Isten emberei a legnagyobb elhívatás ellenére is csak emberek voltak, noha isteneknek is lettek nevezve (Zsolt. 82, 6; János 10, 34). Ami isteni volt bennük, az az Íge volt, ami által isteni természet részesseivé lettek és mi is éppenígy (2. Péter 1, 3-11). Közvetlenül ezután azt mondja az Úr a János 10, 35-ben: „ … az Írást nem lehet érvénytelenné tenni.“ Az Irást tényleg nem lehet érvénytelenné tenni; Isten elhívása, az eleve elrendeltetés végleges, visszavonhatatlan, örökké végérvényes marad — így tanítja ezt a Szentírás (Róma 8, 28-39; Ef.1 t.k.). Az írást nem lehetett érvénytelenné tenni, mert egyszer túl sokat ivott Noé (1. Mózes 9). Noé kegyelmet talált Isten előtt, így áll megírva, és ezt vette számításba Isten, ő az igazságosság prédikátora maradt. Őt ki lehetett csúfolni és vissza lehetett utasítani, de nem lehetett leválasztani / kicserélni. Az Úr maga prédikált a börtönben lévőknek, akik nem hitték el az Ő üzenetét és kitartottak a hitetlenségükben — ezek közzé tartoztak Isten fiai is (1. Mózes 6). A lelkük megmentésére már túl késő volt a pokolban (1. Péter 3, 18-22). ÍGY SZÓL AZ ÚR: „És amint a Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is.“ (Luk. 17, 26).

Ábrahámot sem lehetett leválasztani vagy kicserélni, mivel bement Hágárhoz és feleségül vette Keturát. Az Irás azt mondja: „mindannyiunknak atyja ő az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, aki…“ Róma 4, 17). Az Irást nem lehetett megszegni, mivel Mózes kúsitai asszonyt vett magának feleségül. Miriámnak és Áronnak nem volt joguk, az ő testvérük Mózes ellen beszélni (4. Mózes 12). Kóré, Dátán és Abirám – a megvető fellázadók – nekik sem állt jogukban Mózest leválasztani / kicserélni, az egész gyülekezetet ellene lázítani, gerjeszteni és szakadást előidézni (4. Mózes 16).

Az Irást nem lehet érvénytelenné tenni, csak azért mert Dávid megtörte a házasságot. Isten nem mondott semmit sem a többnejűségről a törvényben, Ő csak annyit mondott: „Ha még egy másikat is vesz magának… “ (2. Mózes 21, 10) és még ezt is mondta: „Ha valakinek két felesége van…“ (5. Mózes 21, 15). De ezután azt mondta Isten az Úr: „Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk…“  (5. Mózes 22, 22). A házasság Isten különleges oltalma és védelme alatt áll és éppenúgy a család is. Dávid házasságtörést követett el és a törvény szerint meg kellett volna őt Bathsebával együtt kövezni. Ő két parancsolatot is megtört: „Ne ölj!“ és „Ne paráználkodj!“ Dávid házasságtörő volt, mivel magához vette az Uriás feleségét; Dávid gyilkos volt, mivel megölette a Bathséba férjét. Én nem vagyok, hála Istennek, sem az egyik sem a másik.

Az Irást nem lehet érvénytelenné tenni. Dávid próféta maradt, Dávid király maradt, és amit a Szellem által mondott, ez mindörökkre érvényes marad és beteljesedik. Mindazonáltal megmarad annálfogva, hogy Isten egy Évát adott Ádámnak, úgy ahogy ezt Pál apostol is leírta: „ … mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.“ (1.Kor. 7) De ki az az ember, aki elítéli Dávidot és nem akarja a Zsoltárokat elolvasni, ahol ez áll írva: „Boldog az az ember, akinek megbocsájtja az Úr az ő bűneit.“? A megbocsájtás annyira tökéletes, hogy az Úr mégcsak meg sem emlékszik a bűnről. Aki pellengérre állítja más törvényszegéseit, az Istent káromolja és lábbal tapossa a bárány vérét, a szövetség vérét és prédául veti és megszégyeníti Krisztust, a megfeszítettet.

