Körlevél december 1999
A zsidók visszatérése az ő atyáik földére, a legszámottevőbb ígéretek közzé tartozik, a végidőre vonatkozóan. Ha a Szent-írás valamennyi jövendőlései beteljesedtek, különösen a fügefát illetően, amely életet kapott, akkor emeljék fel a hívők az ő fejeiket, mert az ő megváltásuk közeledik.
Amint a politikai jelentésekből újra és újra kivehetjük, a béke-processzust Izráel és a palesztinok be akarják fejezni a következő év szeptemberéig. A tárgyalásokat folytató ügyfelek ennélfogfa már azon is fáradoznak, hogy leszögezzék a státust Jeruzsálemet illetően, amely elfogadható és méltányos legyen mindkét fél számára.
A bibliai próféciák szemszögéből, most még nem arról a szövetségkötésről van szó, amelyet hét évre kötnek meg, amelyről Dániel ír a 9. fejezet, 27. versében. Most területi tárgyalásokat folytatnak az Osszlói szerződések szerint. Majd legutóljára csak a főszerződés felől tárgyalnak. Ennélfogva bekapcsolódik a tárgyalásokba Róma/Vatikán, mert ha pontosan szemügyre vesszük, itt nemcsak egyedül Jeruzsálemről van szó, hanem a Sion hegyéről, amely a tulajdonképpeni templom helye (Templom-hegy). A zsidóknak csak a Vatikán - a legmagassabb tekintélyi vall´ás és fellebbviteli fok közvetítése segítségével, lesz megengedélyezve a templom felépítése. Jeruzsálem megmarad Izráel fővárossának de ugyanakkor a három világegyház ti. a zsidóság, keresztények és az iszlám szülővárossa is.
Amint Bránhám testvér mondotta, a menyasszony gyülekezet nem fogja már együtt átélni, eme megjövendőlt Szövetségkötést: »Ebben az időben pedig, ez fejedelem szövetséget köt a Dániel népével, azaz a zsidókkal. Ez pedig akkor fog bekövetkezni, mikor a menyasszony már elvétetett. A menyasszony nem fogja ezt átélni. … Mármos miután a gyülekezet (a menyasszony) elvétetett, a zsidók és Róma szövetséget kötnek egymással.« (Pecsétek könyve 54+55. old.). Hogyha együtt figyelemmel kísérjük az aktuális fejlődéseket a Közel-Keleten, megállapíthatjuk, hogy a valamennyi most lezajló tárgyalások és szerződések, előkészületként szolgálnak a végleges Szövetségnek Izráellel. Ennek jelentősége sokatmondó a menyasszony gyülekezetnek: Az idő nemcsak hogy közel, hanem az ajtó előtt van.