Anélkül, hogy értesítve lettem volna a Branham testvér 1965 december 24 –i hazamenetele felől, láttam az említett napon, amint fel lett egy felhőben véve. Ebben az élményben azt mondtam: „Branham testvér, de hiszen te nem vagy az Emberfia, miért látlak téged a felhőn?“ Amint később megtudtam, ez éppen abban az időpontban volt, amikor Branham testvér felvétetett a dicsőségbe. 1966 január elején közölte velem Armbruster testvér Pennsylvaniából, USA, egy levélben, hogy Branham testvér 1965 december 24 – én, hat nappal egy autobaleset után, hazament. Röviddel ezután megtaláltam a bibliában, hogy nemcsak a mi Urunkról áll írva: „ … egy felhő felvette Őt…“ (Ap.csel 1, 9), hanem a két prófétáról is a Jelenések 11 –ből: „És felemeltetének az égbe felhőben;“ (12. v.). Fokozatosan kivilágosodott előttem, hogy az üdvtörténelem legfontosabb szakaszában találtatunk.

Isten Szelleme különös módon működött 1965 / 1966 szilveszter imaóráján közöttünk. Pontosan 120 személy volt összegyűlve és mindenki érezte Isten jelenlétét. Az Így szól az Úr által a következő szavak intéződtek hozzám: „Én szolgám, a kezedbe adtam a kardomat!“ Meg kell vallanom, először visszautasítottam bensőmben ezt a kijelentést, de azután azonnal arra gondoltam, hogy a kardot az Úr Branham testvér kezébe helyezte. Az ő hazameneteléről még mindig nem tudtunk semmit. Majd csak később ismertem fel, hogy az Úr Isten valójában rám bízta az Ő kardját, a Szellem kardját (Ef. 6, 17), ugyanis az Isten Ígéjét, úgy amint már az elhívátásomnál kimondotta vala: „Én el foglak küldeni más városokba az Én Igémet hirdetni…“

1966 január 19 –én át lettem helyezve Szellemben egy nagyon nagy gyülekezeti terembe. Egyik oldala egy szilárd építmény volt egy katedrális empórával, a többi része az építménynek kerek volt mint egy sátor. Én az empórán ültem és figyeltem, hogyan özönlik egy nagy népcsoport a terembe. Aztán elhelyezkedett mindenki, és a rendezők akik egy pántot hordtak a karukon, le és fel jártak a középfolyosón. Ezt követően láttam, amint Julius Stadsklev testvér, Branham testvér közeli barátja, felnézett az emelvény elől hozzám és hallottam amint kimondja: „Frank testvér, elérkezett a te időd. Gyere le.“ Én felálltam és lementem: a lépcső nyitott volt a sátor felé, úgyhogy a sokezer összegyűlt tömeg jól láthatott engem. Elindúltam az emelvény felé és ott állva a következő szavakat hallottam: „Mi nem Keresztelő Jánosért vagyunk itt, hanem azért, mert William Branham, az Isten prófétája, el lett tőlunk véve.“ És hirtelen felszólított egy hang: „Fordúlj te a tömeg felé, amely összegyűlt, és szólj hozzájuk: „Imé az Úr visszajövetele nagyon közel van!““ És így a látomásban a sátorban összegyűlő népcsoporthoz fordúltam és tovább adtam azt, amivel meg lettem bízva.

Ezt követően elérkezett 1966 ápr. 11-e: az a nap, amelyen Branham testvér holt maradványa a sírba lett temetve. Számomra ez egy olyan gyásznap volt, amilyet még ilyen módon soha másodszor nem éltem át. A „Higyjél csak…“ kórust nem tudtam az összegyültekkel együtt énekelni, amely majdnem egy órán át lett énekelve, mivelhogy bensőmben annyira el voltam érzékenyülve. Sírtam, imádkoztam és újra és újra feltettem a kérdést az Úrnak: „Mond meg nekem, hogyan készüljön el a menyasszony-gyülekezet ama szolgálat nélkül, amelyet Te ajándékoztál?“ Számomra úgy tűnt, hogy ezen a napon a világ összeomlik.

Ugyanaznap végén, amikor a szálloda-szobámba visszatértem és teljesen kimerülten leültem, hirtelen úgy éreztem, mintha egy nagy teher lett volna rólam levéve. A mély elkeseredettséget egy kimondhatatlan öröm váltotta fel, igenis Isten békéje érezhetően teljesen eltöltött és így szólt a szívemben: „Most elérkezett a te időd, a szellemi eledelt kiosztani.“ Isten gondoskodott mindenről jó előre. Egyedül Ő az, aki meghatározza egy szolgálat kezdetét, folytatását, végét és – hogyan is lehetne másképp – a beálló szolgálat kezdetét és folytatását is. Amilyen felfoghatatlan volt annak idején a Keresztelő János halála az akkori hívők számára, olyan felfoghatatlan volt a Branham testvér hirtelen halála is sokaknak. Mindazonáltal ők mindketten végrehajtották a megbízatásukat; az egyik a Jézus Krisztus első eljövetele előtt; a másik, aki az isteni üzenettel a mai időre lett elrendelve, a Jézus Krisztus második eljövetele előtt.

A következő nap összehívtam a testvéreket és közösen megállapodtunk abban, hogy a Branham testvér prédikációi, amelyek addig csak hangszallagon léteztek, nyomtatott kiadásban is terjesztve legyenek. Roy Borders testvér késznek nyilatkozott, felvállalni ehhez a felelőséget.

Péternek sem volt könnyű a döntő órában kimondani: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az Evangélium ígéjét, és higyjenek.“ (Ap.csel.15, 7). Jakab igazolta amit Péter mondott, azzal a fontos magyarázattal: „Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének. És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva…“ (14-15 v.).

Így Isten eleve elrendelése alapján, én lettem méltatva, az igazi üzenetet kezdettől fogva az egész világon terjeszteni. Ennélfogva egyrészt Isten eredeti Igéjének hirdetéséről van szó és másrészt a szellemi eledel kiosztásáról, Isten ez időre lefektetett és kinyilatkoztatott Ígéjéről.

Branham testvérrel szoros kapcsolatban voltam életének idején. Az amerikai testvérek nem léptek addig európai területre. Így Isten vezetése folytán, a három nyelvismeretemmel én lettem mindenki számára az összekötő láncszem minden más országban. Nem létezik Kontinens a földön, ahová ne vittem volna el az isteni üzenetet. Maga az Úr Isten nyitotta meg az ajtókat és a szíveket. Már 1963-ban szolgáltam az országunk különböző városaiban. 1964-ben utaztam először Angliába, aztán Indiába, Jordániába és Izráelbe. 1965-ben Nyugateurópában folytattam a szolgálatot; így 1966-ban összejöveteleket tűztem ki Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Svájcban és Ausztriában.

A következő tíz évben 86 országot utaztam be, a további tíz évben már 120 fölé nőtt a beutazott országok száma. Az egész földön elsősorban a Jeffersonvillei címet adtam az összejöveteleken a testvéreknek, abból a célból, hogy Branham testvér kinyomtatott prédikációit angol nyelven kapják meg. A hetvenes évek elején úgy vezette az Úr, hogy Don Bablitz testvér egy kis csapattal együtt szétküldte az egész világba a Branham testvér prédikációit Edmontonból, Kanada. Ez volt az a testvér, aki most Whitehorse- Kanadában lakik, aki ama bizonyos szombat délelőtt a hetvenes évek közepén hozzám jött egy beszélgetésre. Lenyűgözve attól a ténytől, hogy számos testvérek a világ valamennyi tájairól ahol missziózni voltam, megrendelték a Branham testvér prédikációit, váratlanul ezt mondta Bablitz testvér: „Frank testvér, a Branham testvér elhivatása és szolgálata megtalálható a bibliában. Hogy áll a te elhivatásoddal és szolgálatoddal, amely most világszerte történik? Megtalálható ez is a bibliában?“ Én fanatizmustól tartottam, leintettem és azt mondtam: „Kérlek fejezd be ezt! Hogyan lenne az én szolgálatom a bibliában megalapozva? De hiszen ez nem megy!“ Azután befejeztük beszélgetésünket, rábízva az egész világra kiterjedő művet Isten kegyelmére.

És ismét váratlanul történt: A következő reggelen, a nap már besütött a szobámba, jobb fele nyulok, hogy a bibliámat az éjjeli szekrényről levegyem, amikor az Úr ezeket a szavakat intézi hozzám: „Én szolgám, a Máté 24, 45-47 versek alapján arra rendeltelek el, hogy az eledelt szétosszad!“ Erről az Ígéről még soha addig nem prédikáltam sőt az addigi időpontig még azt sem tudtam, hogy az Úr szájából hangzottak el ezek a Szavak, nem beszélve arról, hogy ez most még énrám is vonatkozott. Ezekután elolvastam ez Igeverset és meg voltam lepődve az „okos” (ném. ford. eszes szolga) kifejezésen, akit Isten maga nevezett ki arra, hogy az „Ő szolgasága“ fölé helyezze őt, kellő időben szétosztani nekik az eledelt. Most az Úr maga intézte hozzám ezeket a Szavakat. Hogy ez mire vonatkozik, azt a 2. Kor. 9,10-ben fejezi ki Pál az ő munkatársához Timóteushoz: „Ha ezeket tanítod a testvéreknek, dicséretre méltó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, mert táplálekul vetted magadnak a hit és az igaz tanítás Igéjét, amelyeket mérőzsinorúl vettél magadnak.“ (1.Tim.4, 6).

