Izráel negyven éven át vándorolt már a pusztában amikor az ígéret földjének bevétele előtt állt. A Szövetségkötés-Igéje a frigyládában volt, de a végeredmény mégis megszégyenítő volt. Bámulatosan hallgatjuk: Pál apostol összehasonlítja Izráel fejlődési folyamatát a végidő gyülekezet fejlődésével: „ … Mindez pedig példaképpen és figyelmeztetésül íratott le róluk, nekünk, akik az utolsó idők végén élünk.“ (1. Kor. 10, 1-13). Nem-e különös ez? Annak idején végzetes lett Isten népének vándorlása idején tanúsított engedetlensége, zúgolódása és bálványimádási gyakorlata, annak ellenére, hogy tűzoszlop vezette őket, a kősziklából lettek itatva és számos más áldások ellenére, amelyek még körülvették őket. Minden férfiú, aki Mózes vezetése alatt vonult ki, körül lett metélve. Mindennek ellenére meghaltak: „ … mert Isten utasításainak nem tettek eleget.“ A pusztában született generáció csak röviddel a megígért föld bevétele előtt lett körülmetélve. Azután megjelent Jozsuénak a Seregek Úrának vezére kivont karddal és elkezdődött a győzelmi csata (5. fejezet).

Ma kényszerítve vagyunk feltenni a kérdést: „Ki hitt a mi Igehirdetésünknek és kinek lett kinyilatkoztatva az Úr keze?“ (Ézsaiás 53, 1). „Kik azok, akik valóban engedelmesek lettek az üdvüzenetnek?“ (Róma 10, 16). Kik azok akik valóban átélték a szív körülmetélését (Róma 2, 28-29), a lélek felújulását (Kol. 2, 11)? A kezdet, a megtérés fontos, ám azután következik a hitengedelmességben való beigazolódás és végülis a cél elérése az isteni akarat beteljesedése után (Zsid. 10, 36). Az újjászületett generáció átélte a megígért föld bevételét. Még most is léteznek ígéret-gyermekek, akik hitüket Isten Igéreteire alapozzák (Róma 9, 6-10; Gal. 4, 28-29). Ők nem állnak meg annál, ami negyven, ötven, hatvan vagy száz évvel ezelőtt történt, nem forognak mindig csak egy körben (az aranyborjú körül), hanem részük van abban, amit Isten a jelenidőben cselekszik.

Mindazokkal együtt, akik hittel magukévá tették az isteni üzenetet, bátran nézünk előre, megerősödve az elmúlt negyven év csodálatos áldásai által, amelyekkel Isten világszerte megajándékozott. Természetesen nem maradt ki az ellenség bosszúkitöltése sem a kiválasztottakon. Már akkor mondta az Úr Péternek: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.“ (Luk. 22, 31). Ilyesmivel nem számoltunk, de mégis megtörtént.

1974 áprilisában felavattuk az imatermet, amely arra a telekre lett építve, amit Isten egy látomásban mutatott. A hetvenes évek végéig szószorosan átélhettük Isten jelenlétét, a Szellem ajándékait és az Ő hatalmas kihatását. Emberek százaival jöttek más városokból, hogy Isten Igéjét meghallgassák. Ugyanakkor kegyelmet adott Isten a drága Ige-üzenetet a havi utazásaimon a világ végéig elvinni. A hetvenes évek közepén különös hangsúly lett fektetve az 1977-es évre, arra az évre, amikor, mint ahogyan ezt sokan állították, vége kellett volna legyen a kegyelmi időnek. Branham testvér valójában megemlítette egy-jónéhányszor az 1977-es évet a végidővel kapcsolatosan, de dátumot nem helyezett. Azok a testvérek, akik úgy vélték, hogy minden egyes szót amely elhagyta az ő ajkát, úgy kell venni mint az „ÍGY SZÓL AZ ÚR“ kijelentéseket, azt határozták el ebből kifolyólag, hogy a kegyelmi idő 1977-ben lejár.

