezdet előtt, mielőtt elkezdődött volna az idő, kitűzte Isten az Ő megváltási tervét. De hiszen Ő már akkor tudta, hogy az Ő első, tőle alkotott fia Ádám, elfog az ő hústestében esni. Így el kellett határozza, hogy az Ő elsőszülött fia, megjelenjen hústesben, mint második Ádám, ahhoz hogy minket a bűnesettől és a haláltól megmentsen, ami az egész emberiségre kihatott. Ádám az Isten képmására lett alkotva (1.Mózes 1, 27; 1.Mózes 5, 1); Krisztus az Isten hasonmása volt (2.Kor. 4, 3-6; Zsid.1, 3).

Általánosan ismert a tényállás, hogy az elmúlt ötszáz év óta, a reformáció áttörése óta, hírdetve van az Evangélium. A különböző ébredési mozgalmak, amelyek azóta bekövetkeztek, valamennyiszer egy új kezdetnek számítottak és már a következő ébredési mozgalom előkészítésére szolgáltak. Száz évvel ezelőtt bekövetkezett újra egy új kezdet: a nagy pünkösdi ébredési mozgalom, amelyben Isten Szelleme hatalmas módon működött. Pontosan hatvan évvel ezelőtt, újra egy új kezdetet indítványozott Isten 1946 május 7-én a William Branham természetfölötti elhívatása által. Ezután az idők legnagyobb üdvösségre vezető ébredése következett gyógyulási kíséretekkel, amely különböző mozgalmakban tovább folytatódott az Isten emberének hazamenetele után is (1965 dec.24). 

Mivel kegyelemből személyesen részem lett abban, amit Isten erre az időre megígért és a jelenben végez, meg szeretném világítani az isteni üdvtörténettel összekötő elmúlt negyven évet. Teljes köszönettel tekintünk vissza arra, amit a mi hű Urunk ebben az időszakban, amely az én élettörténetemet is belevonja, az Ő népe között tett. A később hozzájötteknek is joguk van megtudni, hogy milyen volt ez az új jellegű kezdet és milyen ennek csodálatos folytatása. Nekem tíz éven át személyes kapcsolatom volt Branham testvérrel és nagyon jól ismerem az Ő elhívatását és kiküldetését is. Ő egy Istentől küldött emberként ment be a történelembe és az általala hirdetett - Ígére megalapozott üdvüzenet - megelőzi a Jézus Krisztus második eljövetelét, pontosan úgy, amint ki lett neki 1933 június 11-én jelentve, még akkor is ha ez számos ellentmondásba ütközik. Ha én bizonyos átélésekre vonatkozom és a bekövetkezett eseményekre utalok, akkor ezt kimondottan azért teszem, hogy mindenki megtudja: Isten a jelen időben is igazolta és igazolja magát.

Először is abban a nagy kiváltságban lett részem, hogy részt vehettem Karlsruhe-ban az ő összejövetelein 1955 augusztus 13-tól egész 19-ig. Ez egy különös élmény volt számomra és az első naptól kezdve meg voltam győzödve arról, hogy senki sem teheti magától ezeket a műveket amelyek itt végbemennek, hacsak nem Isten van vele és Ő maga viszi véghez ezeket. A valóságban nyomban megtörtént, hogy a vakok visszanyerték szemük világát, a bénák lábra álltak és járni tudtak és a betegek meggyógyúltak stb. Kegyelemből részem lehetett abban, hogy szem- és fültanúként átéljem a bibliai napokat az apostolokéhoz hasonlóan. Minő áldásos idők! Én magam 1953 óta prédikáltam, de ezeken az összejöveteleken saját szemeimmel láthattam, hogyan igazolja magát Jézus Krisztus minden este, mint tegnap, ma és mindörökké ugyanaz és meg akartam tudni, hogy ez az ember mit hisz és tanít, mert hiszen láttam, hogy Isten vele van.

Előttem ismert dolog volt, a különféle hit és tanításmód. Annál fontosabbá vált számomra megismerni most az „igazi Evangéliumot“ és az „igazi tanítást“, amit Isten szemem előtt ilyen hatalmasan igazolt. Ettől a vágytól űzve, részt vettem a nagy „Voice of Healing“–konferencián Dallas-ban, Texas, USA-ban, amely 1958 júni 6-tól egész 15-ig lett Gordon Lindnay-től kitűzve. A délelőtti és a délutáni összejöveteleken világismert evangélisták beszéltek, de az estéli összejöveteleken Branham testvér volt a főbeszélő. Így lehetőségem volt egy összehasonlításra, és ehhez elég volt már az első három nap, hogy világosságot nyerjek.

Mint ahogyan az Úr emberfiaként látomásokat látott afelől, aminek meg kell történnie – „ … a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya…“ (János 5, 19-20) - , így Branham testvér is látta látomás által azt, ami az illető személyt érintette, akiért ő imádkozott. Ha tehát az illető személyt egy látomásban meggyógyúlva látta, akkor minden habozás nélkül bátorsággal ki tudta mondani, attól eltérően milyen betegségben szenvedett, isteni teljhatalommal parancsolóan: „Gyógyúlj meg! Légy meggyógyulva a názáreti Jézus Krisztus nevében! A te hited meggyógyított téged.“ És ez megtörtént helyben! Ezen egyedi szolgálat által beteljesedett betű szerint az, ami a János 14, 12-ben áll írva: „A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekedtem.“ Milliók átélték a húsz év eltelte alatt 1946 és 1965 között. A tényeket és valóságot ugyan elútasíthatja valaki magától, ám letagadni nem lehet. Ami Branham testvért az összes többi evangélistáktól megkülönböztetett, az az ő szolgálatának isteni legitimációjában rejlett. 