Előbb el kell olvasni ebből a fejezetből az első öt verset, amelyekben le van írva az utolsó idők katasztrofális állapota, az igaz hittől való totális elesés a félrevezető szellemek és tanítások által, amelyek démonoktól erednek, ahhoz hogy felérjük ésszel minő hangsúly és minő nagy jelentőséggel bír a tiszta tanítás, amely egyedüli mérőzsinor számunkra! Elérkezett az idő és ez az Igeszakasz beteljesedik mindkét területen! Ez a szolgálat először is a szolgáló testvérek ellátására vonatkozik, hogy Isten kinyilatkoztatott beszédével a bibliai szabályszerűséghez viszonyodva, az Úr népét is részesítsék az Ige asztaláról. Lényegében két feladatkört kell tekintetbe venni: az egyik az eledel eltárolására vonatkozik, amely az élet fenntartására fontos, a második egy egész más munkaterületre vonatkozik, vagyis az előkészített eledel szétosztására, elrejtett mannaként a szellemi éhség csillapítására. De hiszen Isten maga mondta: “Jön majd olyan idő - így szól az én Uram, az Úr. -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr Igéjének hallgatására.“ (Ámosz 8, 11).

És egész biztosan nem véletlen, hogy közvetlenül ezután a Máté 25. fejezete következik az éjféli kiáltással: „Ímé jön a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!“ De hiszen ez az utolsó időre szóló üzenet közvetlenül az okos szűzekhez van intézve. Csak aki a menyasszony-gyülekezethez tartozik, fogja elfogadni, amit üzen a Vőlegény az Ő Ígéje által, amely által élünk. Az okos szűzek készenléte szoros kapcsolatban áll az Istentől elrendelt szolgálattal. Ma nyilván kimondhatom, ami a 2. Kor. 11, 2-ben áll: „Mert Isten féltő szeretetével buzgólkodok irántatok: mivel egyetlen egy férfiúnak jegyeztelek el titeket, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus elé.“

A maga Istentől elrendelt szolgálat, mindkettőt magába foglalja: az Isten örökérvényű szavának hirdetését és a szellemi eledel szétosztását, amely végeredményben a menyasszony-gyülekezet bevégzettségébe fog torkollani. Én nem vagyok a Branham testvér sem a Pál Apostol egyoldalú szócsöve. Isteni elhivatásomnál és felhatalmazásánál fogva csak Isten szócsöve lehetek, Isten üdvhatározatát és a mindent önmagába foglaló Evangéliumot úgy hirdetni, amint Pál apostol és Branham testvér is prédikálták. Számból soha senki nem fogja hallani: „A próféta ezt mondta vagy a próféta így mondta!“ Engem nem hívott el Pál a szolgálatra, sem Branham nem nevezett ki, hanem a feltámadott Jézus Krisztus, ugyanaz aki őket is elhívta. Számból egész a végig Isten hamisítatatlan Igéje fog elhangzani, a különböző magyarázatok és fejtegetések egyikét sem akarom még megemlíteni sem, ez iszonyúság számomra, mivel Így SZól az Úr: „Szellemem, amely rajtad nyugszik, és Igéim, amelyeket szádba adtam, ne fogyjanak ki a szádból, … – mondja az Úr“ (Ézs. 59, 21).

Isten egy szolgájának sem volt beleszólási joga az Ő intézkedéseibe, közülük egy sem lett megkérdezve, hogy legyen kedves az Úrnak szolgálni. Isten maga hozza létre határozatait az Ő országában és az Ő gyülekezetében az emberektől függetlenül. Közismert mindenki számára, hogy Pál Apostol egy különleges szolgálattal lett megbízva a gyülekezettel kapcsolatosan. Háromszor van utalás téve az Apostolok Celekedetében az ő elhivatására, éspedig az Apostolok Cselekedetei 9; 22; és 26. fejezeteiben. Sőt ráadásúl a szavakat amelyek Igéretként a mi Urunkra hivatkoznak, az ő elhivatására is alkalmazta az Ésaiás 42: 6-ban és 49: 6-ban (Ap.Csel.13). Miért? Mert ez az Igeszakasz egy kétszeres Igéret: egyszer a Megváltóra vonatkozóan, hogy az Izráel törzsei helyre legyenek állítva, amiért azt parancsolta legelőbb az Úr: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le…“ (Máté 10). De amikor eljött az idő és az Igéret második fele, amely a pogányokra vonatkozott, beteljesedést talált, azt olvassuk: „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig!“ (Ap.csel. 13, 47). Egy új szakasz hajnala köszöntött reánk, először még mint átmeneti időszakasz. Fennáll egy bibliai gyülekezeti rend, amelyben a szolgálatok a gyülekezet felépítésére lettek elrendelve, és létezik egy üdv-rend, amelyben az történik, ami az üdvhatározathoz tartozik.

Keresztelő János tudatában volt annak, hogy melyik Ige teljesedett be az ő szolgálata által. Ő meg lett kérdezve, ha netalán ő lenne a Krisztus vagy a Próféta vagy akár Illés. Az ő válasza egy háromszoros „Nem!“ A küldöttek meg akarták tudni, hogy ki ő valóságban, és erre így válaszol János az 1: 23-ban: „Én kiáltó hangja vagyok annak, aki a pusztában kiált…“ Pál apostolnak is ki lett nyilatkoztatva, az ő szolgálatára vonatkozó Igehely. Éppenúgy Branham testvér is pontosan tudta, melyik Igeszakasz vonatkozik az ő szolgálatára; az ő prédikációiban elég gyakran tett tanuságot efelől. Ez volt az a fájó pont, amelyben az összes evangélisták, akik inspirálva lettek az ő szolgálatából, megbotránkoztak. Mivelhogy én sokakat ezek közül személyesen megismertem, nincs szükségem más forrásadatokra, úgymond első kézből tudom. Az Istentől küldött ember nagyra volt becsülve közöttük mint gyógyító-evangélista, akinek különös szellemi adományai voltak. Sőt saját szájjal igazolták azt, hogy az Apostolok óta a földön egy ilyen szolgálat nem létezett. Mindazonáltal amikor az Ígéret beteljesüléséről lett szó: „Ímé, én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja…“ (Mal.4, 5; Máté 17, 11; Márk 9, 12), lázadozva ellene szegültek. Megkeményítették az ő szívüket és nem voltak készek, meghajolni az elő Isten hatalmas keze alatt, aki egyedül az Ő Szavának van elkötelezve, és aki az üdvhatározati ígéretet beteljesítette. Ők nem voltak készek, a hagyományos tanításukat és szemléletüket hátuk mögött hagyni, nem is beszélve arról, hogy hagyják magukat kijavítani?! Aztán más kiútat nem láttak csak azt, hogy kinyilvánítsák, hogy William Branham az ő szolgálata elején rendben volt, de a vége felé már nem.

Most újra megoszlanak a szellemek azon a személyen, akit Isten állított szolgálatba, és megismétlődik minden elülről. De hiszen ismételten hallani lehet: „Az elején meg volt neki az elhívatása és a szolgálata, de azután…“ Úgy ahogy a világ a Branham testvér szolgálata nélkül egy Evangélistáról nem hallhatott volna, úgy nem hallhatna ma sem senki az Észak -Amerikai testvérek közül az utolsó üzeneti körről. Újra megbotránkozásul veszik azt, hogy van valaki aki szolgálatát alá tudja az Igével támasztani. Ezzel összefüggően még el kell mondani a következőket is: ha ezt a szolgálatot nem lehetne a bibliával alátámasztani, nem lenne semmi létjogosultsága! Mások kifogást emelnek, hogy ez a személy kijavítja a prófétát. Amit ezek az emberek még messziről sem fognak fel, az az, hogy egy látszólagos diszkrepancia fellépésekor, kizárólagosan csak az érvényesülhet, ami valóban meg van a Bibliában két vagy három Igehelyre alapozva.

Amaz Igéret, hogy Isten a kegyelem idő végén egy prófétát fog elküldeni, a legnagyobb kincs a kiválasztottak számára. Ám most háromféleképpen nyilvánul meg a reakció: a vallásfelekezetek „írástudói“ elutasítják őt; az ún. utolsó üzenet-követői egy vallásalapítót csinálnak belőle; és csak a kiválasztottak azok, akik szíve az atyák hitéhez, az Apostolok tanításához lesz visszatérítve, úgy amint ez a kezdetben is volt. Ebben a döntő korszakban a prófétikus Igéről van szó, amelyet nem szabad értelmezni, hanem fel kell ismerni azt az ő beteljesülésében (2. Péter 1,15-21). Halljátok meg, ti népek mind: a gyülekezet tökéletesítését illetően a tanítórendi szolgálat éppenolyan fontos most mint a kezdetben volt (Ap.csel. 13, 1; 1.Kor. 12, 28), hogy mindannyian eljússunk a hitnek teljességére (Ef. 4, 1-16) és ne legyünk tovább a különböző tanítások szeleitől ide-oda dobálva.

Hogyha igaz az, hogy Isten eredeti-üzenete, úgy mint a kezdetben volt, a menyasszony-gyülekezet kihívását és tanítását illetően megelőzi a Jézus Krisztus visszajövetelét, akkor hallgatni fognak az okos szűzek arra, amit a Szellem a gyülekezeteknek mond. Ezekből tevődik össze az a csoport, akik be lesznek a Szent Szellemmel merítve és egy testként az igazi gyülekezetet fogják alkotni. Ez lesz az a gyülekezet, amely ábrázolni fogja a Megváltót minden folt és szeplő nélkül (Ef.5, 26-30). Éppenolyan bizonyos az is, hogy a bolond szűzek elmennek emellett, továbbra is azon vezetőket követve, akik a prófétára hivatkoznak, „rendkívüli kinyilatkoztatásokat“ propagálnak és szakadásokat hagynak maguk mögött. Valamennyien meg vannak győződve arról — úgy az okos mint a bolond szűzek —, hogy hallották ama felhívást, amely által fel lettek szólítva a  Vőlegény elé menni. Sőt egyesek közülük azt állítják, hogy a Vőlegény már eljött, mások azt, hogy a pecsétek kinyilatkoztatása óta lassan leszáll stb. stb. Nem lesz elegendő állandóan a prófétát idézni, ha ugyanakkor nem tekintünk az utolsó mértékadó Bibliára. Úgy amint az általános szellemiség (papság) az egy bibliát különbözőképpen értelmezi, pontosan úgy járnak el azzal, amit Branham testvér a saját veszteségükre mondott (2. Péter 3, 16). Az igazi hívők számára ez az elkészülés időszakaszát jelenti hitbeli engedelmességben, a menyasszony a Vőlegénnyel való egyesülését isteni szeretetben, tanításban és hitben.