Isten szuverén működésének megfelelően, aki saját maga határozza meg az időt és órát, egy utasítást kaptam 1976 július 16-án, amelynek kivitelezése nagyon sok kritikát hozott magával az úgynevezett „üzenetkörökben“: éppen az imaterem nyugati részén, az épület sarkához érkeztem, az alkonyat már beállt, amikor az Úr parancsoló szavát hallottam: „Én szolgám, menj át a szomszédos telekre. Avasd fel azt nekem, és építs arra, mert számos országból fognak jönni az emberek, akiknek szállásra lesz szükségük…“ A részletek ismeretesek. Hétfőn, 1976 július 19-én beszéltem a tulajdonossal, aki közölte velem a saját tervét a telekkel kapcsolatosan, alátámasztva azt, hogy ő ezt semmilyen körülmények között sem tudja eladni. Beszélgetésünket aztán a következő szavakkal fejeztem be: „Tölke úr, gondoljon rá, hogy az Úr Isten maga helyezte az Ő kezét az ön telkének arra a részére, amely határos a mi telkünkkel, amelyen az Istenháza áll.“

Három hétre rá, 1976 augusztus 9., felhívott Tölke úr még reggel 8 óra előtt és azt mondta: „Frank pásztor-úr, el kell adnom Önnek a telket. Mikor mehetünk a közjegyzőhöz?“ Pár napra rá, 1976 augusztus 12-én meg is lett kötve az adásvételi szerződés. A telek megvásárlásával és az építkezési tervvel meghoztuk annak az állításnak az ítéletét, hogy 1977-ben mindennek vége lesz. Amikor az első épület vörösben állt, Paul Schmidt testvér jött szembe velem az építési telken és azt mondta: „Frank testvér, ez az épület nem lesz elég még a nép felének sem, akik majd jönni fognak.“ A következő reggelen felnyitottam az Igét a 2. Krónika 14, 6-ból ahol a következőket olvastam: „És épített megerősített városokat (németül épületeket) … Azért építének és lőn jó előmenetelük.“ – többes számban. Tudtam, hogy emez Igék által az Úr hozzám akar szólni. Ott így áll: Így készült el az 1977-es és 1978-as években a két misszióépület. Mint Noé, én is jó lelkiismerettel mondhatom, (1. Mózes 6, 22), hasonlatosan mint Mózes (2. Mózes 40, 16) és mint Illés (1. Királyok 18, 36), hogy mindent utasítás szerint cselekedtem, az Úr parancsára alapozva.

Miután elkészültek az Úr parancsa szerint az épületek, biztosítani lehetett a felvételt és az elszállásolást. A Sátán mindent elkövetett, hogy meggátolja azt, amit Isten mondott. Mindazonáltal ez nem sikerült neki, és ez a legnagyobb bizonyitéka annak, hogy ez Isten műve. Úgy Izráel mint az igazi gyülekezet is már mindig az ellenség céltáblája volt: Jeruzsálem már mindig hadszintér volt és már tizenkilencszer le lett rombolva. Most sem Tel Aviv-ról vagy Haifá-ról van szó, hanem Jeruzsálemről, Isten választott városáról. Éppen úgy most szellemileg, a sátán különleges támadási célja nem egy valamelyik gyülekezet, hanem az élő Isten gyülekezete, a szellemi hadszint színhelye. A Jelenések 12 szerint a sárkány a szülő asszony elé áll a végidőben, hogy elnyelje a férfi magzatot még mielőtt elragadtatik, mert ő lett elrendelve a népek uralmára (Jelenések 2, 26-29).

Hirtelen kifordította az ellenség azt, amit az Úr parancsolt, úgy mint Évánál: most el kellett volna tünjenek az úgynevezett „vezérek – Frank, Russ, Schmidt“, mivel Isten már más testvéreket helyezett be. És valójában: ketten is jöttek és felléptek. Ezután ez lett közhírré téve: „Téged nem Isten hívott el, hanem a Sátán! Ez a te műved és nem Isten műve, ezért van kitéve a rombolásnak!“ Egész nyilvánvalóan az ellenség esküdt szándéka volt, annak tekintélyét, aki az Igét hordja, egy csapással megsemmisíteni, hasonlatosan a testvérekét is, akiket Isten már kezdettől fogva az ő oldalára állított, hogy a gyülekezet előtt szavahihetetlenek legyenek. Branham testvér azt mondta: „Legyetek figyelmesek, ha egy testvér ellen egy szót is szóltok, ami nem helyes, bűnösök vagytok…Nem kell a kést az ő hátába szúrjátok, ahhoz hogy őt megöljétek. Elég ha a karaktere ellen beszéltek és az ő befolyását megölitek. A ti pásztorotok ellen beszélve itt, valamit rosszat szólva ellene ott – ez éppen annyi, mintha lelőttétek volna őt. Mondjatok felőle valamit, ami nem felel meg a valóságnak, és máris megöltétek ezáltal az ő befolyását az emberek előtt. Ebben bűnösnek fogtok találtatni.“ (57-09-22) A sátánnak kitűzött célja volt, a szószék megbecstelenítése, az ajtó megnyitása a magyarázatoknak és a tévtanitásoknak itt és világszerte, ezért szavahihetetlenné kelletett először az Igaz Ige hordozóját tenni.