A természetes életben nem mindig sikerült Isten szolgáinak, az Ő tetsző és tökéletes jóakaratában találtatni. Előfordúlt az is, hogy az ő szolgái Isten megengedett akaratában voltak. Mindazonáltal az Ige, ami tudatva lett velük és amit hátrahagytak nekünk, Isten tökéletes örökérvényű Igéje marad. De hiszen maga Isten, aki mindent előre tud, Ő maga hozott döntést az Ő szolgáinak elhivatását illetően. Jézus Krisztus, Isten Fia, a „Dávid Fia“ megtisztelő címert visel. Kicsoda az ember, hogy vakmerően kérdőjel alá állítja Isten döntéshatározatait?! Egy ilyen ember vagy megszállott vagy Istentől megvetett. Ezek azok a megvetők, akikről ez áll az Apostolok Csel. 13, 41-ben: „lássátok meg, ti megvetők, és ámuljatok el, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet nem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.“ Ma Istennek eme művéről van szó, még akkor is ha az ellenség minden erővel meg akarja gátolni. Jézus Krisztus a győző. Ő nem fogja megengedni, hogy a pokol kapúi diadalmaskodjanak az Ő igazi gyülekezete felett. A gúnyolódók mindig találnak egy kifogást arra, hogy fellépjenek az ellen, akit Isten egy szolgálatra nevezett ki. Ők még mai napig is ezt mondják: „Az egész gyülekezet meg van szentelve. A testvérek valamennyien el lettek hivatva. Mindenkinek van egy szolgálata.“ Azokra nézve, akiket Isten maga rendelt el a szolgálatra, azt a szemrehányást teszik: „Ti túl nagyon el vagytok bízakodva! Ti homokot szórtok az emberek szemeibe!“ Az ellenkezője igaz. Egy isteni elhivatás magába foglalja azt, amit az Úr Pál apostolnak mondott: „ … mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.“ (Ap.csel.26, 16-18).

Világi királyok kinevezése és az ő leváltásuk is Isten jóváhagyásával történik (Dán. 2, 19-22). Ám azon férfiak kinevezése, akik a szellemi területre vannak elrendelve, kizárólag Ő általa történik. Isten szolgái végre kell hajtsák megbízatásukat akármilyen körülmények között is; a megbecsülésnek, megtiszteltetésnek éppen úgy ki vannak téve mint a gúnynak, és pellengérezésnek. Némelyeknek olyan illattá válnak „mely halálból halált támaszt“, másoknak olyan illattá „mely életből életre kelt“ (2. Kor. 2, 14-17). Éppen úgy mint a Mester, ők is némelyek felállásához lettek helyezve, másoknak pedig az eleséshez és ami a foglalkozásukat illeti, az sok ellentmondásba ütközik, azért hogy a szívek gondolatai nyílvánvalóak legyenek (Luk. 2, 34-35). Mindenki félelemmel és rettegéssel kell saját üdvösségét kimunkálja (Fil. 2, 12). A kiválasztottakra minden kivétel nélkül érvényes: „ … semmi nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, ami Urunkban.“ (Róma 8.). És ez éppenúgy odaillő, amit az Apostol ír: „Én Pál, Isten szolgája, a Jézus Krisztusnak pedig apostola az Isten kiválasztottainak hitükért és az Igazság felismeréséért…“ (Tit. 1,1). Most egyrészt arról van szó, hogy Jézus Krisztus örökérvényű Evangéliuma az Ő országáról minden népnek prédikálva legyen, másrészt pedig a kiválasztottak hitéről, amely a szenteknek lett elrendelve egyszer s mindenkorra (Júdás levele, 3.v.)

Emiatt fáj az, ha az emberek az „utolsó üzenet“ körén belül szemmelláthatóan nem úgy hisznek, amint az Ígében áll, hanem inkább annak adnak hitelt, ami különleges kinyilatkoztatásként van előterjesztve. Életrajzoknak, vadászanekdotáknak stb. semmi közük nincs az ezidőre szóló isteni Igéretekhez, ez inkább emberkultusz, éppenúgy a kiállítások, amelyek egészen egy emberre központosúlnak. Fakereszteket, cukorkákat és rongydarabokat osztanak szét, amelyek állítólag a prófétától származnak; ezek sokkal inkább egy babonás hiedelem és egy vallásos relikvia kultuszához állnak közel, mintsem a Jézus Krisztus Evangéliumához. Mi a bibliába soroljuk a Branham testvér szolgálatát és távol tartjuk magunkat az összes csoportosulásoktól, akik kizárólag őrá hivatkoznak, és nem hagyják az egyedül Isten Igéjét érvényesülni.