Megcáfolhatatlan az, hogy Branham testvér szolgálata által, ki lett Isten teljes üdvhatározata nyilatkoztatva és az összes elrejtett titkok közhírré lettek téve. A Szent Szellem bevezet minket a kinyilatkoztatott Ige teljes igazságába. Most a kegyelemidő végén, az üdvösség napjai végén, még mielőtt beállna az Úr napja, mielőtt elsötétedik a nap és a hold pedig vérré válik, elhangzott egy prófétikus, de ugyanakkor egy tanításjellegű üzenet is, amelynek célja a tökéletességre jútás lesz. A tökéletes visszatérítés egy része annak a főígéretnek, amelyet Isten a gyülekezetnek adott. Még mielőtt a Vőlegény haza tudná vinni a menyaszonny-gyülekezetet, véghez kell menjen az ő kihívása és elkészítése. Mert így lett megírva Jézus Krisztusról a mi Urunkról: „Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.“ (Ap.Csel. 3, 21).

Az, hogy az örökké hűséges Isten engem is, az ő szolgái közzé kinevezett, az Ő döntése volt és nem az enyém. Ismételten hallható hangos hangon szólt hozzám, és minden alakalommal fentről, jobb oldalról jött a hang. Egyetlen egy alkalommal, ugyanis 1979 juniús 16-án napfelkeltekor, hallottam az Isten haragos hangját, amely olyan volt mint egy elviselhetetlen mennydörgés, amely merőlegesen jobboldalom felől közeledett, mind hangosabban, úgy mint egy égzengés, megállva fölöttem. Akkor felharsant kilenc szó — mindegyik egy égzengés volt önmagában (1.Mózes 3, 17) és mindegyik nyomatékosan kimondva és érthetően elhangozva (Fano, Dänemark).

Itt fel szeretném lajstromozni röviden azokat az eseményeket, amelyek jelentősek voltak és jelentőséggel bírnak számomra, valamint egyéni személyek és a gyülekezet számára. Tudatos vagyok afelől, hogy csak azok lesznek hitben megerősödve, akik személyesen átélték Istent. Azok számára, akiknek semmi kapcsolatuk nincs az Istentől beállítot szolgálathoz, elég lesz egy megbotránkozáshoz. Lehet, hogy azt gondolják magukban: „Mit csinál saját magából!“ Mások felismerik, hogy senki sem vehet semmit önmagától, hacsak nem Istentől lesz neki megadva. Ráadásúl Pál még arról is beszámol, hogy felvétetett a harmadik égig, a paradicsomba (2. Kor. 12). De hiszen Isten dicsőségére történt mindez. Mégis sokat el kellett tűrnie az ő szolgálata miatt, mint ahogyan ezt a 2. Kor. 11-ben leírja. Az Úrnak való szolgálat sok mindent hoz magával: ellenségeskedést, üldözést, fájdalmat, de sok csodálatos átéléseket és áldásokat is. A próféták és az igazak valamennyien nem azért lettek üldözve és legyilkolva, mert bűnözők voltak, hanem azért mert az Ige hordozói voltak. Mindenek ellenére elmondhatom azt: „És hálát adok annak, a ki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra.“ (1. Tim. 1; 12).

Bizonyságtételemet az elhívatásommal kezdem. Ez így volt már Ábrahám esetében is valamint Mózes-, Pál Apostol-, vagy Branham testvér eseteiben is.

• Ezek a két utolsó dolgok, amiket parancsolt nekem az Úr: „Én szolgám, ne alapíts helybéli gyülekezetet és ne adj ki saját énekeskönyvet…“ (Krefeld). Én meg vagyok győződve arról, hogy a helybeli gyülekezetek biblikusak, de ez nem tartozik az én feladatomhoz, más városokban és országokban gyülekezeteket alapítani. Annak ellenére, hogy mi is mint más gyülekezetek énekeskönyvekből énekelünk, nekem kimondottan meg lett tiltva, egy saját énekeskönyv kiadása. Az Úr azt mondta nekem, hogy ez a denominációnak a jele. Nincs meg minden templomnak / gyülekezetnek a saját énekeskönyve és most a lemorzsolódott csoportoknak az üzenet-körön belül is?

• „Én szolgám, állj fel és olvasd el a 2. Tim. 4. részt, mivel én beszélni akarok veled…“ (Marseille). Az azelőtti estén arról a kérdésről volt szó, hogy mit jelentenek a hét mennydörgések a Jelenések 10- ből. Erre a kérdésre nem volt válaszom. A következő reggelen maga az Úr adta meg nekem a választ a Szentírásból: „Prédikáld az Igét, lépj elő vele, ha alkalmas vagy alkalmatlan vagy, győzz meg, utasíts rendre, figyelmeztess nagy ráfordítást igénylő hosszútűréssel és tanítással…“ Ezután az asztalra helyeztem a bibliámat, felemeltem kezeimet és azt mondtam: „Szeretett Uram, amilyen bizonyos az, hogy Te parancsoltad meg nekem ezen Igeszakasz felolvasását, olyan bizonyos az is, hogy az amit a hét menydörgés mondott, nem lett Isten Igéjeként leírva. Emiatt nem lehet semmit sem róla prédikálni.“ Ez az ÍGY SZÓL AZ ÚR. Istennek igazi szolgái arra lettek Istentől elkötelezve, hogy csak azt olvassák és megtartsák, ami írva áll (Jelenések 1, 1-3). Minden, ami a „mennydörgéstan“ fogalom alatt van terjesztve, kártékony tévtanítás, még akkor is, ha számos idézetekkel vannak alátámasztva. Ez csak üres okoskodás, messziről sem kinyilatkoztatás. Nincs senkinek sem megengedve az Ige lezárt tanuságtételéhez való hozzáfűzés (Jelenések 22, 18- 21). Aki mégis megteszi, határozottan ki lesz selejtezve.

• „Én szolgám, ha elkezdődik az utolsó működés, újra beszélni fogok veled. Akkor megszenteltetik az Én Szellemem benned…“  (Krefeld). Ennélfogva Zürich város is meg lett említve. Én szilárdan belekapaszkodom abba, hogy maga az Úr még egy rövid és hatalmas művet fog az idők végén cselekedni, amelyben minket is részesíteni fog: „Mert az Ő beszédét be fogja teljesíteni az Úr a földön azáltal, hogy a történést szakadatlanul a befejezéshez juttatja“ (Róma 9, 28).

• A látomás a búzaföldről és az arató-cséplő gépről rendkívüli volt. Emez élményről nagyon sok rágalmazás hangzott el úgy a múltban, mint a jelenben is. Sőt, egy pár évvel ezelőtt egy brosúrát is írt egy hamburgi testvér erről, az „arató-cséplő-aktus“ cím alatt. Ebben Antikrisztusnak stb. vagyok megnevezve és a gúnyolódásnak kitéve. Én csak azt adom tovább Isten színe előtt, amit hallottam és láttam: Szellemben át lettem helyezve egy nagy kiterjedésű, túlérett búzaföldre és láttam, amint a telt kalászok, a nap hőségétől már megperzselődve, mind egyformán meg voltak hajolva. Én tudom, hogy az Ige az egész kegyelmi idő folyamán Magként vettetik el és minden gyülkezeti korszakban bekövetkezett egy lelkiaratás. De az Irás arról is tanúságot tesz, ami közvetlenül a végidőben fog megtörténni (Máté 3, 12 t.k.) A Jelenések 14, 15-ben az áll: „ … mert a földnek aratni valója teljes érettséghez jutott.“

Nekem feltűnt, hogy nem volt látható egy tövis vagy bogáncs sem az egész széles mezőn és szellemben tudatában voltam annak, hogy a gyom már el lett távolítva, úgy amint írva áll:„Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe…“ (Máté 13, 30). Akkor baloldalra néztem és egy egész új arató-cséplő gépet láttam. Abban a pillanatban hatalmas hangon szólt hozzám az Úr: „Én szolgám, az arató-cséplő gép neked lett kijelölve, mivel a termés betakarítását neked kell megtenned. A gépet eddig még soha senki nem használta…“ Azonnal odamentem és felültem az arató-cséplő gépre. Azonban egyszeriből nagyon sötét lett: úgy mutatkozott, mintha egy harc menne végbe a felkavart felhőkben. És én azt mondtam: „Hűséges Uram, már túl késő, nem tudom befejezni a betakaritást. Az ítéletek máris beálltak, hogy a földet sújtsák.“ A következő pillanatban útat tört magának a nap egy felhőnyíláson keresztül és erejének teljességével a búzaföldre sütött. Azonnal megragadtam az emelő-kart és elkezdtem a betakarítást. Alig voltam kész, amikor újra egész sötét lett és csakis recsegő-ropogó menydörgést hallottam.

• „Én szolgám, mondjál le az indiai utazásodról!“ (Krefeld). Az utazási irodából már elhoztam a repülőjegyet úgy, hogy már pénteken repülnöm kellett volna. A repülőgép Bombay-ból Madras felé, amelyre le volt foglalva a jegyem, közvetlenül az indulás után kigyuladt, lezuhant és mind a 96 utas meghalt.