Mindmáig megmaradt az, amit az Úr sok évekkel ezelőtt, egész a kezdetben, parancsoló hangon mondott: „Én szolgám, helyezd be nekem gyülekezeti vénként Leonard Russ és Paul Schmidt testvéreket…“ A két gyülekezeti vén szolgálata nagy áldássá vált a negyven év alatt úgy a helybeli gyülekezetnek, mint sok más országokban is. Az Úrnak ugyanaz a hatalmas mindent átható hangja volt, aki 1976-ban parancsba adta nekem, hogy vegyem meg a telket és építsek rá. A misszió épületek el lettek készítve, és így el tudtunk az utolsó húszonöt év eltelte alatt minden első hétvégén 300 - 400 embert a világ minden tájáról szállásolni.

Az egész pokol felgerjedt és hatályba lépett, Isten végidőre szóló eltökélt tervét meggátolni, ezt a legfontosabb fázisában megakadályozni, és az Ő művét minden erejének rendje és módja szerint lerombolni. Megérthető, hogy az ellentámadása természetesen legelőször az Ige hordozója ellen irányult. Az egész világon elképzelhetetlen méretű rágalmazások lettek szétterjesztve, amelyek felülhaladják minden normálisan gondolkodó ember képzeleti erejét és amelyeket lehetetlen itt előadni. Beállt egy olyan hírnévrontás, amilyet addig sem az üdvtörténelem sem az „üdvtelen-történelem” nem ismert. Mindazok akik alárendelték magukat ennek a szellemnek, máig is hiszik és továbbterjesztik ezeket a rágalmazásokat. Ők nem gondolnak arra, hogy ezzel szántszándékosan lábbal tapossák a parancsolatok egyikét: „Ne tégy a felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.“  (2. Mózes 20, 16) A Róma 1,30-ban így áll: „Súsárlók (árulkodók), rágalmazók (pletykahordók), istengyűlölők, erőszakoskodók, fennhéjázók, kérkedők, rosszban mesterkedők…“ Az 1.Kor. 5,9-12 –ben ugyanazon a szinten vannak a rágalmazók mint a szemfényvesztők és a bálványimádók.

A gyermekgyilkosság a Mózes születésének idején és a gyermekgyilkosság a Megváltó születésének idején korlátozott volt arra a helyi területre amelyekben ők éltek. A sátán már a kezdettől fogva gyilkos (János 8,44), Káin is az volt (1. János 3,12) és kivétel nélkül minden hívő az, aki az ő testvérét gyűlöli. Így tanúskodik róla Isten Ígéje: „A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkos sem hordoz örök életet önmagában, maradandó birtok gyanánt.“ (1.János 3,15). Mindazok, akik ama bizonyos időponttól kezdve elszigetelik magukat és hagyják magukat visszatartatni Isten örökké maradandó Ígéjének hallgatásától, csalódottak lesznek egy szép napon. Aki a döntés pillanatában / órájában nem tulajdonítja el magának az igazság iránti szeretetet, el van ítélve, a hazugság elfogadására (hitelt ad annak). Egy összekeveredés lehetetlen. Aki megnyítja a szívét arra, amit a Sátán mondott, elzárja magát automatikusan attól, amit Isten mondott. A világosság és a sötétség, az élet és a halál el vannak választva egymástól örökre.

Mi mindnyájan fel kellene tegyük Isten színe előtt a kérdést, ha kételykedéssel kérdőre lehet-e vonni Isten döntéseit! Jogukban áll-e embereknek, azon testvérek leválasztását követelni, akiket az Úr név szerint választott ki és helyezett be gyülekezeti vénként? Helyes volt-e, az Úr utasítására a misszió épületeket a látogatók elszállásolására építeni, vagy az lett volna helyes, hogy ellentétben ezzel haza küldtük volna az embereket 1979 május első hétvége után a misszióterületről azzal a megjegyzéssel: „Itt egyszer s mindenkorra mindennek vége lett!”? E döntés mellett senki sem megy el és mindenki számára személyes kihatása van az örökkévalóságra. Senki se tévessze meg magát: Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg!