A tanításra vonatkozóan ugyanis, hogy Branham testvérnek még egy sátor-szolgálata lesz, nincs semmilyen ígéret téve az Ígében. Éppenúgy nincs annak a tanításnak sem semmi bibliai alapja, hogy az Úr a Jelenések 10 szerint mint Szövetség angyala már eljött volna, és még nem beszélve a többi tévtanításokról: a menydörgésekről stb. amelyek szét lettek az egész földön terjesztve. Az Úr különböző eljövetelei, legyen az Vőlegényként (Máté 25, 1-13), vagy ember Fiaként (Máté 25, 31-46), vagy Szövetség angyalaként (Jelenések 10, 1-7) mindig valóság és össze van kötve az Ő személyes, testi jelenlétével (< parúzia >) Az Ő összes eljöveteleinél minden úgy fog történni (azok az események fognak lezajlani), mint ahogyan ez írva áll, egész az Ő eljöveteléig mint Isten az Úr, amikor lábaival az olajfák hegyére fog lépni (Zakariás 14,4).

Amikor Isten Ígéje figyelmen kívül van hagyva, akkor azt sem lehet soha Isten hangjaként megnevezni, ami „Isten hangja“-ként lett kiadva. Isten maga jutatta kifejezésre az Ő gondolatait az üdvtörténettel kapcslatosan az Ígéjében. Miért nincs azon férfiaknak, akik elbízakodottságukban egy vezető poziciót követelnek maguknak, semmi beszámolni valójuk az 1965 –től 1985 –ig terjedő évekről? Avagy ebben az időszakban semmit sem munkált Isten és csak 1985-ben fogott újra hozzá? Amilyen kétségtelen az, hogy az Úr magához vette az Ő prófétáját, olyan kétségtelen az is, hogy Ő már azelőtt gondoskodott arról, hogy az Ő üzenete megszakítás nélkül tovább legyen hordozva. Ki az az ember, aki le merné ezt tagadni?

Értelmetlen dolog, a drága sírt a szép piramissal feldíszíteni és zarándoklati helyként kiépíteni, ugyanakkor megvetni és figyelmen kívül hagyni azt, amit Isten a jelenben tesz. Avagy nem-e éppenúgy díszítették a farizeusok és az írástudók annak idején a próféták sírjait? Isten igazi gyermekei szívhez veszik azt, amit az Úr mondott azokról, akiket elhívott és elküldött: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki eklüldött engem.“  (Lukács 10,16).

Mi határozottan nagyon közel vagyunk a célhoz. Tekintettel az ótestamentomi áldozatokra ez áll írva: „ …  amelyeknek nincs hatalmuk arra, hogy a lelkiismeret követelése szerint tegyék bevégzetté azt, aki a szolgálatot végzi“ (Zsid. 9,9). Tekintettel a Jézus Krisztus keresztfán végződő tökéletes áldozatára a Golgotán az áll írva: „Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra célhoz vezetve — bevégzettekké tette azokat, akik általa megszenteltetik magukat.“ (Zsid. 10,14).

„tegyétek teljessé az én örömömet azzal, hogy egy értelemben vagytok, ugyanaz a szeretet lakozzék bennetek – egy szellem szerinti észjárást ápoljatok és egyetértően ugyanarra a célra törekedjetek; semmit ne tegyetek önzésből se hiú dicsőségvágyásból, hanem alázatosságban különbnek tartsátok egymást magatoknál…“ (Fil. 2, 2-3).

„ … de egyet teszek: Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek,” (Fil. 3, 14-15).

Aki tudomásul veszi a bibliai próféciák beteljesülését és az aktuális világrengető történéseket is, ahhoz a következtetéshez jut, hogy nagyon közel vagyunk a célhoz. Egy pillantás a jelenkori eseményekre, egy pillantás Izráelre, egy pillantás az Iszlám világra, egy pillantás a vallásos világra, egy pillantás az Európa politikai egyesülésére, egy pillantás a globális mozgalomra, egy pillantás a világuralomra, egy pillantás Róma felé — mindezek után csak egy pillantás marad felfelé: „ … amikor pedig ezek elkezdődnek és látjátok beteljesedni őket, erősítsétek fel magatokat, és emeljétek fel fejeiteket, mert közeledik a megváltásotok.“ (Luk. 21. 28-36).