• „Én szolgám, én a Máté 24, 45-47 alapján rendeltelek el arra, hogy az eledelt idejében kiosszad.“ (Edmonton). Számomra ez az Úr ajkáról elhangzó felelet volt, aki örködik az Ő Szava felett, hogy idejében beteljesítse azt.

• „Én szolgám, amikor megnyílik a Keleti határ, elő fogom hívni a menyasszony gyülekezetet a Kelet-Európai országokból…“ (Krefeld). Az említett látomásban egy nagy díszteremben voltam egy platformon. Emberek jöttek be a főajtón és helyet foglaltak. Akkor láttam, hogy még mindenütt sok üres szék találtatik. A következő pillanatban megszólalt az Úr hangja jobbról a csillár felöl, amely alatt álltam: „Amikor ez meg fog történni, akkor nagyon nagyon közel van az én eljövetelem!“ Akkor láttam, amint megnyílt bal felől a vészkijárat és amint rendezetten bejöttek az egyedi csoportok Kelet-Európából. Valamennyi csoport vezető testvére köszöntött engem a platformon és aztán tovább ment a többiekkel együtt a terembe. Miután bejött az utolsó csoport is, újra megfigyeltem a termet: most minden hely el lett foglalva. Ebben az élményben tizenhárom évvel a berlini fal összeomlása és a keleti határok megnyílása előtt lett részem. Annak idején még senki nem gondolt arra, hogy a keleti tömb feloszlik és úgy Németország mint az egész Európa egyesülni fog.

• „Én szolgám, menj a szomszédtelekre és avasd fel nekem…“  (Krefeld). A szomszédtelek, amely a második világháborúban egy fogolytábor volt, be volt még egy 2,30 m magas kerítéssel kerítve, felül szögesdróttal. Átmentem a szomszéd telepre a szoros kiskapun, amely ma a bevásárlóközponthoz vezet, letérdeltem a bokrok közzé és felavattam a területet az egek Urának az Ő gyülekezetének itt a földön.

• „Én szolgám, menj R.T.-hez, vidd magaddal a gyülekezet véneit is és olvasd fel neki, azt amit Ézsaiás próféta Hiskiának üzent. Akarom, hogy meggyógyuljon.“ (Krefeld). Én úton voltam egy istentisztelet után a lakás felé és amint a megyfához érkeztem, amely annakidején a telekhatáron állt, szólt az Úr hozzám. Az Úr parancsának engedelmesen cselekedtünk és Isten igazolta az Ő Szavát!

• „Én szolgám, menj el, beszélj az Ígéből, mivel a hívő asszonynak nem kell meghiúsulnia a hitetlen férje előtt.“ (Krefeld). Egy drága testvérnő az összejövetelen volt egy egész új autóval, amelyen még ezer kilométer sem volt. Ám az összejövetel után egyszerűen nem akart elindúlni az autó – még azután sem, miután a testvérek és még ráadásúl az ADAC szakértői is fáradságosan átvizsgálták. Éppen az imatermen mentem át, amikor elhangzott az Úr hangja: „Én szolgám, menj oda és mond ezeket a szavakat…“ Ember el sem tudja képzelni, mekkora bizonyosságot, mekkora abszolútumot hoz magával, ha egy szó az Úr szájából származik! Én kimentem, találkoztam a testvérnővel, még egy pár testvér a közelben volt, és azt mondtam: „Menj, indíts el az autódat, mivel így szólt az Úr“ A testvérnő kifogásolta: „De hiszen már minden elképzelhetőt megpróbáltunk…“ Én közbevágtam: „Ne beszélj, hanem menj oda és tedd azt, ami mondva lett neked az Úr nevében.“ Kimondtam és ezzel el volt intézve. Az autó beindúlt az első próbálkozásra és a testvérnő hazavezetett minden közeset nélkül! A következő reggelen nem adott az autó egy hangot sem magából, úgy hogy el kellett húzatni egy mühelybe, ahol meg lett állapítva, hogy a benzinpompa egyáltalán nem működik, úgy hogy be kellett egy újat építeni. Isten szolgájának munkája csak akkor lehet eredményes, ha előbb szólt hozzá az Úr, azután teljes bizonyossággal bekövetkezik.

• 1978 november 18-án szombaton, szólt hozzám 10.00 órakor a misszió-centrum irodájában az Úr: „Én szolgám, kutasd át az Apostolok Cselekedeteit, hogy létezett-e valaha egy férfiú is, aki a feleségével együtt lett volna a szolgálatba elhívatva.“ Én jobb oldalra fordúltam, vettem a bibliát, olvastam az Apostolok Cselekedeteiben és hamarosan megállapítottam, hogy még a hét szegényápolók is a feleségei nélkül lettek elhívatva. Emez útasítás által, maga Isten hozott napvilágra egy hamis próféciát, amely 1976-ban Bremenben lett kimondva, és ez arra késztetett engem, hogy az Apostolok Cselekedeteit figyelmesen átkutassam. Mindenkorra el vagyok kötelezve, mérőzsinórként venni az eredeti példaképet az apostoli időszakból.

• Ki lettem véve a testemből, átéltem az elragadtatást. Láttam miként ereszkedik le a Szent város (Krefeldi Klinikum). 1980 decemberében Afrikában voltam egy misszió utazáson. Accra városban, Gháná-ban négyszer lettem egy szunnyogtól megszúrva. Amikor röviddel karácsony előtt haza jöttem, nagyon gyengének éreztem magam és január elsején be lettem a mentőkocsival a kórházba szállítva. Ott megtörtént az átvizsgálás és az eredmény az volt: malária tropica előrehaladott stádiumban. 1981 január 3. hallottam amint Dr. Becker az orvos együttesének e szavakat mondta: „Már túl késő. Már túl késő. Itt már nem segít semmi; sem gyógyszer sem vérátömlesztés stb.“ Ami elhangzott körülöttem még jól hallottam, de a beszédhez már túl gyenge voltam. Azokban az órákban, amikor már feladtak az orvosok, amikor felhalmozódtak a hirtelen gyengeségek és a lázas rohamok, az ágyamhoz lépett Artúr testvérem és teljes hangerővel ezeket mondta: „Jézus Krisztus nemcsak a Golgotán győzött, Ő itt ebben a teremben is győzött.“ Én mégis éreztem és biztos tudatában voltam annak, hogy időm lejárt és a vége felé halad. Ezekben a pillanatokban egyetlen kérdésem csak ez volt: „Megváltó Úr Jézusom milyen állapotban állok elidbe?“ Ezután ki lettem a testemből véve, át lettem helyezve a kék ég alá és láttam egy megszámlálhatatlan, fehérbe öltözött sereget. Mind az összesen az ifjúság színe-javában voltak (Hiób 33, 25). A testvérek között akik az első sorban álltak, ott találtattam én is. A testvérnőknek mind hosszú kibontott hajuk volt. Feltűnő hatással voltak reám a különböző hajszínek. Fenségesen mind feljebb lettünk emelve. Aztán láttam valami olyasmit mint egy horizontális választóvonalat, hasonlatosan egy napfelkeltéhez, amint a felhők mögül feltűnik. Szellemben tudatában voltam annak, hogy ezután a levegő-szférában találkozunk az Úrral. Evégett felfelé néztem és láttam, amint leereszkedik a Szent város. Ez gyönyörűséges volt, fenséges. Úsztam a boldogság hullámain és éreztem amint a mennyei testemet átáramolják. Határozottan tudtam: ez az elragadtatás. Csak ennyit az esemény átélésből. Nagy volt a csalódásom, amikor újra a testembe találtattam.

• „Én szolgám, gyűjsd össze az én népemet, mindazokat, akik szövetséget kötöttek velem az áldozatnál…“ (Krefeld). Ez egy december 28-án történt, amikor az Úr ezeket a Szavakat intézte hozzám. Annál nagyobb volt később a meglepődésem, hogy két Ígevers is létezik, amelyek ezt kifejezésre juttatják: Zsoltárok 50, 5 és 5. Mózes 4, 10. Mindazok, akik a jelenidőben az Igéret gyermekei, igazolják maguk részéről az Istennel kötött szövetséget, ama Szövetséget amit Isten a maga részéről Krisztus Jézusban kötött „az áldozatnál“ velünk. És az Ő népe összegyűjtetik az isteni útmutatás szerint: „ … Hallatni akarom az én Szavamat velük.“

• A testemen kívül felemeltettem a mennybe. (Várna, Bulgária). Lehetséges, hogy ez a paradicsom volt. Láttam a szivárványszínekből összetevődő, harmonikusan lebegő fényteljességet. Szellemben tudtam, hogy a trón a jobb kezem felöl van, mivel onnan fentről jött a mind inkább tűzben feltűnő fény. Baloldalt egy férfikar énekelte németnyelven a trón felé tekintve a 34-ik zsoltárt a Luther fordítása szerint (Várna, Bulgária). A következő szavaknál: „Az Úr anyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket“ következett a közbeeső ének eme szavakkal: „Az Úr angyala most itt van!“ Miután elhangzott: „Érezzétek és lássátok meg, hogy barátságos az Úr! Boldog az az ember, aki ő benne bízik“ a kórus tovább énekelt remegő hangon: „Az Úr itt van most!“

Tovább folytathatnám a csodálatos élményekről való felsorolást, amelyekben Isten kegyelemből az eltelt évek folyamán részesített és minden egyes átélésemmel kapcsolatosan tanúmnak hívhatom Istent. Az Íge és Isten üdvhatározata még soha ennekelőtte nem lett ilyen világosan és mindent átfogóan kinyilatkoztatva mint a mi időnkben. Minden bizonnyal, Isten kinyilatkoztatta az Ő Apostolainak és Prófétáinak már a régi időkben, mindazt amit Ő az örökkévalóságtól fogva az övéinek szánt (Ef. 3), és nekünk is ebben az utolsó időben.