A szilárdan és hűségesen maradottaknak mindmáig felfoghatatlan, hogy testvérek és testvérnők akik Isten Szavát itt hallották, az Igehírdetés alatt átélték a megváltást és üdvrejutást, valamennyien itt merítkeztek be, akikkel együtt ünnepeltük az úrvacsorát, gyűlöletes és ellenséges módon elpártoltak és minden kapcsolatot kerülnek. Minden igazi hívőnek tudatában kellene legyen, hogy Jézus Krisztus elvette a választófalat, az ellenségeskedést megsemmisítette és az Övéit megajándékozta a megváltással és a megbékéltetéssel a tökéletes megbocsátásban.

„Mert ő a mi békességünk, aki a két részt egy egységgé tette, és az elválasztó közfalat, az ellenségeskedést eltávolította, miután az ő testének feláldozása által a parancsolatoknak rendeletekben adott törvényét hatályon kívül helyezte, hogy így a kettőt az Ő személyében egyetlen egy új emberré teremtse békeszerzőként, és a kettőt egy testben az Istennel megbékéltetni a kereszt által, miután azáltal megölte az ellenségeskedést.“ (Ef. 2, 14-16).

Hogy az ellenségeskedés és a rombolás nem Istentől jön, hanem az ellenségtől, azt mindenki tudja. Csak egy lehetőség marad a kettőből: vagy az igaz, amit eldöntött Isten és ami itt a misszió köszpontban mindenki számára láthatóan áll, vagy az, amit a Sátán, a világosság angyalaként fellépve akart elérni.

A hónap minden első hétvégén majdnem kilencszáz ember is meglátogatja a misszióközpontot az egész világból , az Ige hallgatása és a szellemi eledel ellátása végett. A németül tartott prédikációk egyidejűleg tizenkét nyelvre lesznek lefordítva, úgy hogy valamennyi jelenlevő saját anyanyelvén hallhatja az Igét. Úgyanakkor a hallgatóság a világ bármely részéről is követheti az Istentiszteleteket élőközvetítésben az interneten keresztül. De hiszen ez tény és valóság, amit senki le nem tagadhat, a tények önmagukért beszélnek. Feltevődik ezekután a kérdés: hogy tudnak azok az emberek, akik a helyszínen laknak és Isten döntéséről tudomásuk van, e lakóhely mellett lenézéssel elhaladni, amelyet Ő maga választott ki? Ők ezzel a magatartással nem egy embert vetnek meg, hanem maga Istent, aki üdvtörténetet végez. Mit fog nekik használni, az üdvüzenetről, a prófétáról és az elragadtatásról beszélni? Avagy ez a tökéletes szeretet, amelyről Pál és Branham testvér beszélt, amely soha el nem múlik és végülis a dicsőségbe fog betorkollani?

Aki nem akarja elismerni amaz áldásokat, amelyeket a hetvenes évek csodálatos összejövetelein átéltünk a Szent Szellem ereje és kihatása alatt, veszélyeztetve van, a Szellem - káromlásának bűntettét elkövetni. Az ellenszegülés csak attól az időponttól jött, miután az emberi önakarat a felkenetés fölé, az Ige és Isten akarata fölé helyezte magát. Aki őszintén összehasonlítja azt, amit mondott az Úr, azzal amit az ellenség hamis inspiráció alatt mondott, megállapíthatja, mi az igaz és mi az ami beteljesedik. Mi mindnyájan meg kell tanuljuk ebből a nagy leckét a jövőre nézve. Könyörögnünk kell az Úrhoz a megkülönböztetés szellemi ajándékáért egész a végig. Amit Isten az Ő Szava szerint mond és tesz, mindig a gyülekezet felépítését szolgálja. Amit az ellenség mond és tesz, mindig lerombolást hoz magával. Isten kimondottan csak az Ő szolgáit használja fel, az ellenség olyanokat vesz, akik által a legnagyobb kárt tud okozni. Ami sok éven keresztül Isten segítségével lett felépítve, megpróbálta Sátán, a testvérek vádlója, egy nap alatt szétrombolni.