Isten emberei a legnagyobb elhívatás ellenére is csak emberek voltak, noha isteneknek is lettek nevezve (Zsolt. 82, 6; János 10, 34). Ami isteni volt bennük, az az Íge volt, ami által isteni természet részesseivé lettek és mi is éppenígy (2. Péter 1, 3-11). Közvetlenül ezután azt mondja az Úr a János 10, 35-ben: „ … az Írást nem lehet érvénytelenné tenni.“ Az Irást tényleg nem lehet érvénytelenné tenni; Isten elhívása, az eleve elrendeltetés végleges, visszavonhatatlan, örökké végérvényes marad — így tanítja ezt a Szentírás (Róma 8, 28-39; Ef.1 t.k.). Az írást nem lehetett érvénytelenné tenni, mert egyszer túl sokat ivott Noé (1. Mózes 9). Noé kegyelmet talált Isten előtt, így áll megírva, és ezt vette számításba Isten, ő az igazságosság prédikátora maradt. Őt ki lehetett csúfolni és vissza lehetett utasítani, de nem lehetett leválasztani / kicserélni. Az Úr maga prédikált a börtönben lévőknek, akik nem hitték el az Ő üzenetét és kitartottak a hitetlenségükben — ezek közzé tartoztak Isten fiai is (1. Mózes 6). A lelkük megmentésére már túl késő volt a pokolban (1. Péter 3, 18-22). ÍGY SZÓL AZ ÚR: „És amint a Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is.“ (Luk. 17, 26). 

Ábrahámot sem lehetett leválasztani vagy kicserélni, mivel bement Hágárhoz és feleségül vette Keturát. Az Irás azt mondja: „mindannyiunknak atyja ő az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, aki…“ Róma 4, 17). Az Irást nem lehetett megszegni, mivel Mózes kúsitai asszonyt vett magának feleségül. Miriámnak és Áronnak nem volt joguk, az ő testvérük Mózes ellen beszélni (4. Mózes 12). Kóré, Dátán és Abirám – a megvető fellázadók – nekik sem állt jogukban Mózest leválasztani / kicserélni, az egész gyülekezetet ellene lázítani, gerjeszteni és szakadást előidézni (4. Mózes 16). 

Az Irást nem lehet érvénytelenné tenni, csak azért mert Dávid megtörte a házasságot. Isten nem mondott semmit sem a többnejűségről a törvényben, Ő csak annyit mondott: „Ha még egy másikat is vesz magának…“ (2. Mózes 21, 10) és még ezt is mondta: „Ha valakinek két felesége van…“ (5. Mózes 21, 15). De ezután azt mondta Isten az Úr: „Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk…“ (5. Mózes 22, 22). A házasság Isten különleges oltalma és védelme alatt áll és éppenúgy a család is. Dávid házasságtörést követett el és a törvény szerint meg kellett volna őt Bathsebával együtt kövezni. Ő két parancsolatot is megtört: „Ne ölj!“ és „Ne paráználkodj!“ Dávid házasságtörő volt, mivel magához vette az Uriás feleségét; Dávid gyilkos volt, mivel megölette a Bathséba férjét. Én nem vagyok, hála Istennek, sem az egyik sem a másik. 

Az Irást nem lehet érvénytelenné tenni. Dávid próféta maradt, Dávid király maradt, és amit a Szellem által mondott, ez mindörökkre érvényes marad és beteljesedik. Mindazonáltal megmarad annálfogva, hogy Isten egy Évát adott Ádámnak, úgy ahogy ezt Pál apostol is leírta: „ … mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.“ (1.Kor. 7) De ki az az ember, aki elítéli Dávidot és nem akarja a Zsoltárokat elolvasni, ahol ez áll írva: „Boldog az az ember, akinek megbocsájtja az Úr az ő bűneit.“? A megbocsájtás annyira tökéletes, hogy az Úr mégcsak meg sem emlékszik a bűnről. Aki pellengérre állítja más törvényszegéseit, az Istent káromolja és lábbal tapossa a bárány vérét, a szövetség vérét és prédául veti és megszégyeníti Krisztust, a megfeszítettet. 