Anélkül, hogy értesítve lettem volna a Branham testvér 1965 december 24 –i hazamenetele felől, láttam az említett napon, amint fel lett egy felhőben véve. Ebben az élményben azt mondtam: „Branham testvér, de hiszen te nem vagy az Emberfia, miért látlak téged a felhőn?“ Amint később megtudtam, ez éppen abban az időpontban volt, amikor Branham testvér felvétetett a dicsőségbe. 1966 január elején közölte velem Armbruster testvér Pennsylvaniából, USA, egy levélben, hogy Branham testvér 1965 december 24 – én, hat nappal egy autobaleset után, hazament. Röviddel ezután megtaláltam a bibliában, hogy nemcsak a mi Urunkról áll írva: „ … egy felhő felvette Őt…“ (Ap.csel 1, 9), hanem a két prófétáról is a Jelenések 11 –ből: „És felemeltetének az égbe felhőben;“ (12. v.). Fokozatosan kivilágosodott előttem, hogy az üdvtörténelem legfontosabb szakaszában találtatunk. 

Isten Szelleme különös módon működött 1965 / 1966 szilveszter imaóráján közöttünk. Pontosan 120 személy volt összegyűlve és mindenki érezte Isten jelenlétét. Az Így szól az Úr által a következő szavak intéződtek hozzám: „Én szolgám, a kezedbe adtam a kardomat!“ Meg kell vallanom, először visszautasítottam bensőmben ezt a kijelentést, de azután azonnal arra gondoltam, hogy a kardot az Úr Branham testvér kezébe helyezte. Az ő hazameneteléről még mindig nem tudtunk semmit. Majd csak később ismertem fel, hogy az Úr Isten valójában rám bízta az Ő kardját, a Szellem kardját (Ef. 6, 17), ugyanis az Isten Ígéjét, úgy amint már az elhívátásomnál kimondotta vala: „Én el foglak küldeni más városokba az Én Igémet hirdetni…“ 

1966 január 19 –én át lettem helyezve Szellemben egy nagyon nagy gyülekezeti terembe. Egyik oldala egy szilárd építmény volt egy katedrális empórával, a többi része az építménynek kerek volt mint egy sátor. Én az empórán ültem és figyeltem, hogyan özönlik egy nagy népcsoport a terembe. Aztán elhelyezkedett mindenki, és a rendezők akik egy pántot hordtak a karukon, le és fel jártak a középfolyosón. Ezt követően láttam, amint Julius Stadsklev testvér, Branham testvér közeli barátja, felnézett az emelvény elől hozzám és hallottam amint kimondja: „Frank testvér, elérkezett a te időd. Gyere le.“ Én felálltam és lementem: a lépcső nyitott volt a sátor felé, úgyhogy a sokezer összegyűlt tömeg jól láthatott engem. Elindúltam az emelvény felé és ott állva a következő szavakat hallottam: „Mi nem Keresztelő Jánosért vagyunk itt, hanem azért, mert William Branham, az Isten prófétája, el lett tőlunk véve.“ És hirtelen felszólított egy hang: „Fordúlj te a tömeg felé, amely összegyűlt, és szólj hozzájuk: „Imé az Úr visszajövetele nagyon közel van!““ És így a látomásban a sátorban összegyűlő népcsoporthoz fordúltam és tovább adtam azt, amivel meg lettem bízva. 

Ezt követően elérkezett 1966 ápr. 11-e: az a nap, amelyen Branham testvér holt maradványa a sírba lett temetve. Számomra ez egy olyan gyásznap volt, amilyet még ilyen módon soha másodszor nem éltem át. A „Higyjél csak…“ kórust nem tudtam az összegyültekkel együtt énekelni, amely majdnem egy órán át lett énekelve, mivelhogy bensőmben annyira el voltam érzékenyülve. Sírtam, imádkoztam és újra és újra feltettem a kérdést az Úrnak: „Mond meg nekem, hogyan készüljön el a menyasszony-gyülekezet ama szolgálat nélkül, amelyet Te ajándékoztál?“ Számomra úgy tűnt, hogy ezen a napon a világ összeomlik. 

Ugyanaznap végén, amikor a szálloda-szobámba visszatértem és teljesen kimerülten leültem, hirtelen úgy éreztem, mintha egy nagy teher lett volna rólam levéve. A mély elkeseredettséget egy kimondhatatlan öröm váltotta fel, igenis Isten békéje érezhetően teljesen eltöltött és így szólt a szívemben: „Most elérkezett a te időd, a szellemi eledelt kiosztani.“ Isten gondoskodott mindenről jó előre. Egyedül Ő az, aki meghatározza egy szolgálat kezdetét, folytatását, végét és – hogyan is lehetne másképp – a beálló szolgálat kezdetét és folytatását is. Amilyen felfoghatatlan volt annak idején a Keresztelő János halála az akkori hívők számára, olyan felfoghatatlan volt a Branham testvér hirtelen halála is sokaknak. Mindazonáltal ők mindketten végrehajtották a megbízatásukat; az egyik a Jézus Krisztus első eljövetele előtt; a másik, aki az isteni üzenettel a mai időre lett elrendelve, a Jézus Krisztus második eljövetele előtt.

A következő nap összehívtam a testvéreket és közösen megállapodtunk abban, hogy a Branham testvér prédikációi, amelyek addig csak hangszallagon léteztek, nyomtatott kiadásban is terjesztve legyenek. Roy Borders testvér késznek nyilatkozott, felvállalni ehhez a felelőséget.

Péternek sem volt könnyű a döntő órában kimondani: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az Evangélium ígéjét, és higyjenek.“ (Ap.csel.15, 7). Jakab igazolta amit Péter mondott, azzal a fontos magyarázattal: „Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének. És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva…“ (14-15 v.). 

Így Isten eleve elrendelése alapján, én lettem méltatva, az igazi üzenetet kezdettől fogva az egész világon terjeszteni. Ennélfogva egyrészt Isten eredeti Igéjének hirdetéséről van szó és másrészt a szellemi eledel kiosztásáról, Isten ez időre lefektetett és kinyilatkoztatott Ígéjéről. 

Branham testvérrel szoros kapcsolatban voltam életének idején. Az amerikai testvérek nem léptek addig európai területre. Így Isten vezetése folytán, a három nyelvismeretemmel én lettem mindenki számára az összekötő láncszem minden más országban. Nem létezik Kontinens a földön, ahová ne vittem volna el az isteni üzenetet. Maga az Úr Isten nyitotta meg az ajtókat és a szíveket. Már 1963-ban szolgáltam az országunk különböző városaiban. 1964-ben utaztam először Angliába, aztán Indiába, Jordániába és Izráelbe. 1965-ben Nyugateurópában folytattam a szolgálatot; így 1966-ban összejöveteleket tűztem ki Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Svájcban és Ausztriában. 

A következő tíz évben 86 országot utaztam be, a további tíz évben már 120 fölé nőtt a beutazott országok száma. Az egész földön elsősorban a Jeffersonvillei címet adtam az összejöveteleken a testvéreknek, abból a célból, hogy Branham testvér kinyomtatott prédikációit angol nyelven kapják meg. A hetvenes évek elején úgy vezette az Úr, hogy Don Bablitz testvér egy kis csapattal együtt szétküldte az egész világba a Branham testvér prédikációit Edmontonból, Kanada. Ez volt az a testvér, aki most Whitehorse- Kanadában lakik, aki ama bizonyos szombat délelőtt a hetvenes évek közepén hozzám jött egy beszélgetésre. Lenyűgözve attól a ténytől, hogy számos testvérek a világ valamennyi tájairól ahol missziózni voltam, megrendelték a Branham testvér prédikációit, váratlanul ezt mondta Bablitz testvér: „Frank testvér, a Branham testvér elhivatása és szolgálata megtalálható a bibliában. Hogy áll a te elhivatásoddal és szolgálatoddal, amely most világszerte történik? Megtalálható ez is a bibliában?“ Én fanatizmustól tartottam, leintettem és azt mondtam: „Kérlek fejezd be ezt! Hogyan lenne az én szolgálatom a bibliában megalapozva? De hiszen ez nem megy!“ Azután befejeztük beszélgetésünket, rábízva az egész világra kiterjedő művet Isten kegyelmére. 

És ismét váratlanul történt: A következő reggelen, a nap már besütött a szobámba, jobb fele nyulok, hogy a bibliámat az éjjeli szekrényről levegyem, amikor az Úr ezeket a szavakat intézi hozzám: „Én szolgám, a Máté 24, 45-47 versek alapján arra rendeltelek el, hogy az eledelt szétosszad!“ Erről az Ígéről még soha addig nem prédikáltam sőt az addigi időpontig még azt sem tudtam, hogy az Úr szájából hangzottak el ezek a Szavak, nem beszélve arról, hogy ez most még énrám is vonatkozott. Ezekután elolvastam ez Igeverset és meg voltam lepődve az „okos” (ném. ford. eszes szolga) kifejezésen, akit Isten maga nevezett ki arra, hogy az „Ő szolgasága“ fölé helyezze őt, kellő időben szétosztani nekik az eledelt. Most az Úr maga intézte hozzám ezeket a Szavakat. Hogy ez mire vonatkozik, azt a 2. Kor. 9,10-ben fejezi ki Pál az ő munkatársához Timóteushoz: „Ha ezeket tanítod a testvéreknek, dicséretre méltó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, mert táplálekul vetted magadnak a hit és az igaz tanítás Igéjét, amelyeket mérőzsinorúl vettél magadnak.“ (1.Tim.4, 6). 