Izráel negyven éven át vándorolt már a pusztában amikor az ígéret földjének bevétele előtt állt. A Szövetségkötés-Igéje a frigyládában volt, de a végeredmény mégis megszégyenítő volt. Bámulatosan hallgatjuk: Pál apostol összehasonlítja Izráel fejlődési folyamatát a végidő gyülekezet fejlődésével: „ … Mindez pedig példaképpen és figyelmeztetésül íratott le róluk, nekünk, akik az utolsó idők végén élünk.“ (1. Kor. 10, 1-13). Nem-e különös ez? Annak idején végzetes lett Isten népének vándorlása idején tanúsított engedetlensége, zúgolódása és bálványimádási gyakorlata, annak ellenére, hogy tűzoszlop vezette őket, a kősziklából lettek itatva és számos más áldások ellenére, amelyek még körülvették őket. Minden férfiú, aki Mózes vezetése alatt vonult ki, körül lett metélve. Mindennek ellenére meghaltak: „ … mert Isten utasításainak nem tettek eleget.“ A pusztában született generáció csak röviddel a megígért föld bevétele előtt lett körülmetélve. Azután megjelent Jozsuénak a Seregek Úrának vezére kivont karddal és elkezdődött a győzelmi csata (5. fejezet).

Ma kényszerítve vagyunk feltenni a kérdést: „Ki hitt a mi Igehirdetésünknek és kinek lett kinyilatkoztatva az Úr keze?“ (Ézsaiás 53, 1). „Kik azok, akik valóban engedelmesek lettek az üdvüzenetnek?“ (Róma 10, 16). Kik azok akik valóban átélték a szív körülmetélését (Róma 2, 28-29), a lélek felújulását (Kol. 2, 11)? A kezdet, a megtérés fontos, ám azután következik a hitengedelmességben való beigazolódás és végülis a cél elérése az isteni akarat beteljesedése után (Zsid. 10, 36). Az újjászületett generáció átélte a megígért föld bevételét. Még most is léteznek ígéret-gyermekek, akik hitüket Isten Igéreteire alapozzák (Róma 9, 6-10; Gal. 4, 28-29). Ők nem állnak meg annál, ami negyven, ötven, hatvan vagy száz évvel ezelőtt történt, nem forognak mindig csak egy körben (az aranyborjú körül), hanem részük van abban, amit Isten a jelenidőben cselekszik. 

Mindazokkal együtt, akik hittel magukévá tették az isteni üzenetet, bátran nézünk előre, megerősödve az elmúlt negyven év csodálatos áldásai által, amelyekkel Isten világszerte megajándékozott. Természetesen nem maradt ki az ellenség bosszúkitöltése sem a kiválasztottakon. Már akkor mondta az Úr Péternek: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.“ (Luk. 22, 31). Ilyesmivel nem számoltunk, de mégis megtörtént.

1974 áprilisában felavattuk az imatermet, amely arra a telekre lett építve, amit Isten egy látomásban mutatott. A hetvenes évek végéig szószorosan átélhettük Isten jelenlétét, a Szellem ajándékait és az Ő hatalmas kihatását. Emberek százaival jöttek más városokból, hogy Isten Igéjét meghallgassák. Ugyanakkor kegyelmet adott Isten a drága Ige-üzenetet a havi utazásaimon a világ végéig elvinni. A hetvenes évek közepén különös hangsúly lett fektetve az 1977-es évre, arra az évre, amikor, mint ahogyan ezt sokan állították, vége kellett volna legyen a kegyelmi időnek. Branham testvér valójában megemlítette egy-jónéhányszor az 1977-es évet a végidővel kapcsolatosan, de dátumot nem helyezett. Azok a testvérek, akik úgy vélték, hogy minden egyes szót amely elhagyta az ő ajkát, úgy kell venni mint az „ÍGY SZÓL AZ ÚR“ kijelentéseket, azt határozták el ebből kifolyólag, hogy a kegyelmi idő 1977-ben lejár. 