Egy estéli összejövetel előtt Dallas-ban, kerestem a Branham testvérrel való beszélgetést és azt mondtam neki a beszélgetés folyamán: „Branham testvér, felismerem, hogy te egy Istentől küldött ember vagy. Én látom a különbséget közötted és az összes többi evangélisták között. Szeretném megtudni, hogy mit hiszel és tanítasz.“ Egy „küldetésről“ halvány fogalmam sem volt még abban az időpontban. Válassza így hangzott: „Menj el Leo Mercier-hez: ő az, aki hangszallagra rögzíti a prédikációkat. Kérd meg őt, hogy adjon azokból valamennyit neked…“ A beszélgetés végén azt mondta: „Frank testvér, te vissza fogsz térni Németországba eme „küldetési-üzenettel.“ A következő nap odamentem Mercier testvérhez és kaptam öt hangszallag-prédikációt tőle. Ő azt mondta nekem: „Frank testvér, ha meghallgattad a prédikációkat és még többet is szeretnél ezekből, akkor tudassad velünk.“ Az én válaszom az volt: „Itt van a címem: küld el nekem az összes prédikációkat amelyeket Branham testvér tartani fog.“ Így elküldték nekem az összes prédikációkat 1958 óta, amelyeket Branham testvér az Egyesült Államokban tartott.

Az én elhívatásom 1962 ápr. 2-tól mindazoknak ismert, akik otthonosak a végidőre vonatkozó „üzenetben“. Éppenúgy az is, hogy ezt maga Branham testvér a BanksWoods és Fred Sothmann testvérek jelenlétében, akik mindketten még élnek, 1962 dec. 3-án igazolta és hogy Isten maga több mint negyven éven keresztül igaznak bizonyított.

A beszélgetés végén azt mondta Branham testvér: „Frank testvér, az eledel amit el kell tárolnod, az ezidőre kijelentett és kinyilatkoztatott Íge… De várj még a kiosztással, amíg megkapod az egészet…“ Meg kell vallanom: a válaszokból, amelyeket eddig kaptam tőle, ez volt az érthetetlen rész számomra. Én számoltam azzal, hogy az én munkába állásom ideje eljött. A tényállás, hogy nekem még várnom kell, nagyon elkeserített. Csak később világosodott fel előttem, hogy a várás csak a szolgálat második részére vonatkozott, ugyanis az eledel kiosztására, amit Branham testvérnek még ell kellett tárolnia, de nem az első részre: városból városba menni Isten Ígéjének hirdetésével.

A beszélgetés folytatódott. Egyszerre nagyon csendes lett Branham testvér és átmenet nélkül ezt mondta: „Frank testvér, a Pál Jeruzsálembe való utazása ne okozzon neked többé gondot: ez Isten akaratában volt“. Évek óta foglalkoztatott és érthetetlen volt számomra, Pál jeruzsálemi templomba menetele: egy fogadalmat letenni, a törvény szerint a tisztulási szertartást kifizetni, úgy önmagáért mint az őt kísérőkért stb. (lásd Ap.Csel. 21. részét). Mivel ez egyenesen ellentétben állt azzal, amit ő átélt és prédikált. Valamikor sok évvel ezelőtt azt mondtam magamban: „Pál, ha találkozom veled a mennyben, kikérdezlek efelől.“ Természetes, hogy az említett beszélgetés folyamán, egyáltalán nem is gondoltam erre. Ám Isten, aki mindent tud, felfedte ezt az Ő prófétájának. E beszélgetés során még arról is beszélt Branham testvér, hogy David DuPlessis testvérrel együtt el szeretne még Németországba is jönni, ha Isten is úgy akarja, ami sajnos nem vált többé valóra.

Ami Németországot érinti, már régóta foglalkoztatott az a kérdés, ha netalán Németországot valamilyen átok terheli, a harmadik Birodalomban megölt 6 millió zsidók miatt, mint ahogy ez a háború után a keresztényi és szabadkeresztényi körökben ismételten felvetődött. Én feltettem neki ezt a kérdést amire ő spontán azt válaszolta: „Nem, Németországot nem terheli átok. Isten csak azokat fogja felelőségre vonni és elítélni, akik ama szörnyű tetteknek megtevői és végrehajtói voltak.“ Azonkívül meg akartam Branham testvértől tudni, ha én is imádkozhatok a betegekért. A válasz újra nagyon közvetlen volt: „Frank testvér, téged Isten rendelt el az Ő szolgálatára, és valamennyien akik az Evangélium hirdetésére lettek elrendelve, arra is el lettek rendelve, hogy a betegekért imádkozzanak. Ez ugyanannak a misszióparancsnak egy része.“

Ezután megkérdezett Branham testvér, ha szeretnék-e helyette Los Angelesben a teljes Evangélium kereskedőihez beszélni. Ő el volt foglalva a család Tucsonba való átköltözésével, ami január elejére volt várható, és emiatt nem tudott egyúttal Los Angelesbe is lenni. Ő telefonált Demos Shakariannal és tudósította őt, úgy hogy én voltam december 10-én a „Clifftonó s Cafetaria“ –ban a főszónok. Branham testvér beszámolt nekem Henry Martinról is Edmontonból, aki éppúgy mint mi Németországban, egy kis csoporttal, akikhez németnyelvűek is tartoztak, hangszallag-prédikációkat hallgatnak. Így tovább utaztam Los Angelesből Kanadába és meg lettem hívva Martin testvér által a német nyelvű testvérek házába. Ebből kifolyólag alakúlt ki később a lehetőség, a mi röpíratainkat angol nyelven közhírré tenni és az egész világba szétküldeni.