Előbb el kell olvasni ebből a fejezetből az első öt verset, amelyekben le van írva az utolsó idők katasztrofális állapota, az igaz hittől való totális elesés a félrevezető szellemek és tanítások által, amelyek démonoktól erednek, ahhoz hogy felérjük ésszel minő hangsúly és minő nagy jelentőséggel bír a tiszta tanítás, amely egyedüli mérőzsinor számunkra! Elérkezett az idő és ez az Igeszakasz beteljesedik mindkét területen! Ez a szolgálat először is a szolgáló testvérek ellátására vonatkozik, hogy Isten kinyilatkoztatott beszédével a bibliai szabályszerűséghez viszonyodva, az Úr népét is részesítsék az Ige asztaláról. Lényegében két feladatkört kell tekintetbe venni: az egyik az eledel eltárolására vonatkozik, amely az élet fenntartására fontos, a második egy egész más munkaterületre vonatkozik, vagyis az előkészített eledel szétosztására, elrejtett mannaként a szellemi éhség csillapítására. De hiszen Isten maga mondta: “Jön majd olyan idő - így szól az én Uram, az Úr. -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr Igéjének hallgatására.“ (Ámosz 8, 11).

És egész biztosan nem véletlen, hogy közvetlenül ezután a Máté 25. fejezete következik az éjféli kiáltással: „Ímé jön a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!“ De hiszen ez az utolsó időre szóló üzenet közvetlenül az okos szűzekhez van intézve. Csak aki a menyasszony-gyülekezethez tartozik, fogja elfogadni, amit üzen a Vőlegény az Ő Ígéje által, amely által élünk. Az okos szűzek készenléte szoros kapcsolatban áll az Istentől elrendelt szolgálattal. Ma nyilván kimondhatom, ami a 2. Kor. 11, 2-ben áll: „Mert Isten féltő szeretetével buzgólkodok irántatok: mivel egyetlen egy férfiúnak jegyeztelek el titeket, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus elé.“

A maga Istentől elrendelt szolgálat, mindkettőt magába foglalja: az Isten örökérvényű szavának hirdetését és a szellemi eledel szétosztását, amely végeredményben a menyasszony-gyülekezet bevégzettségébe fog torkollani. Én nem vagyok a Branham testvér sem a Pál Apostol egyoldalú szócsöve. Isteni elhivatásomnál és felhatalmazásánál fogva csak Isten szócsöve lehetek, Isten üdvhatározatát és a mindent önmagába foglaló Evangéliumot úgy hirdetni, amint Pál apostol és Branham testvér is prédikálták. Számból soha senki nem fogja hallani: „A próféta ezt mondta vagy a próféta így mondta!“ Engem nem hívott el Pál a szolgálatra, sem Branham nem nevezett ki, hanem a feltámadott Jézus Krisztus, ugyanaz aki őket is elhívta. Számból egész a végig Isten hamisítatatlan Igéje fog elhangzani, a különböző magyarázatok és fejtegetések egyikét sem akarom még megemlíteni sem, ez iszonyúság számomra, mivel Így SZól az Úr: „Szellemem, amely rajtad nyugszik, és Igéim, amelyeket szádba adtam, ne fogyjanak ki a szádból, … – mondja az Úr“ (Ézs. 59, 21).

Isten egy szolgájának sem volt beleszólási joga az Ő intézkedéseibe, közülük egy sem lett megkérdezve, hogy legyen kedves az Úrnak szolgálni. Isten maga hozza létre határozatait az Ő országában és az Ő gyülekezetében az emberektől függetlenül. Közismert mindenki számára, hogy Pál Apostol egy különleges szolgálattal lett megbízva a gyülekezettel kapcsolatosan. Háromszor van utalás téve az Apostolok Celekedetében az ő elhivatására, éspedig az Apostolok Cselekedetei 9; 22; és 26. fejezeteiben. Sőt ráadásúl a szavakat amelyek Igéretként a mi Urunkra hivatkoznak, az ő elhivatására is alkalmazta az Ésaiás 42: 6-ban és 49: 6-ban (Ap.Csel.13). Miért? Mert ez az Igeszakasz egy kétszeres Igéret: egyszer a Megváltóra vonatkozóan, hogy az Izráel törzsei helyre legyenek állítva, amiért azt parancsolta legelőbb az Úr: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le…“ (Máté 10). De amikor eljött az idő és az Igéret második fele, amely a pogányokra vonatkozott, beteljesedést talált, azt olvassuk: „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig!“ (Ap.csel. 13, 47). Egy új szakasz hajnala köszöntött reánk, először még mint átmeneti időszakasz. Fennáll egy bibliai gyülekezeti rend, amelyben a szolgálatok a gyülekezet felépítésére lettek elrendelve, és létezik egy üdv-rend, amelyben az történik, ami az üdvhatározathoz tartozik.

Keresztelő János tudatában volt annak, hogy melyik Ige teljesedett be az ő szolgálata által. Ő meg lett kérdezve, ha netalán ő lenne a Krisztus vagy a Próféta vagy akár Illés. Az ő válasza egy háromszoros „Nem!“ A küldöttek meg akarták tudni, hogy ki ő valóságban, és erre így válaszol János az 1: 23-ban: „Én kiáltó hangja vagyok annak, aki a pusztában kiált…“ Pál apostolnak is ki lett nyilatkoztatva, az ő szolgálatára vonatkozó Igehely. Éppenúgy Branham testvér is pontosan tudta, melyik Igeszakasz vonatkozik az ő szolgálatára; az ő prédikációiban elég gyakran tett tanuságot efelől. Ez volt az a fájó pont, amelyben az összes evangélisták, akik inspirálva lettek az ő szolgálatából, megbotránkoztak. Mivelhogy én sokakat ezek közül személyesen megismertem, nincs szükségem más forrásadatokra, úgymond első kézből tudom. Az Istentől küldött ember nagyra volt becsülve közöttük mint gyógyító-evangélista, akinek különös szellemi adományai voltak. Sőt saját szájjal igazolták azt, hogy az Apostolok óta a földön egy ilyen szolgálat nem létezett. Mindazonáltal amikor az Ígéret beteljesüléséről lett szó: „Ímé, én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja…“ (Mal.4, 5; Máté 17, 11; Márk 9, 12), lázadozva ellene szegültek. Megkeményítették az ő szívüket és nem voltak készek, meghajolni az elő Isten hatalmas keze alatt, aki egyedül az Ő Szavának van elkötelezve, és aki az üdvhatározati ígéretet beteljesítette. Ők nem voltak készek, a hagyományos tanításukat és szemléletüket hátuk mögött hagyni, nem is beszélve arról, hogy hagyják magukat kijavítani?! Aztán más kiútat nem láttak csak azt, hogy kinyilvánítsák, hogy William Branham az ő szolgálata elején rendben volt, de a vége felé már nem. 

Most újra megoszlanak a szellemek azon a személyen, akit Isten állított szolgálatba, és megismétlődik minden elülről. De hiszen ismételten hallani lehet: „Az elején meg volt neki az elhívatása és a szolgálata, de azután…“ Úgy ahogy a világ a Branham testvér szolgálata nélkül egy Evangélistáról nem hallhatott volna, úgy nem hallhatna ma sem senki az Észak -Amerikai testvérek közül az utolsó üzeneti körről. Újra megbotránkozásul veszik azt, hogy van valaki aki szolgálatát alá tudja az Igével támasztani. Ezzel összefüggően még el kell mondani a következőket is: ha ezt a szolgálatot nem lehetne a bibliával alátámasztani, nem lenne semmi létjogosultsága! Mások kifogást emelnek, hogy ez a személy kijavítja a prófétát. Amit ezek az emberek még messziről sem fognak fel, az az, hogy egy látszólagos diszkrepancia fellépésekor, kizárólagosan csak az érvényesülhet, ami valóban meg van a Bibliában két vagy három Igehelyre alapozva. 

Amaz Igéret, hogy Isten a kegyelem idő végén egy prófétát fog elküldeni, a legnagyobb kincs a kiválasztottak számára. Ám most háromféleképpen nyilvánul meg a reakció: a vallásfelekezetek „írástudói“ elutasítják őt; az ún. utolsó üzenet-követői egy vallásalapítót csinálnak belőle; és csak a kiválasztottak azok, akik szíve az atyák hitéhez, az Apostolok tanításához lesz visszatérítve, úgy amint ez a kezdetben is volt. Ebben a döntő korszakban a prófétikus Igéről van szó, amelyet nem szabad értelmezni, hanem fel kell ismerni azt az ő beteljesülésében (2. Péter 1,15-21). Halljátok meg, ti népek mind: a gyülekezet tökéletesítését illetően a tanítórendi szolgálat éppenolyan fontos most mint a kezdetben volt (Ap.csel. 13, 1; 1.Kor. 12, 28), hogy mindannyian eljússunk a hitnek teljességére (Ef. 4, 1-16) és ne legyünk tovább a különböző tanítások szeleitől ide-oda dobálva. 

Hogyha igaz az, hogy Isten eredeti-üzenete, úgy mint a kezdetben volt, a menyasszony-gyülekezet kihívását és tanítását illetően megelőzi a Jézus Krisztus visszajövetelét, akkor hallgatni fognak az okos szűzek arra, amit a Szellem a gyülekezeteknek mond. Ezekből tevődik össze az a csoport, akik be lesznek a Szent Szellemmel merítve és egy testként az igazi gyülekezetet fogják alkotni. Ez lesz az a gyülekezet, amely ábrázolni fogja a Megváltót minden folt és szeplő nélkül (Ef.5, 26-30). Éppenolyan bizonyos az is, hogy a bolond szűzek elmennek emellett, továbbra is azon vezetőket követve, akik a prófétára hivatkoznak, „rendkívüli kinyilatkoztatásokat“ propagálnak és szakadásokat hagynak maguk mögött. Valamennyien meg vannak győződve arról — úgy az okos mint a bolond szűzek —, hogy hallották ama felhívást, amely által fel lettek szólítva a  Vőlegény elé menni. Sőt egyesek közülük azt állítják, hogy a Vőlegény már eljött, mások azt, hogy a pecsétek kinyilatkoztatása óta lassan leszáll stb. stb. Nem lesz elegendő állandóan a prófétát idézni, ha ugyanakkor nem tekintünk az utolsó mértékadó Bibliára. Úgy amint az általános szellemiség (papság) az egy bibliát különbözőképpen értelmezi, pontosan úgy járnak el azzal, amit Branham testvér a saját veszteségükre mondott (2. Péter 3, 16). Az igazi hívők számára ez az elkészülés időszakaszát jelenti hitbeli engedelmességben, a menyasszony a Vőlegénnyel való egyesülését isteni szeretetben, tanításban és hitben. 