Isten szuverén működésének megfelelően, aki saját maga határozza meg az időt és órát, egy utasítást kaptam 1976 július 16-án, amelynek kivitelezése nagyon sok kritikát hozott magával az úgynevezett „üzenetkörökben“: éppen az imaterem nyugati részén, az épület sarkához érkeztem, az alkonyat már beállt, amikor az Úr parancsoló szavát hallottam: „Én szolgám, menj át a szomszédos telekre. Avasd fel azt nekem, és építs arra, mert számos országból fognak jönni az emberek, akiknek szállásra lesz szükségük…“ A részletek ismeretesek. Hétfőn, 1976 július 19-én beszéltem a tulajdonossal, aki közölte velem a saját tervét a telekkel kapcsolatosan, alátámasztva azt, hogy ő ezt semmilyen körülmények között sem tudja eladni. Beszélgetésünket aztán a következő szavakkal fejeztem be: „Tölke úr, gondoljon rá, hogy az Úr Isten maga helyezte az Ő kezét az ön telkének arra a részére, amely határos a mi telkünkkel, amelyen az Istenháza áll.“ 

Három hétre rá, 1976 augusztus 9., felhívott Tölke úr még reggel 8 óra előtt és azt mondta: „Frank pásztor-úr, el kell adnom Önnek a telket. Mikor mehetünk a közjegyzőhöz?“ Pár napra rá, 1976 augusztus 12-én meg is lett kötve az adásvételi szerződés. A telek megvásárlásával és az építkezési tervvel meghoztuk annak az állításnak az ítéletét, hogy 1977-ben mindennek vége lesz. Amikor az első épület vörösben állt, Paul Schmidt testvér jött szembe velem az építési telken és azt mondta: „Frank testvér, ez az épület nem lesz elég még a nép felének sem, akik majd jönni fognak.“ A következő reggelen felnyitottam az Igét a 2. Krónika 14, 6-ból ahol a következőket olvastam: „És épített megerősített városokat (németül épületeket) … Azért építének és lőn jó előmenetelük.“ – többes számban. Tudtam, hogy emez Igék által az Úr hozzám akar szólni. Ott így áll: Így készült el az 1977-es és 1978-as években a két misszióépület. Mint Noé, én is jó lelkiismerettel mondhatom, (1. Mózes 6, 22), hasonlatosan mint Mózes (2. Mózes 40, 16) és mint Illés (1. Királyok 18, 36), hogy mindent utasítás szerint cselekedtem, az Úr parancsára alapozva.

Miután elkészültek az Úr parancsa szerint az épületek, biztosítani lehetett a felvételt és az elszállásolást. A Sátán mindent elkövetett, hogy meggátolja azt, amit Isten mondott. Mindazonáltal ez nem sikerült neki, és ez a legnagyobb bizonyitéka annak, hogy ez Isten műve. Úgy Izráel mint az igazi gyülekezet is már mindig az ellenség céltáblája volt: Jeruzsálem már mindig hadszintér volt és már tizenkilencszer le lett rombolva. Most sem Tel Aviv-ról vagy Haifá-ról van szó, hanem Jeruzsálemről, Isten választott városáról. Éppen úgy most szellemileg, a sátán különleges támadási célja nem egy valamelyik gyülekezet, hanem az élő Isten gyülekezete, a szellemi hadszint színhelye. A Jelenések 12 szerint a sárkány a szülő asszony elé áll a végidőben, hogy elnyelje a férfi magzatot még mielőtt elragadtatik, mert ő lett elrendelve a népek uralmára (Jelenések 2, 26-29). 

Hirtelen kifordította az ellenség azt, amit az Úr parancsolt, úgy mint Évánál: most el kellett volna tünjenek az úgynevezett „vezérek – Frank, Russ, Schmidt“, mivel Isten már más testvéreket helyezett be. És valójában: ketten is jöttek és felléptek. Ezután ez lett közhírré téve: „Téged nem Isten hívott el, hanem a Sátán! Ez a te műved és nem Isten műve, ezért van kitéve a rombolásnak!“ Egész nyilvánvalóan az ellenség esküdt szándéka volt, annak tekintélyét, aki az Igét hordja, egy csapással megsemmisíteni, hasonlatosan a testvérekét is, akiket Isten már kezdettől fogva az ő oldalára állított, hogy a gyülekezet előtt szavahihetetlenek legyenek. Branham testvér azt mondta: „Legyetek figyelmesek, ha egy testvér ellen egy szót is szóltok, ami nem helyes, bűnösök vagytok…Nem kell a kést az ő hátába szúrjátok, ahhoz hogy őt megöljétek. Elég ha a karaktere ellen beszéltek és az ő befolyását megölitek. A ti pásztorotok ellen beszélve itt, valamit rosszat szólva ellene ott – ez éppen annyi, mintha lelőttétek volna őt. Mondjatok felőle valamit, ami nem felel meg a valóságnak, és máris megöltétek ezáltal az ő befolyását az emberek előtt. Ebben bűnösnek fogtok találtatni.“ (57-09-22) A sátánnak kitűzött célja volt, a szószék megbecstelenítése, az ajtó megnyitása a magyarázatoknak és a tévtanitásoknak itt és világszerte, ezért szavahihetetlenné kelletett először az Igaz Ige hordozóját tenni. 