A természetes életben nem mindig sikerült Isten szolgáinak, az Ő tetsző és tökéletes jóakaratában találtatni. Előfordúlt az is, hogy az ő szolgái Isten megengedett akaratában voltak. Mindazonáltal az Ige, ami tudatva lett velük és amit hátrahagytak nekünk, Isten tökéletes örökérvényű Igéje marad. De hiszen maga Isten, aki mindent előre tud, Ő maga hozott döntést az Ő szolgáinak elhivatását illetően. Jézus Krisztus, Isten Fia, a „Dávid Fia“ megtisztelő címert visel. Kicsoda az ember, hogy vakmerően kérdőjel alá állítja Isten döntéshatározatait?! Egy ilyen ember vagy megszállott vagy Istentől megvetett. Ezek azok a megvetők, akikről ez áll az Apostolok Csel. 13, 41-ben: „lássátok meg, ti megvetők, és ámuljatok el, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet nem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.“ Ma Istennek eme művéről van szó, még akkor is ha az ellenség minden erővel meg akarja gátolni. Jézus Krisztus a győző. Ő nem fogja megengedni, hogy a pokol kapúi diadalmaskodjanak az Ő igazi gyülekezete felett. A gúnyolódók mindig találnak egy kifogást arra, hogy fellépjenek az ellen, akit Isten egy szolgálatra nevezett ki. Ők még mai napig is ezt mondják: „Az egész gyülekezet meg van szentelve. A testvérek valamennyien el lettek hivatva. Mindenkinek van egy szolgálata.“ Azokra nézve, akiket Isten maga rendelt el a szolgálatra, azt a szemrehányást teszik: „Ti túl nagyon el vagytok bízakodva! Ti homokot szórtok az emberek szemeibe!“ Az ellenkezője igaz. Egy isteni elhivatás magába foglalja azt, amit az Úr Pál apostolnak mondott: „ … mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.“ (Ap.csel.26, 16-18).

Világi királyok kinevezése és az ő leváltásuk is Isten jóváhagyásával történik (Dán. 2, 19-22). Ám azon férfiak kinevezése, akik a szellemi területre vannak elrendelve, kizárólag Ő általa történik. Isten szolgái végre kell hajtsák megbízatásukat akármilyen körülmények között is; a megbecsülésnek, megtiszteltetésnek éppen úgy ki vannak téve mint a gúnynak, és pellengérezésnek. Némelyeknek olyan illattá válnak „mely halálból halált támaszt“, másoknak olyan illattá „mely életből életre kelt“ (2. Kor. 2, 14-17). Éppen úgy mint a Mester, ők is némelyek felállásához lettek helyezve, másoknak pedig az eleséshez és ami a foglalkozásukat illeti, az sok ellentmondásba ütközik, azért hogy a szívek gondolatai nyílvánvalóak legyenek (Luk. 2, 34-35). Mindenki félelemmel és rettegéssel kell saját üdvösségét kimunkálja (Fil. 2, 12). A kiválasztottakra minden kivétel nélkül érvényes: „ … semmi nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, ami Urunkban.“ (Róma 8.). És ez éppenúgy odaillő, amit az Apostol ír: „Én Pál, Isten szolgája, a Jézus Krisztusnak pedig apostola az Isten kiválasztottainak hitükért és az Igazság felismeréséért…“ (Tit. 1,1). Most egyrészt arról van szó, hogy Jézus Krisztus örökérvényű Evangéliuma az Ő országáról minden népnek prédikálva legyen, másrészt pedig a kiválasztottak hitéről, amely a szenteknek lett elrendelve egyszer s mindenkorra (Júdás levele, 3.v.)

Emiatt fáj az, ha az emberek az „utolsó üzenet“ körén belül szemmelláthatóan nem úgy hisznek, amint az Ígében áll, hanem inkább annak adnak hitelt, ami különleges kinyilatkoztatásként van előterjesztve. Életrajzoknak, vadászanekdotáknak stb. semmi közük nincs az ezidőre szóló isteni Igéretekhez, ez inkább emberkultusz, éppenúgy a kiállítások, amelyek egészen egy emberre központosúlnak. Fakereszteket, cukorkákat és rongydarabokat osztanak szét, amelyek állítólag a prófétától származnak; ezek sokkal inkább egy babonás hiedelem és egy vallásos relikvia kultuszához állnak közel, mintsem a Jézus Krisztus Evangéliumához. Mi a bibliába soroljuk a Branham testvér szolgálatát és távol tartjuk magunkat az összes csoportosulásoktól, akik kizárólag őrá hivatkoznak, és nem hagyják az egyedül Isten Igéjét érvényesülni.