Megcáfolhatatlan az, hogy Branham testvér szolgálata által, ki lett Isten teljes üdvhatározata nyilatkoztatva és az összes elrejtett titkok közhírré lettek téve. A Szent Szellem bevezet minket a kinyilatkoztatott Ige teljes igazságába. Most a kegyelemidő végén, az üdvösség napjai végén, még mielőtt beállna az Úr napja, mielőtt elsötétedik a nap és a hold pedig vérré válik, elhangzott egy prófétikus, de ugyanakkor egy tanításjellegű üzenet is, amelynek célja a tökéletességre jútás lesz. A tökéletes visszatérítés egy része annak a főígéretnek, amelyet Isten a gyülekezetnek adott. Még mielőtt a Vőlegény haza tudná vinni a menyaszonny-gyülekezetet, véghez kell menjen az ő kihívása és elkészítése. Mert így lett megírva Jézus Krisztusról a mi Urunkról: „Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.“ (Ap.Csel. 3, 21).

Az, hogy az örökké hűséges Isten engem is, az ő szolgái közzé kinevezett, az Ő döntése volt és nem az enyém. Ismételten hallható hangos hangon szólt hozzám, és minden alakalommal fentről, jobb oldalról jött a hang. Egyetlen egy alkalommal, ugyanis 1979 juniús 16-án napfelkeltekor, hallottam az Isten haragos hangját, amely olyan volt mint egy elviselhetetlen mennydörgés, amely merőlegesen jobboldalom felől közeledett, mind hangosabban, úgy mint egy égzengés, megállva fölöttem. Akkor felharsant kilenc szó — mindegyik egy égzengés volt önmagában (1.Mózes 3, 17) és mindegyik nyomatékosan kimondva és érthetően elhangozva (Fano, Dänemark).

Itt fel szeretném lajstromozni röviden azokat az eseményeket, amelyek jelentősek voltak és jelentőséggel bírnak számomra, valamint egyéni személyek és a gyülekezet számára. Tudatos vagyok afelől, hogy csak azok lesznek hitben megerősödve, akik személyesen átélték Istent. Azok számára, akiknek semmi kapcsolatuk nincs az Istentől beállítot szolgálathoz, elég lesz egy megbotránkozáshoz. Lehet, hogy azt gondolják magukban: „Mit csinál saját magából!“ Mások felismerik, hogy senki sem vehet semmit önmagától, hacsak nem Istentől lesz neki megadva. Ráadásúl Pál még arról is beszámol, hogy felvétetett a harmadik égig, a paradicsomba (2. Kor. 12). De hiszen Isten dicsőségére történt mindez. Mégis sokat el kellett tűrnie az ő szolgálata miatt, mint ahogyan ezt a 2. Kor. 11-ben leírja. Az Úrnak való szolgálat sok mindent hoz magával: ellenségeskedést, üldözést, fájdalmat, de sok csodálatos átéléseket és áldásokat is. A próféták és az igazak valamennyien nem azért lettek üldözve és legyilkolva, mert bűnözők voltak, hanem azért mert az Ige hordozói voltak. Mindenek ellenére elmondhatom azt: „És hálát adok annak, a ki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra.“ (1. Tim. 1; 12).

Bizonyságtételemet az elhívatásommal kezdem. Ez így volt már Ábrahám esetében is valamint Mózes-, Pál Apostol-, vagy Branham testvér eseteiben is.

• Ezek a két utolsó dolgok, amiket parancsolt nekem az Úr: „Én szolgám, ne alapíts helybéli gyülekezetet és ne adj ki saját énekeskönyvet…“ (Krefeld). Én meg vagyok győződve arról, hogy a helybeli gyülekezetek biblikusak, de ez nem tartozik az én feladatomhoz, más városokban és országokban gyülekezeteket alapítani. Annak ellenére, hogy mi is mint más gyülekezetek énekeskönyvekből énekelünk, nekem kimondottan meg lett tiltva, egy saját énekeskönyv kiadása. Az Úr azt mondta nekem, hogy ez a denominációnak a jele. Nincs meg minden templomnak / gyülekezetnek a saját énekeskönyve és most a lemorzsolódott csoportoknak az üzenet-körön belül is?

• „Én szolgám, állj fel és olvasd el a 2. Tim. 4. részt, mivel én beszélni akarok veled…“ (Marseille). Az azelőtti estén arról a kérdésről volt szó, hogy mit jelentenek a hét mennydörgések a Jelenések 10- ből. Erre a kérdésre nem volt válaszom. A következő reggelen maga az Úr adta meg nekem a választ a Szentírásból: „Prédikáld az Igét, lépj elő vele, ha alkalmas vagy alkalmatlan vagy, győzz meg, utasíts rendre, figyelmeztess nagy ráfordítást igénylő hosszútűréssel és tanítással…“ Ezután az asztalra helyeztem a bibliámat, felemeltem kezeimet és azt mondtam: „Szeretett Uram, amilyen bizonyos az, hogy Te parancsoltad meg nekem ezen Igeszakasz felolvasását, olyan bizonyos az is, hogy az amit a hét menydörgés mondott, nem lett Isten Igéjeként leírva. Emiatt nem lehet semmit sem róla prédikálni.“ Ez az ÍGY SZÓL AZ ÚR. Istennek igazi szolgái arra lettek Istentől elkötelezve, hogy csak azt olvassák és megtartsák, ami írva áll (Jelenések 1, 1-3). Minden, ami a „mennydörgéstan“ fogalom alatt van terjesztve, kártékony tévtanítás, még akkor is, ha számos idézetekkel vannak alátámasztva. Ez csak üres okoskodás, messziről sem kinyilatkoztatás. Nincs senkinek sem megengedve az Ige lezárt tanuságtételéhez való hozzáfűzés (Jelenések 22, 18- 21). Aki mégis megteszi, határozottan ki lesz selejtezve.

• „Én szolgám, ha elkezdődik az utolsó működés, újra beszélni fogok veled. Akkor megszenteltetik az Én Szellemem benned…“ (Krefeld). Ennélfogva Zürich város is meg lett említve. Én szilárdan belekapaszkodom abba, hogy maga az Úr még egy rövid és hatalmas művet fog az idők végén cselekedni, amelyben minket is részesíteni fog: „Mert az Ő beszédét be fogja teljesíteni az Úr a földön azáltal, hogy a történést szakadatlanul a befejezéshez juttatja“ (Róma 9, 28).

• A látomás a búzaföldről és az arató-cséplő gépről rendkívüli volt. Emez élményről nagyon sok rágalmazás hangzott el úgy a múltban, mint a jelenben is. Sőt, egy pár évvel ezelőtt egy brosúrát is írt egy hamburgi testvér erről, az „arató-cséplő-aktus“ cím alatt. Ebben Antikrisztusnak stb. vagyok megnevezve és a gúnyolódásnak kitéve. Én csak azt adom tovább Isten színe előtt, amit hallottam és láttam: Szellemben át lettem helyezve egy nagy kiterjedésű, túlérett búzaföldre és láttam, amint a telt kalászok, a nap hőségétől már megperzselődve, mind egyformán meg voltak hajolva. Én tudom, hogy az Ige az egész kegyelmi idő folyamán Magként vettetik el és minden gyülkezeti korszakban bekövetkezett egy lelkiaratás. De az Irás arról is tanúságot tesz, ami közvetlenül a végidőben fog megtörténni (Máté 3, 12 t.k.) A Jelenések 14, 15-ben az áll: „ … mert a földnek aratni valója teljes érettséghez jutott.“

Nekem feltűnt, hogy nem volt látható egy tövis vagy bogáncs sem az egész széles mezőn és szellemben tudatában voltam annak, hogy a gyom már el lett távolítva, úgy amint írva áll:„Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe…“ (Máté 13, 30). Akkor baloldalra néztem és egy egész új arató-cséplő gépet láttam. Abban a pillanatban hatalmas hangon szólt hozzám az Úr: „Én szolgám, az arató-cséplő gép neked lett kijelölve, mivel a termés betakarítását neked kell megtenned. A gépet eddig még soha senki nem használta…“ Azonnal odamentem és felültem az arató-cséplő gépre. Azonban egyszeriből nagyon sötét lett: úgy mutatkozott, mintha egy harc menne végbe a felkavart felhőkben. És én azt mondtam: „Hűséges Uram, már túl késő, nem tudom befejezni a betakaritást. Az ítéletek máris beálltak, hogy a földet sújtsák.“ A következő pillanatban útat tört magának a nap egy felhőnyíláson keresztül és erejének teljességével a búzaföldre sütött. Azonnal megragadtam az emelő-kart és elkezdtem a betakarítást. Alig voltam kész, amikor újra egész sötét lett és csakis recsegő-ropogó menydörgést hallottam.

• „Én szolgám, mondjál le az indiai utazásodról!“ (Krefeld). Az utazási irodából már elhoztam a repülőjegyet úgy, hogy már pénteken repülnöm kellett volna. A repülőgép Bombay-ból Madras felé, amelyre le volt foglalva a jegyem, közvetlenül az indulás után kigyuladt, lezuhant és mind a 96 utas meghalt.