Mindmáig megmaradt az, amit az Úr sok évekkel ezelőtt, egész a kezdetben, parancsoló hangon mondott: „Én szolgám, helyezd be nekem gyülekezeti vénként Leonard Russ és Paul Schmidt testvéreket…“ A két gyülekezeti vén szolgálata nagy áldássá vált a negyven év alatt úgy a helybeli gyülekezetnek, mint sok más országokban is. Az Úrnak ugyanaz a hatalmas mindent átható hangja volt, aki 1976-ban parancsba adta nekem, hogy vegyem meg a telket és építsek rá. A misszió épületek el lettek készítve, és így el tudtunk az utolsó húszonöt év eltelte alatt minden első hétvégén 300 - 400 embert a világ minden tájáról szállásolni. 

Az egész pokol felgerjedt és hatályba lépett, Isten végidőre szóló eltökélt tervét meggátolni, ezt a legfontosabb fázisában megakadályozni, és az Ő művét minden erejének rendje és módja szerint lerombolni. Megérthető, hogy az ellentámadása természetesen legelőször az Ige hordozója ellen irányult. Az egész világon elképzelhetetlen méretű rágalmazások lettek szétterjesztve, amelyek felülhaladják minden normálisan gondolkodó ember képzeleti erejét és amelyeket lehetetlen itt előadni. Beállt egy olyan hírnévrontás, amilyet addig sem az üdvtörténelem sem az „üdvtelen-történelem” nem ismert. Mindazok akik alárendelték magukat ennek a szellemnek, máig is hiszik és továbbterjesztik ezeket a rágalmazásokat. Ők nem gondolnak arra, hogy ezzel szántszándékosan lábbal tapossák a parancsolatok egyikét: „Ne tégy a felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.“ (2. Mózes 20, 16) A Róma 1,30-ban így áll: „Súsárlók (árulkodók), rágalmazók (pletykahordók), istengyűlölők, erőszakoskodók, fennhéjázók, kérkedők, rosszban mesterkedők…“ Az 1.Kor. 5,9-12 –ben ugyanazon a szinten vannak a rágalmazók mint a szemfényvesztők és a bálványimádók.

A gyermekgyilkosság a Mózes születésének idején és a gyermekgyilkosság a Megváltó születésének idején korlátozott volt arra a helyi területre amelyekben ők éltek. A sátán már a kezdettől fogva gyilkos (János 8,44), Káin is az volt (1. János 3,12) és kivétel nélkül minden hívő az, aki az ő testvérét gyűlöli. Így tanúskodik róla Isten Ígéje: „A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkos sem hordoz örök életet önmagában, maradandó birtok gyanánt.“ (1.János 3,15). Mindazok, akik ama bizonyos időponttól kezdve elszigetelik magukat és hagyják magukat visszatartatni Isten örökké maradandó Ígéjének hallgatásától, csalódottak lesznek egy szép napon. Aki a döntés pillanatában / órájában nem tulajdonítja el magának az igazság iránti szeretetet, el van ítélve, a hazugság elfogadására (hitelt ad annak). Egy összekeveredés lehetetlen. Aki megnyítja a szívét arra, amit a Sátán mondott, elzárja magát automatikusan attól, amit Isten mondott. A világosság és a sötétség, az élet és a halál el vannak választva egymástól örökre. 

Mi mindnyájan fel kellene tegyük Isten színe előtt a kérdést, ha kételykedéssel kérdőre lehet-e vonni Isten döntéseit! Jogukban áll-e embereknek, azon testvérek leválasztását követelni, akiket az Úr név szerint választott ki és helyezett be gyülekezeti vénként? Helyes volt-e, az Úr utasítására a misszió épületeket a látogatók elszállásolására építeni, vagy az lett volna helyes, hogy ellentétben ezzel haza küldtük volna az embereket 1979 május első hétvége után a misszióterületről azzal a megjegyzéssel: „Itt egyszer s mindenkorra mindennek vége lett!”? E döntés mellett senki sem megy el és mindenki számára személyes kihatása van az örökkévalóságra. Senki se tévessze meg magát: Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg!