A tanításra vonatkozóan ugyanis, hogy Branham testvérnek még egy sátor-szolgálata lesz, nincs semmilyen ígéret téve az Ígében. Éppenúgy nincs annak a tanításnak sem semmi bibliai alapja, hogy az Úr a Jelenések 10 szerint mint Szövetség angyala már eljött volna, és még nem beszélve a többi tévtanításokról: a menydörgésekről stb. amelyek szét lettek az egész földön terjesztve. Az Úr különböző eljövetelei, legyen az Vőlegényként (Máté 25, 1-13), vagy ember Fiaként (Máté 25, 31-46), vagy Szövetség angyalaként (Jelenések 10, 1-7) mindig valóság és össze van kötve az Ő személyes, testi jelenlétével (< parúzia >) Az Ő összes eljöveteleinél minden úgy fog történni (azok az események fognak lezajlani), mint ahogyan ez írva áll, egész az Ő eljöveteléig mint Isten az Úr, amikor lábaival az olajfák hegyére fog lépni (Zakariás 14,4).

Amikor Isten Ígéje figyelmen kívül van hagyva, akkor azt sem lehet soha Isten hangjaként megnevezni, ami „Isten hangja“-ként lett kiadva. Isten maga jutatta kifejezésre az Ő gondolatait az üdvtörténettel kapcslatosan az Ígéjében. Miért nincs azon férfiaknak, akik elbízakodottságukban egy vezető poziciót követelnek maguknak, semmi beszámolni valójuk az 1965 –től 1985 –ig terjedő évekről? Avagy ebben az időszakban semmit sem munkált Isten és csak 1985-ben fogott újra hozzá? Amilyen kétségtelen az, hogy az Úr magához vette az Ő prófétáját, olyan kétségtelen az is, hogy Ő már azelőtt gondoskodott arról, hogy az Ő üzenete megszakítás nélkül tovább legyen hordozva. Ki az az ember, aki le merné ezt tagadni?

Értelmetlen dolog, a drága sírt a szép piramissal feldíszíteni és zarándoklati helyként kiépíteni, ugyanakkor megvetni és figyelmen kívül hagyni azt, amit Isten a jelenben tesz. Avagy nem-e éppenúgy díszítették a farizeusok és az írástudók annak idején a próféták sírjait? Isten igazi gyermekei szívhez veszik azt, amit az Úr mondott azokról, akiket elhívott és elküldött: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki eklüldött engem.“ (Lukács 10,16).

Mi határozottan nagyon közel vagyunk a célhoz. Tekintettel az ótestamentomi áldozatokra ez áll írva: „ …  amelyeknek nincs hatalmuk arra, hogy a lelkiismeret követelése szerint tegyék bevégzetté azt, aki a szolgálatot végzi“ (Zsid. 9,9). Tekintettel a Jézus Krisztus keresztfán végződő tökéletes áldozatára a Golgotán az áll írva: „Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra célhoz vezetve — bevégzettekké tette azokat, akik általa megszenteltetik magukat.“ (Zsid. 10,14). 

„tegyétek teljessé az én örömömet azzal, hogy egy értelemben vagytok, ugyanaz a szeretet lakozzék bennetek – egy szellem szerinti észjárást ápoljatok és egyetértően ugyanarra a célra törekedjetek; semmit ne tegyetek önzésből se hiú dicsőségvágyásból, hanem alázatosságban különbnek tartsátok egymást magatoknál…“ (Fil. 2, 2-3). 

„ … de egyet teszek: Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek,” (Fil. 3, 14-15).

Aki tudomásul veszi a bibliai próféciák beteljesülését és az aktuális világrengető történéseket is, ahhoz a következtetéshez jut, hogy nagyon közel vagyunk a célhoz. Egy pillantás a jelenkori eseményekre, egy pillantás Izráelre, egy pillantás az Iszlám világra, egy pillantás a vallásos világra, egy pillantás az Európa politikai egyesülésére, egy pillantás a globális mozgalomra, egy pillantás a világuralomra, egy pillantás Róma felé — mindezek után csak egy pillantás marad felfelé: „ … amikor pedig ezek elkezdődnek és látjátok beteljesedni őket, erősítsétek fel magatokat, és emeljétek fel fejeiteket, mert közeledik a megváltásotok.“ (Luk. 21. 28-36).