• „Én szolgám, én a Máté 24, 45-47 alapján rendeltelek el arra, hogy az eledelt idejében kiosszad.“ (Edmonton). Számomra ez az Úr ajkáról elhangzó felelet volt, aki örködik az Ő Szava felett, hogy idejében beteljesítse azt. 

• „Én szolgám, amikor megnyílik a Keleti határ, elő fogom hívni a menyasszony gyülekezetet a Kelet-Európai országokból…“ (Krefeld). Az említett látomásban egy nagy díszteremben voltam egy platformon. Emberek jöttek be a főajtón és helyet foglaltak. Akkor láttam, hogy még mindenütt sok üres szék találtatik. A következő pillanatban megszólalt az Úr hangja jobbról a csillár felöl, amely alatt álltam: „Amikor ez meg fog történni, akkor nagyon nagyon közel van az én eljövetelem!“ Akkor láttam, amint megnyílt bal felől a vészkijárat és amint rendezetten bejöttek az egyedi csoportok Kelet-Európából. Valamennyi csoport vezető testvére köszöntött engem a platformon és aztán tovább ment a többiekkel együtt a terembe. Miután bejött az utolsó csoport is, újra megfigyeltem a termet: most minden hely el lett foglalva. Ebben az élményben tizenhárom évvel a berlini fal összeomlása és a keleti határok megnyílása előtt lett részem. Annak idején még senki nem gondolt arra, hogy a keleti tömb feloszlik és úgy Németország mint az egész Európa egyesülni fog. 

• „Én szolgám, menj a szomszédtelekre és avasd fel nekem…“ (Krefeld). A szomszédtelek, amely a második világháborúban egy fogolytábor volt, be volt még egy 2,30 m magas kerítéssel kerítve, felül szögesdróttal. Átmentem a szomszéd telepre a szoros kiskapun, amely ma a bevásárlóközponthoz vezet, letérdeltem a bokrok közzé és felavattam a területet az egek Urának az Ő gyülekezetének itt a földön.

• „Én szolgám, menj R.T.-hez, vidd magaddal a gyülekezet véneit is és olvasd fel neki, azt amit Ézsaiás próféta Hiskiának üzent. Akarom, hogy meggyógyuljon.“ (Krefeld). Én úton voltam egy istentisztelet után a lakás felé és amint a megyfához érkeztem, amely annakidején a telekhatáron állt, szólt az Úr hozzám. Az Úr parancsának engedelmesen cselekedtünk és Isten igazolta az Ő Szavát!

• „Én szolgám, menj el, beszélj az Ígéből, mivel a hívő asszonynak nem kell meghiúsulnia a hitetlen férje előtt.“ (Krefeld). Egy drága testvérnő az összejövetelen volt egy egész új autóval, amelyen még ezer kilométer sem volt. Ám az összejövetel után egyszerűen nem akart elindúlni az autó – még azután sem, miután a testvérek és még ráadásúl az ADAC szakértői is fáradságosan átvizsgálták. Éppen az imatermen mentem át, amikor elhangzott az Úr hangja: „Én szolgám, menj oda és mond ezeket a szavakat…“ Ember el sem tudja képzelni, mekkora bizonyosságot, mekkora abszolútumot hoz magával, ha egy szó az Úr szájából származik! Én kimentem, találkoztam a testvérnővel, még egy pár testvér a közelben volt, és azt mondtam: „Menj, indíts el az autódat, mivel így szólt az Úr“ A testvérnő kifogásolta: „De hiszen már minden elképzelhetőt megpróbáltunk…“ Én közbevágtam: „Ne beszélj, hanem menj oda és tedd azt, ami mondva lett neked az Úr nevében.“ Kimondtam és ezzel el volt intézve. Az autó beindúlt az első próbálkozásra és a testvérnő hazavezetett minden közeset nélkül! A következő reggelen nem adott az autó egy hangot sem magából, úgy hogy el kellett húzatni egy mühelybe, ahol meg lett állapítva, hogy a benzinpompa egyáltalán nem működik, úgy hogy be kellett egy újat építeni. Isten szolgájának munkája csak akkor lehet eredményes, ha előbb szólt hozzá az Úr, azután teljes bizonyossággal bekövetkezik. 

• 1978 november 18-án szombaton, szólt hozzám 10.00 órakor a misszió-centrum irodájában az Úr: „Én szolgám, kutasd át az Apostolok Cselekedeteit, hogy létezett-e valaha egy férfiú is, aki a feleségével együtt lett volna a szolgálatba elhívatva.“ Én jobb oldalra fordúltam, vettem a bibliát, olvastam az Apostolok Cselekedeteiben és hamarosan megállapítottam, hogy még a hét szegényápolók is a feleségei nélkül lettek elhívatva. Emez útasítás által, maga Isten hozott napvilágra egy hamis próféciát, amely 1976-ban Bremenben lett kimondva, és ez arra késztetett engem, hogy az Apostolok Cselekedeteit figyelmesen átkutassam. Mindenkorra el vagyok kötelezve, mérőzsinórként venni az eredeti példaképet az apostoli időszakból.

• Ki lettem véve a testemből, átéltem az elragadtatást. Láttam miként ereszkedik le a Szent város (Krefeldi Klinikum). 1980 decemberében Afrikában voltam egy misszió utazáson. Accra városban, Gháná-ban négyszer lettem egy szunnyogtól megszúrva. Amikor röviddel karácsony előtt haza jöttem, nagyon gyengének éreztem magam és január elsején be lettem a mentőkocsival a kórházba szállítva. Ott megtörtént az átvizsgálás és az eredmény az volt: malária tropica előrehaladott stádiumban. 1981 január 3. hallottam amint Dr. Becker az orvos együttesének e szavakat mondta: „Már túl késő. Már túl késő. Itt már nem segít semmi; sem gyógyszer sem vérátömlesztés stb.“ Ami elhangzott körülöttem még jól hallottam, de a beszédhez már túl gyenge voltam. Azokban az órákban, amikor már feladtak az orvosok, amikor felhalmozódtak a hirtelen gyengeségek és a lázas rohamok, az ágyamhoz lépett Artúr testvérem és teljes hangerővel ezeket mondta: „Jézus Krisztus nemcsak a Golgotán győzött, Ő itt ebben a teremben is győzött.“ Én mégis éreztem és biztos tudatában voltam annak, hogy időm lejárt és a vége felé halad. Ezekben a pillanatokban egyetlen kérdésem csak ez volt: „Megváltó Úr Jézusom milyen állapotban állok elidbe?“ Ezután ki lettem a testemből véve, át lettem helyezve a kék ég alá és láttam egy megszámlálhatatlan, fehérbe öltözött sereget. Mind az összesen az ifjúság színe-javában voltak (Hiób 33, 25). A testvérek között akik az első sorban álltak, ott találtattam én is. A testvérnőknek mind hosszú kibontott hajuk volt. Feltűnő hatással voltak reám a különböző hajszínek. Fenségesen mind feljebb lettünk emelve. Aztán láttam valami olyasmit mint egy horizontális választóvonalat, hasonlatosan egy napfelkeltéhez, amint a felhők mögül feltűnik. Szellemben tudatában voltam annak, hogy ezután a levegő-szférában találkozunk az Úrral. Evégett felfelé néztem és láttam, amint leereszkedik a Szent város. Ez gyönyörűséges volt, fenséges. Úsztam a boldogság hullámain és éreztem amint a mennyei testemet átáramolják. Határozottan tudtam: ez az elragadtatás. Csak ennyit az esemény átélésből. Nagy volt a csalódásom, amikor újra a testembe találtattam. 

• „Én szolgám, gyűjsd össze az én népemet, mindazokat, akik szövetséget kötöttek velem az áldozatnál…“ (Krefeld). Ez egy december 28-án történt, amikor az Úr ezeket a Szavakat intézte hozzám. Annál nagyobb volt később a meglepődésem, hogy két Ígevers is létezik, amelyek ezt kifejezésre juttatják: Zsoltárok 50, 5 és 5. Mózes 4, 10. Mindazok, akik a jelenidőben az Igéret gyermekei, igazolják maguk részéről az Istennel kötött szövetséget, ama Szövetséget amit Isten a maga részéről Krisztus Jézusban kötött „az áldozatnál“ velünk. És az Ő népe összegyűjtetik az isteni útmutatás szerint: „ … Hallatni akarom az én Szavamat velük.“ 

• A testemen kívül felemeltettem a mennybe. (Várna, Bulgária). Lehetséges, hogy ez a paradicsom volt. Láttam a szivárványszínekből összetevődő, harmonikusan lebegő fényteljességet. Szellemben tudtam, hogy a trón a jobb kezem felöl van, mivel onnan fentről jött a mind inkább tűzben feltűnő fény. Baloldalt egy férfikar énekelte németnyelven a trón felé tekintve a 34-ik zsoltárt a Luther fordítása szerint (Várna, Bulgária). A következő szavaknál: „Az Úr anyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket“ következett a közbeeső ének eme szavakkal: „Az Úr angyala most itt van!“ Miután elhangzott: „Érezzétek és lássátok meg, hogy barátságos az Úr! Boldog az az ember, aki ő benne bízik“ a kórus tovább énekelt remegő hangon: „Az Úr itt van most!“ 

Tovább folytathatnám a csodálatos élményekről való felsorolást, amelyekben Isten kegyelemből az eltelt évek folyamán részesített és minden egyes átélésemmel kapcsolatosan tanúmnak hívhatom Istent. Az Íge és Isten üdvhatározata még soha ennekelőtte nem lett ilyen világosan és mindent átfogóan kinyilatkoztatva mint a mi időnkben. Minden bizonnyal, Isten kinyilatkoztatta az Ő Apostolainak és Prófétáinak már a régi időkben, mindazt amit Ő az örökkévalóságtól fogva az övéinek szánt (Ef. 3), és nekünk is ebben az utolsó időben.