A szilárdan és hűségesen maradottaknak mindmáig felfoghatatlan, hogy testvérek és testvérnők akik Isten Szavát itt hallották, az Igehírdetés alatt átélték a megváltást és üdvrejutást, valamennyien itt merítkeztek be, akikkel együtt ünnepeltük az úrvacsorát, gyűlöletes és ellenséges módon elpártoltak és minden kapcsolatot kerülnek. Minden igazi hívőnek tudatában kellene legyen, hogy Jézus Krisztus elvette a választófalat, az ellenségeskedést megsemmisítette és az Övéit megajándékozta a megváltással és a megbékéltetéssel a tökéletes megbocsátásban. 

„Mert ő a mi békességünk, aki a két részt egy egységgé tette, és az elválasztó közfalat, az ellenségeskedést eltávolította, miután az ő testének feláldozása által a parancsolatoknak rendeletekben adott törvényét hatályon kívül helyezte, hogy így a kettőt az Ő személyében egyetlen egy új emberré teremtse békeszerzőként, és a kettőt egy testben az Istennel megbékéltetni a kereszt által, miután azáltal megölte az ellenségeskedést.“ (Ef. 2, 14-16).

Hogy az ellenségeskedés és a rombolás nem Istentől jön, hanem az ellenségtől, azt mindenki tudja. Csak egy lehetőség marad a kettőből: vagy az igaz, amit eldöntött Isten és ami itt a misszió köszpontban mindenki számára láthatóan áll, vagy az, amit a Sátán, a világosság angyalaként fellépve akart elérni. 

 A hónap minden első hétvégén majdnem kilencszáz ember is meglátogatja a misszióközpontot az egész világból , az Ige hallgatása és a szellemi eledel ellátása végett. A németül tartott prédikációk egyidejűleg tizenkét nyelvre lesznek lefordítva, úgy hogy valamennyi jelenlevő saját anyanyelvén hallhatja az Igét. Úgyanakkor a hallgatóság a világ bármely részéről is követheti az Istentiszteleteket élőközvetítésben az interneten keresztül. De hiszen ez tény és valóság, amit senki le nem tagadhat, a tények önmagukért beszélnek. Feltevődik ezekután a kérdés: hogy tudnak azok az emberek, akik a helyszínen laknak és Isten döntéséről tudomásuk van, e lakóhely mellett lenézéssel elhaladni, amelyet Ő maga választott ki? Ők ezzel a magatartással nem egy embert vetnek meg, hanem maga Istent, aki üdvtörténetet végez. Mit fog nekik használni, az üdvüzenetről, a prófétáról és az elragadtatásról beszélni? Avagy ez a tökéletes szeretet, amelyről Pál és Branham testvér beszélt, amely soha el nem múlik és végülis a dicsőségbe fog betorkollani? 

Aki nem akarja elismerni amaz áldásokat, amelyeket a hetvenes évek csodálatos összejövetelein átéltünk a Szent Szellem ereje és kihatása alatt, veszélyeztetve van, a Szellem - káromlásának bűntettét elkövetni. Az ellenszegülés csak attól az időponttól jött, miután az emberi önakarat a felkenetés fölé, az Ige és Isten akarata fölé helyezte magát. Aki őszintén összehasonlítja azt, amit mondott az Úr, azzal amit az ellenség hamis inspiráció alatt mondott, megállapíthatja, mi az igaz és mi az ami beteljesedik. Mi mindnyájan meg kell tanuljuk ebből a nagy leckét a jövőre nézve. Könyörögnünk kell az Úrhoz a megkülönböztetés szellemi ajándékáért egész a végig. Amit Isten az Ő Szava szerint mond és tesz, mindig a gyülekezet felépítését szolgálja. Amit az ellenség mond és tesz, mindig lerombolást hoz magával. Isten kimondottan csak az Ő szolgáit használja fel, az ellenség olyanokat vesz, akik által a legnagyobb kárt tud okozni. Ami sok éven keresztül Isten segítségével lett felépítve, megpróbálta Sátán, a testvérek vádlója, egy nap alatt szétrombolni.